Exorcista

{1. rész}

Erősen sütött a Nap, mikor Jimin vallástörténelem órán ült és próbált nem elaludni. A pap a lehető legnagyobb beleéléssel ecsetelte, hány embernek kellett meghalnia azért, hogy a kereszténység hatalomra törjön. Az ifjú pap csak meredt maga elé, tollát szorongatta, néha fel- fel pillantott, hogy úgy tűnjön, figyel. Mindeközben a legtöbb diák ámulattal hallgatta az előadást, mintha példaértékű lenne, hogy ölünk a hatalomért.

- Mi a hozzáfűzni valód ehhez Jimin? - a tanár szúrós tekintettel figyelte a padban ülőt.

- Nincs hozzáfűzni valóm Atyám - dőlt hátra a székében, aminek hatására a háttámla megreccsent.

- Nem is figyelsz az órára?

- De figyelek, csak nem tartom dicsőségnek, hogy a vallás így érte el a célt.

- Mire gondolsz?

- Isten nem arra tanít, hogy öljünk. Nem tanít erőszakra és hatalomra. Mégis több ezer ember halt meg azért, mert nem fogadta el Őt. Kérdem én... Kié a dicsőség?

A pap nem válaszolt a kérdésre, csak folytatta az órát. Többen szúrós szemmel kémlelték Jimint, annak ellenére is, hogy igaza volt. A fiú csak egy apró mosolyt eresztett, és elkezdett firkálni a füzetébe. Nehezére esett kimondani ezeket a szavakat, hiszen pontosan tudta, hogy Isten nem létezik. Csak egy kitalált személy, akibe kapaszkodni tud az emberiség, így pedig irányítani lehet őket. Ennyire egyszerű. Nincs titok, nincs hit, csak manipulálás.

Amint megszólalt a csengő Jimin a lehető leggyorsabban összepakolt és elindult az ajtó felé. Mielőtt kilépett volna a tanér megállította.

- Jimin! Kérlek, maradj még egy kicsit - szorította meg a fiú felkarját - Szeretnék kérdezni valamit.

- Igen Atyám?

- Hiszel te Istenben? - Jimin nem várta ezt a kérdést. Az egy év alatt amióta itt tanult senki nem kérdezte meg tőle, hiszen, ha valaki pap szeretne lenni alapvető, hogy hisz Istenben.

- Miért kérdezi ezt tőlem? - felsőtestével az Atya felé fordult, könyveit pedig letette az asztalra.

- A felszólalásaid igen érdekesek. Nem úgy látod a dolgokat, mint a társaid.

- Attól még, hogy nem úgy látom, lehet hitem - felkapta a könyveit és kiviharzott a teremből.

Nem akart hazudni, és nem is hazudott, hiszen van hite, csak nem Istenben. Nem akarta sosem ezt az életet, de nem volt más választása. A szülei a baleset után még jobban bele bolondultak a hitbe, ez pedig azt eredményezte, hogy Jimin pap lesz. Akár akarja, akár nem, neki a célt tűzték ki. Sosem kérdezték meg, hogy mi érdekli, de Jimin sem tudta igazán a választ. Az egész élete a vallás körül forgott, mégsem érezte magáénak. Ha a szülei megengedték volna, hogy döntsön, valószínűleg otthon lenne, és nem tudná a választ. De most itt van, és hányingert érez minden egyes nap.

Jó tanuló volt, de sosem élvezettel csinálta, csak meg akart felelni. Nem hiányzott az életéből, hogy azzal zargassák mennyire értéktelen. Így legalább önmagára koncentrálhatott.

Gyors léptekkel haladt a folyosón, majd a férfi mosóba ért. Táskáját levette válláról és a földre dobta. Megengedte a csapot, várt, míg jéghideg lesz a víz, majd alaposan megmosta arcát. A tükörben farkasszemet nézett magával.

- Miért vagy még mindig itt Park Jimin? - a kérdése válasz nélkül maradt.

Felkapta táskáját, és elindult a következő órájára.

~°~

Este felé úgy döntött sétál egy nagyot az apátság körül. Mindig egyedül ment, hogy gondolkodni tudjon, viszont sosem kísérte volna el senki. Nem voltak barátai, hiszen a kijelentései miatt mindenki rossz szemmel nézett rá. Nem értette, hiszen amiket mondott mindig tények voltak, de a vele egyidősek inkább hittek abban, amit sosem láttak, követték azt, ami nincs is megmagyarázva. Nem hiányolta az ilyen emberek társaságát. Gyakran elment éjszakára a városba, hogy igyon és ismerkedjen. Voltak barátai, de egyik sem papnövendék. Mióta itt tanul megpróbálja minden idegen elől elrejteni a tanulmányait. Általában azt mondja jogot tanul, hogy elkerülje a kínos kérdéseket. „Te most akkor nem szexelhetsz?" „Nem lehet családod?" Unta már, így egyszerűbb volt hazudni.