Az emberi fertő

Iskolai feladat

- Jól van, gyerekek! Ha leírtátok az utolsó mondatot is, akkor eltehetitek a könyvet. Füzetet vegyen elő mindenki! A következő feladattal kicsit ráhangolódunk a jövőheti karneválra. Szeretném, ha mindenki írna egy rövid kis verset Karneváli vidámság címmel. Ismétlem, nem kell hosszúnak lennie. Csak valami kis vidám rímes pár sornak, ami a karneváli hangulatot idézi fel.

Kicsaptam a füzetet a következő üres oldalon, miközben Ms. Hopkins még a feladatot magyarázta. Azt hittem, mindjárt arcon csapom.

- Ekkora hülyeséget! – markoltam meg morogva a ceruzámat. – Írjunk verset! Ráadásul a karneválról?! Egyiknek sincs semmi értelme – firkáltam a füzetem szélét.

- Mivel nem várok semmi bonyolultat, ezért szeretném, ha mindenki óra végére elkészülne. Csöngetéskor, aki kész, tegye a füzetét az asztalomra és lehet menni!

Erre a végszóra mindenki nagyban körmölni kezdett. Unottan támasztottam meg a fejemet a padon, majd néhány könnyed hurkot rajzoltam a papír aljára. Aztán csak néztem a még üres felületet előttem. Pár perc bamba füzetbámulás után a közepébe dobtam a ceruzám és karbafont kézzel dühösen hátradőltem.

- Én nem csinálom ezt a hülyeséget! – meredtem ki az ablakon. A szemem sarkából viszont láttam, hogy mindenki más nagyban ügyködött.

A tanárnőre sandalítottam. – Engem figyelt.

- A francba! – irányítottam vissza a tekintetemet az udvarra. De késő volt.

Egy perc múlva Ms. Hopkins bájolgó vigyorral hajolt a képembe a padom előtt.

- Minden rendben, Nissy? – kérdezte a maga idegesítően lágy, nőies hangján. Csak azért, mert nem volt olyan öreg, mint a tanári kar többi tagja, azt hitte, hogy ő annyira megérti a diákokat. Mintha a 28 olyan fiatal lenne. Több mint kétszer annyi volt, mint én. Pedig már én is majdnem 13 voltam.

- Persze, Ms. Hopkins! – húztam erőltetett mosolyra a számat, ahogy felé fordultam és utánoztam a negédes hangját.

- Nem megy az írás? – próbált "segíteni". – Nincs semmi ihleted?

- Nincs - váltottam vissza fapofára.

- Előfordul az ilyen! – legyintett "kedvesen". – Majd én segítek. Melyik a kedvenc mulatságod a karneválon?

- Nincs - ismételtem magam.

- Ugyan. Mit szeretsz legjobban csinálni, mikor ott vagytok?

- Semmit.

- Nem szereted a karnevált? – csodálkozott.

- Utálom.

Csípőre tett kézzel figyelt engem.

- Hát, sajnos a feladatot neked is meg kell csinálnod attól! Próbáld meg akkor beleképzelni magad valaki más szemszögébe, aki szereti a karnevált. Hogy az a sok ember, aki ott van, milyen hangulatot áraszt. Vagy mondd el nekem rímbe szedve, hogy milyen karnevál lenne az, ahol te is jól éreznéd magad!

Csak néztem rá gyilkos pillantással.

- Valamit muszáj neked is írnod, Nissy! – tartotta a szemkontaktust határozottan.

Kedvetlenül a ceruzámért nyúltam és a testmozgásommal egyértelműsítve, mennyire nem tetszik ez a helyzet, újra a füzet felé hajoltam.

Ms. Hopkins körbejárt egyet a padsorok között, majd visszaült a helyére, amíg még őt figyeltem. Aztán dühösen el kezdtem leírni, ahogy a karnevál iránt éreztem.

Hotdog árus, édességbolt és vattacukros bódé,

Ugrálóvár, célba dobás, értelmetlen parádé.

- Két sor elég? Azt mondta legyen rövid. Elég annyira rövid, mint a türelmem ennél a feladatnál?

Megint a tanárnőt figyeltem. Mikor összeakadt a tekintetünk a füzetem felé biccentett figyelmeztetően.

- Hülyeség... – figyeltem tovább két dühös soromat.

Vagy mondd el nekem rímbe szedve, hogy milyen karnevál lenne az, ahol te is jól éreznéd magad!

Gonosz, elégedett mosolyra szaladt a szám, ahogy végre megihletődtem ettől a mondattól. Majd pár másodpercig még ízlelgetve a gondolatot, végre én is lelkesen kezdtem papírra vetni a soraimat.

Csengettek.

Én elégedetten szemléltem krikszkrakszok övezte remekművemet.

Széles mosollyal az arcomon csuktam be a füzetet, ejtettem vissza a ceruzám a táskámba és indultam meg a tanári asztal felé.

- Tessék, Ms. Hopkins! – nyújtottam át a füzetet önelégült vigyorral.

- Sikerült befejezni? – kérdezte gyanakvóan.

- Igen. Szerintem igazán remek lett – állapítottam meg.

- És melyik megoldás választottad? – érdeklődött "kellemes" mosollyal.

- Hogy milyen karnevál lenne az, ahol én is jól érezném magam.

- Remek! – lelkesedett. – Kíváncsian várom, hogy elolvashassam.

- Viszlát, Ms. Hopkins! – bólintottam és elindultam kifelé.