Egészségtelen megszállottság

A Vér gyermekei

Egy kicicomázott fazon ült fenn egy trónuson, idióta cilinderben.  Arra sem emlékeztem, hogy kerültem ide vagy egyáltalán miért, nem hogy még ez kicsoda. Mondjuk, ezt az arcot nem hiszem, hogy elfelejtettem volna valaha is a 100 akárhány évem alatt.
- Kik vagytok? Vagy ez mégis mi a f...?
- Shh.. Azért nem kell letámadni... Mi vagyunk, a Les Enfants de Sang!
- Ehe...nem tudok franciául...- motyogtam alig hallhatóan magam elé, mikorra a tömeg körülöttem elkezdte kántálni:
- A Vér gyermekei vagyunk! A Vér gyermekei.
- Ja...így más...
- Hallottam híred az egyik...követőm  jóvoltából.
- A kiscsaj volt fogadjunk! Nem komplett a spiné.
- Eccarius vagyok, a „spiné" a csoportunk tagja, ne sértegesd, kérlek.
- Cassidy... bár senki sem kérdezte. Na, mindegy is...És te...drága Eccarius, honnan pottyantál ide? Vagy ez ilyen antiszociális goth klub?
- Vicces vagy drága, de ez nem goth klub. Egyáltalán nem az. Bonyolult is lenne megfogalmazni, hogy mi is ez.- mosolygott felém közelítve a teljes 19. századi szettjében. Vámpír, ez messziről felismerhető, főleg számomra. – Ezek a jó emberek megunták mindennapi életüket és átköltöznének az éj birodalmába. –biztos értetlenül nézhettem, mert az egyik pufi goth odalépett hozzám:
- Szeretnénk vámpírok lenni, Cassidy úr!
- Mi? Normálisak vagytok? Hm? Tudjátok ti mikkel jár ez?!  Te változtatod át őket?- fordultam a cilindereshez. Ő bólintott és elmosolyodott.
- Igen, nem csak mi vagyunk Cassidy, te is tudod. Nem kell magányos farkas módjára küzdened magad ellen, és amivé lettél. Most többen leszünk, a világ összes pontján és elsöpörjük a vámpírok miatt emelt kliséket! Ugye, gyermekeim?
- Igen, igen!- skandálták.
- Ez beteg, és nem jó vicc...
- Mert ez nem vicc. Ez a kötelességünk, nem? Jó vámpírokat adni a világnak. Azt az örömet átélted már, hogy vámpírrá változtass valakit?
- Igen, sajnos. – eszembe jutott a fiam, akit én tettem örökkévalóvá, majd hamuvá.  Nem tudhattam milyen valójában.
- Sajnos? Mi egy dologról beszélünk? – nevetett fel, és a többiek is követték a példáját, mindenben utánozva őt. Bár azokat a kifinomult elegáns mozdulatokat nem lehetett lekoppintani, amit a több száz év tett rá.
- Igen baszd meg! Nyálas, piperkőcök vagytok! Te meg Eccarius, szánalmas vagy! Honnan tudod, milyen vámpírok lesznek? Honnan tudod, hogy hat rájuk a vér? Megmondom én neked, sehonnan.
- Akit te átváltoztattál jó ember volt?
- A fiam volt. Szerettem...- nem tudtam mit mondhatnék ennek a fellengős hólyagnak még. Nem akartam semmibe beavatni, ami a saját dolgom.
- De...jó ember volt?- kérdezte a szemembe nézve, ráemeltem a tekintetem, és csak egy darabig a szemét néztem. Mekkora buziság hogy az Alkonyat miatt elhiszik, hogy piros, vagy vörös szemünk van. Az övé majdnem fekete volt, és el lehetett veszni bennük.
- Igazából? Nem. De a fiam volt, és ez fontos. Akkor is ha kibaszottul francia volt, és én, mint egy rohadt idióta nem tudok franciául baszod, ennyi év után sem. Pedig én megtanulhattam volna. Van elég időm.
- Ne ostorozd magad.
- Te pedig hagyd abba a szar dumáidat! Leléptem ti abnormális barmok.- elindultam mire Eccarius megszólalt mögöttem.
- Ne menj! Kérlek, nézz meg egy átváltoztatást! – hangja majdnem könyörgő volt. Nem fordultam meg azonnal, végülis maradhatnék.  Tulip messze van Jessevel és nincs senkim. Sosem volt. Ő pedig olyan mint én...megértene engem.
- Jó...-dünnyögtem. Meglepetésemre Eccarius szervezkedett, előkészítette az asztalt, letakarította. A „gyermekeit" segítgette, hozatott velük gyertyákat, és különböző kis ereklyéket. Aztán, csak ketten maradtunk a pincében, és mellém settenkedett, akár egy macska.
- Kíváncsi leszek véleményedre kedves Cassidy. – lehelte majdnem a nyakamba. Kissé kirázott a hideg tőle, de igyekeztem titkolni ezt.- Remélem le foglak nyűgözni, bár remélem ezt már most is elértem.
- Miből gondolod?
- Hogy...mindent...eldobok...érted...-tagolta szépen lassan míg szemeit le sem vette rólam. Nem tudom ki ez a vámpír, de azt sem tudom meg akarom-e.
- Fasza. – feleltem hanyagul. Odaléptem az asztalhoz, amit apró vércseppecskék tarkítottak. – Ósdi vagy.
- Hagyományőrző. A kettő közt erkölcsi különbség rejlik.
- Ha te mondod. – ez a fazon fura, és nem akartam sokat lógni vele. Végszóra a visszatértek idióta követői, és tették dolgukat a szertartás elősegítéséhez. Eccarius összegyűjtötte ismét őket, és választott egyet, lefektette és feltett sablonos kérdéseket neki, amire persze minden válasz igen volt. Rágyújtottam unalmamban, vagy csak a bódultság érzet hiánya miatt. Majd megharapta, és a srác átváltozott, boldog volt és önfeledt. Miért fordult akkorát a világ, hogy én ez miatt meg akartam halni? Saját magam akartam véget vetni az egésznek, ezek meg itt örülnek, mint majomok a farkuknak.
A srác bedobta a műfogat egy üvegbe, jelezvén, hogy lettek saját fogai. Már majdnem elszívtam a cigit, amikor Eccarius mellém lépett.
- Ne cigizz, kérlek. Ms. Rosen nem szereti a füstöt.
- Az ki?
- Ez az ő pincéje.
- Aha, nevetséges.
- Jó álca.
- Egy nyolcvan éves néni? Te tudod.
- Milyen volt a szertartás?
- Csicsás? 
- Azon kívül?
- Unalmas.
- Jaj Cassy, miért bánod, ha valaki, akkor lesz vámpír, ha szeretné? Felteszem, ezt tőled nem kérdezték meg.
- Hát rohadtul nem.
- Tőlem sem. Ők akarják, hisz a vámpírságnak vannak jó oldalai.
- Meghal mindenki körülötted?
- Nem jól értelmezed életünk lehetőségeit, de én megmutatom, neked hogyan kell...- mondta és kacsintott, alig ismerem, egy piperkőc és én valamiért hiszek neki.