Pirit, más néven bolondok aranya

Stolichnaya

A nyár illata terjengett a levegőben. Már a nap nem tűzött, hanem az este magával hozta hűvöskés kísérőjét, a szellőt, aki serényen tevékenykedett. Be beszökött nyelve az étterem teraszára ahol Tomy és Ellie vacsorázott. Annak ellenére, hogy 100%-ig biztos vagyok abban, hogy Angliában vagyunk, a helynek igazi olaszos hangulata volt. Helyes kis asztalok körül, a legkülönbözőbb korosztály fogyasztotta étkeit. Mindenki duruzsolt, fecsegett, beszélgetett a kissé homályba burkolt teraszon, ahol kis lámpafüzérek és asztali lámpácskák adtak fényt a vacsorázóknak. Kellemes hangulata volt a helynek. Az emberek évtizedek óta ide szervezték randevúikat, hiszen hol máshol jó igazán a szerelmünkbe habarodni, ha nem egy kellemes kis étterembe, ahol ráadásul olasz zene szól, és néha még énekes társulatok is zenélnek a vendégeknek. Tomy pontosan tudta milyen misztikummal bír a hely, ezért itt akarta megkérni élete szerelme kezét. Egy pompás három fogásos vacsorán voltak túl. Mikor a pincér odaért az asztalukhoz, hogy elvigye üres tányérjaikat, a férfi bólintott, mire a felszolgáló visszakacsintott rá. Olyan volt mintha már ezer éve ismernék egymást, és szavak nélkül is tudják egymás gondolatait. Mint kiderült ez nem így volt, csak ez a bólintás lett megbeszélve jelnek. Pár percen belül az úr megjelent két pohár vodkával. Ne értse senki félre, nem leitatni készül barátnőjét, pusztán kedveskedni szeretne neki. A lány Oroszországból érkezett még 15 évvel ezelőtt, de mindig próbált hű lenni magához és a múltjához. Mint egy vérbeli orosz nő, szereti a jó vodkát. Más férfi pezsgőbe tenné az eljegyzési gyűrűt, de Tomy nem olyan mint más. Kicsit személyesebbé szerette volna tenni ezt a leánykérési formát. Mikor Ellie meglátta a két kis felespohárban átlátszón csillogó folyadékot, elmosolyodott, majd kicsit felemelte bal szemöldökét, és kérdőn nézett párjára.

-Hát ezt te rendelted?

-Mondanám, hogy a sors hozta így, hogy most itt kell lennünk, de ezt inkább neked mondanám, nem az italnak.

-Valamit ünneplünk?- faggatózott tovább kíváncsian Ellie

-1, 2, vagy 20 év múlva ünnepelni fogunk ezen a napon. Nézz a pohár fenekére!

-Ha ez a kívánságod...- azzal egy lendületes mozdulattal a szájához emelte a poharát

-Ne! Nehogy megidd édesem! Úgy értem nézd meg a poharadat.

Ellie leengedte a kezét pont addig, hogy belelásson a pohárkába. Mikor meglátta az alján csillogó gyémánt gyűrűt, leesett az álla. - Jézusom! IGEN IGEN IGEN- szinte kiabált. A férfi ránézett és elmosolyodott. Áthajolt az asztal felett és megcsókolta jegyesét. A nő arcán a meglepetés halovány maradványai és a kicsattanó öröm ötvözött.

- Már hónapok óta meg szerettem volna kérni a kezed, de a tökéletes alkalomra vártam. És drágám, mikor múlt héten azt mondtam, konferenciára megyek, az csak fedősztori volt. Valójában elrepültem Oroszországba, és édesapád áldását kértem a házasságunkhoz.

- Ó édesem annyira figyelmes vagy. Igazi álompasi. Nincs olyan ember aki a nyomodba érhetne.

-Ez csak természetes. A világ legszerencsésebb férfia vagyok. Igent mondott nekem szívem választottja. Ő és családja mindent meg fog kapni tőlem amire csak szükség van. 

-Nagyon szeretlek Szerelmem!

-Én is nagyon szeretlek Hercegnőm!

-Van egy kósza gondolatom-kezdte Ellie. Szívesen megnézném a gyűrű csillogását, a hálószobai lámpa megvilágításában- és huncutan elmosolyodott.

-Semmi akadálya, kisasszony-és  erotikusan megnyalta fogait.- a mozdulattal kivillantva a fogai fehér csillogását. -Csak elkérem a számlát, és mehetünk is.