Egészségtelen megszállottság

Fekete macska

Mit is mondhatnék arról, ahogyan megmutatta vámpír életem értelmét? Repültünk, macskává változott és mindenkit elcsábított a szemem láttára. Nem bírta a drogokat és piákat úgy, ahogyan én nyomtam őket egy ideje, mióta ismét céltalan vagyok. Tulip a papé és nem az enyém, és talán övé is lesz örökre. Pedig lehetett volna vámpír, velem. Együtt élhettünk volna meg minden.
- Hol jársz? – kérdezte félre billentett fejjel kíváncsian.
- Egy lánynál, aki nem lehet az enyém.
- Romantikus. - szürcsölgette tovább a fagyállót, amit koktéllal kevertem el.
- Nagyon…
- És miért nem lehet a tiéd? Mert halandó?
- Mert mást szeret. Megértem, én szörnyeteg vagyok. A vámpírok azok.
- Klisé! – mondta artikulálatlanul.
- Sok lesz ez neked mára szerintem. – mosolyodtam el.
- Sosem ittam még fagyállót.
- Te hibád. Gyere, mert nem tudsz egyedül haza menni.
- Nem is akarok.
- Pedig úgy lesz. Biztosan nem kísérgetlek.
- Kérlek… Igazából ez a te hibád. – mutatott magára.
- A tiéd. Te mentél bele. Na, gyerünk, haza doblak! – mondtam fáradtan és megemeltem Eccariust a hóna alatt. – Faszom, állj már fel!
- Most nincs kedvem az együttléthez…- duruzsolta.
- Nem… MI VAN?  - kérdeztem ingerülten, de ő már nem tudott válaszolni így kénytelen voltam hazahozni, azaz Ms. Rosenhez. Bekéredzkedtem mást úgysem tehettem. Addig Eccariust kissé felráztam álmából.
- Hová fektethetlek le?
- Te? Bárhova.
- Mégis?
- A koporsómba. – mondta halkan és azt hittem viccel, mire megláttam a fakoporsót a pincében. Ez tényleg képes koporsóban aludni?
- Aha, te tényleg ebben alszol?
- Igen, baj?
- Pózer…
- Drogos…
- De megered valakinek a nyelve a piától!- játszottam a megsértettet, és bedobtam a koporsóba.
- Aú!
- Bocs, na! – dolgom végeztével el is indultam volna, mikor utánam szólt.
- Maradj!
- Nem…
- Feküdj be mellém…
- Nem fogok, nem vagyok én homokos. Jó Woodstockon volt pár kalandom, de nem voltam magamnál tudod és…
- Csak feküdj be…kérlek…- ásítozott.
- Jó éjt.
- Az erőmmel irányíthatnálak, hogy feküdj mellém. – legyintettem egyet és rá sem nézve ott hagytam.  Ms. Rosen sem volt sehol, így leléphettem feltűnés nélkül.
Csak bolyongtam egész éjjel, miután beszéltem Tulippal, hogy még élek. Nem figyelt annyira rám, ez érződött. Nem is akartam zavarni igazán, szóval gyorsan lezártam a beszélgetést és kinyomtam. Egy elhagyatott ház padlóján ültem és a fejem tompán kezdett fájni. Zavart voltam, éreztem, hogy ehhez kell valami, és persze mi kell? Hát crack! Előszedtem a tartalékot és kerestem a házban egy kanalat. Bementem a pókhálós konyhába és feltúrtam a fiókokat, mire nagy nehezen találtam egyet. Öngyújtó felett szépen elkezdtem hevíteni, és zörgést hallottam. Eloltottam a gyújtót, és letettem a cracket a hang irányába menvén az asztalra. 
- Van ott valaki? HE? – nem jött válasz, de attól még szét kellett néznem. Hirtelen egy fekete kis macska ugrott a lábamra. Ijedtemben hatalmasat rúgtam belé és elrepült a szekrényig. – Mi a jó büdös fene ez? Sicc, takarodj már!- a macska nem mozdult, csak kiterülve feküdt a padlón. – Még az kell, hogy itt megdögöljél nekem, baszki! Élsz még kis krapek? – kérdezgettem simogatva a macskát.
- Ne hagyd abba…grrr…- válaszolta a macska és én megijedve rácsaptam a fejére. – Áú! Leállhatnál, te macskakínzó.
- Eccarius? A fene vinne el téged komolyan! Ez már zaklatás, baszod.
- Igazából nem az, csak keresztezik útjaink egymást.
- Mégis mi a jó büdös francot csinálsz egy elhagyott házban, amiben pont én vagyok? Egerészel, hm?
- Például csinálhatnám azt is. De dorombolhatok is, vagy játszhatok.
- Nem ezt kérdeztem. Azt kérdeztem, hogy itt és most mit csinálsz?!
- Hát…nem egyértelmű?
- Nem az.
- Vigyázok rád.
- Rám nem kell. Egyedül vagyok és megtanultam magamra vigyázni.
- Ebben kételkedem. Például észrevetted, hogy itt a Grál a nyomodban? – kérdezte, miközben a mancsát nézegette. Gondoltam, hogy itt lesznek a nyomorultak, csak azt nem hogy ilyen hamar. Inkább reméltem, hogy nem is jönnek utánam. Nem tudom, mi van a padrével, már nem is érdekel.
- Ismered a Grált?- kérdeztem és leguggoltam hozzá.
- Igen, látásból, s hallomásból. Felvennél?
- Nem, összebaszod a szép ruhámat a nyomorult kis szőreiddel.
- Nem is vedlek.
- Engem ez rohadtul nem érdekel. Tuti nem veszlek fel.
- Kár, akkor fel kell másznom rád…- a karmait belevájta a gatyámba és felmászott rajtam, mint egy rohadt fán! Próbáltam újból lerúgni, de sehogy sem ment, a kis karmait tényleg jól belém vájta. – Van egy sejtésem, hogy nem szereted a macskákat.
- A sejtésed jó, ám megenni annál szívesebben szoktam őket.
- Macskát? Fúj!
- Te izélsz? Egy kibaszott baglyot nyeltél le a szemem láttára. Na meg azt mondod, egerészel. Egeret eszel, az sokkal gusztustalanabb. Ki tudja, hol mászkál meg minden, mert a pestist is szétterjesztették, szerinted akkor milyen kurva higiénikusak lehetnek?
- Az a patkány volt szívem. – válaszolta, de már a vállamon ült.
- Leszarom, - feleltem és a kezemmel lesöpörtem a vállamról. Elég nagyot esett, majd rám fújt. - akkor is mászkálnak a kukában meg mindenhol, rohadt szarcsimbókok. Na, az egyetlen normális ruhámat kilyuggattad és összeszőrözted, rossz cica vagy!
- Majd adok neked ruhát cserébe. Ezeket lent hagyod a padlómon és kapsz másikat.
- Nem kellenek a goth cuccaid.
- Ms. Rosen otthonkája? Szexi voltál benne…
- Akarod, hogy még egyszer neki küldjelek a szekrénynek vagy elhallgatsz magadtól is?
- Hallgatnék akkor inkább. És mi a nagy terved? Itt éjszakázol?
- Nem tudom, hogy a 300 éved alatt hogyan nem tudtad elsajátítani a hallgatás szó értelmét. – mondtam és visszaballagtam a konyhába a crackemhez. Újra kezdhettem a felmelegítést.
- Miért nem szereted a macskákat?
- Mert megkarmolnak, öntörvényű idióták.
- Én nem karmollak meg soha.
- Miért?
- Mert nem akarlak bántani soha.
- Nyálas vagy. Magamra hagynál végre?
- Ha akarod, persze.
- Nagyszerű, akkor tudod hol az ajtó. Gondolom ott jöttél be. –rá sem hederítettem már csak a cracket figyeltem a kanálban és az arcomat.