Szerelem szárnyán

9 2 0
                                    

Mint ahogy friss jegyesektől elvárható, dúlt a szerelem. Az emberi kommunikáció egykori jelenlétét csak az SMS-ek és a szerelmes versek bizonyították. A helyét átvette a gügyögés, az entyem-pentyem és az ágy megszokott, mégis hevesebb nyekergése. Szokássá vált, hogy Ellie vasárnaponként ágyba kapja a reggeliét. Mindig valami különlegeset, valami gasztronómiai csodát ütütt össze Tomy. Ki gondolná, hogy ez a 190cm magas, acélos ember ilyen gyengéd is tud lenni. Bár aki ránéz a férfira inkább egy oroszlán jut az eszébe, nem pedig egy nagy medve, attól függetlenül, hogy szerelme gyakran nevezi Mackónak. Szívesen töltik az egész napot az ágyba hemperegve. Ábrándoznak, beszélgetnek, filmet néznek, vagy amit épp jól esik nekik csinálni. A lényeg az az volt, hogy 1 méternél ne kerüljenek távolabb egymástól. Ha kimozdulnak a házból, kézenfogva andalognak. Az eljegyzéssel megszűnt számukra a világ. Csak a másikra figyeltek. De arra ők is rájöttek később, hogy nagy butaság volt a kapcsolaton kívül mindent hanyagolni. De ne siessünk ennyire előre. Először át kell élni a szerelem bódító mámorát mielőtt felismernénk hibánkat. Három teljes hétig takarta el szemüket a lila köd, ami a friss kapcsolatok egyik alap velejárója. Ahogy az ég kezdett kitisztulni, agyukat elővették a jól lelakatolt éjjeliszekrény fiókjából, és komoly tervezésekbe kezdtek. Tudták mibe vágtak bele, és azt is sejtették, hogy nem olyan könnyű megszervezni egy esküvőt. Kettejük közöl inkább Tomy-nak volt elképzelése, milyen az ő álom esküvője.

-Mindig úgy képzeltem el, hogy Spanyolországba fogok megnősülni. A szertartás egy tengerparti kis kápolnába lenne ahol a pap összead minket, ezt követően lesétálnánk a partra ahol az anyakönyvvezető is hitelesítené a frigyet. A menyasszonyom könnyű, félhosszú ruhácskában lenne, csipkével díszítve. Meseszép szűke fürtjeidbe belekap majd a szél. Akár kis virágos koszorú is lehetne a fejeden. Én, a vőlegény teljesen fehér öltönyben, vörös rózsával a kitűzőmben. A koszorúslányok lehetnének egyen ruhácskába. A lakodalmat pedig akár a parton, akár egy kibérelt parti lakban tudom elképzelni. Ez így elég konkrét, de én sokat ábrándoztam már ezen. Az egyetlen hiba a tervben a megfelelő nő hiánya volt, de most már ez a veszély sem fenyeget.

-Nekem tetszik az ötlet. Amit hozzátennék, az az, hogy legyen fegyverkorlátozás.

-Fegyverkorlátozás? Ezt hogy kellene értenem?

-Egyes rokonaim előszeretettel lövöldöznek ilyen alkalmakkor a levegőbe vaktölténnyel. De Stefan bácsikámtól kitelik, hogy éles lőszert hoz egy esküvőre.

-Remélem édesapádnál nem lesz, mert ha megtudja miket műveltem az ő kicsi lányával...-és nagyot kacsintott jegyesére

-Nem ártana neked. Úgy érzem egyenesen kedvel, ami ritka a pasiaim körében.

-De Ellie, előző témához visszatérve, neked nincs álom esküvőd amit kisleány korodtól fogva dédelgetsz?

-Igazság szerint, azt hittem, hogy otthon megyek férjhez, egy Orosz férfihoz, de hátam mögött kell hagyjam a múltamat, hiszen én jöttem ide.

-Értem az álláspontodat, és nekem oly mindegy melyik országba mondod ki a boldogító igent, a lényeg, hogy velem legyél.-majd a mondat végén gyöngéden étölelte a nőt, és egy puszit nyumott a homlokára.

Ezt követően a billentyű csak úgy pattogott, mint a puskapor. Hivatalosan is elkezdődött a nagy szervezés. Több mint három óra érvelés, vitatkozás, példálózás és gyűzködés után Spanyolországot hozták ki győztesként azt országok csatájában. Már az időpont is megszületett némi agyalást követően. London-Szaratov ( itt született Ellie) távolsága 3137km. Igen, nincs 31. hónap, de az első két számjegyből kivonták Ellie igazi életkorát (nem azt amit szívesen kamuzik), a második két számjegyből pedig Tomét, így megkapták, hogy június 9.-én lesz a nagy nap. Titkon Tomy már azon morfondírozott, milyen koktélt rendel majd a parton. Ezeket az ábrándokat mindig megtartotta magának, mert tudta jól, barátnője csalódott. Mégse akart ez ügyben engedni neki. Talán mert Ellienek nem voltak 10 éves korától kezdődően esküvőmániás rohamai, talán mert már annyiszor beadta a derekát, hogy most már csak azért sem volt hajlandó. 

A NAGY nap hamarabb eljött mint hitték. Az azt megelőző idöben serényen írták kis kézzel írodott meghívóikat. A drót 0-24-ben forró volt. Terveztek, szerveztek és egyeztettek. Mindennek tökélestesnek kellett lennie, mire eljön annak az ideje. Ellienek is sikerült elengednie a fantáziáját, és saját gondolatait felvetette párjának, aki boldogan fogadta azokat. Így nem pontosan Tom álomesküvője volt kilátásban, de ezt a férfi csöppet sem bánta. Érezte, hogy a közös munka miatt az egész még varázslatosabb lesz. Visszaemlékezett gimnazista éveire, mikor őszintén megvallva, nem volt kelendő a lányok körében. Akkor is mindent a lehető legtökéletesebbre szeretett volna csinálni, és ezzel sokszor átcsúszott a ló túloldalára. Rögeszméje volt, hogy nem szabad eltérni a forgatókönyvtől. Lehetséges, hogy ez volt az oka annak is, hogy nem válogathatott a barátok közt, de mondom, ez csak egy lehetőség. Más opcióra akkora esély van, mint lehajtani a kijárón egy leágazás nélküli autópályán. Ex barátnője nagy hatással volt az életére, és ő az oka, hogy Tomy elkezdte megélni a pillanatokat. Petra volt az ok a változásra, de igazán Ellie mellett érzi magát teljesnek. Exével összesen két évet bírtak együtt egy párként. Ezt követően csak barátok lettek, ami azt illeti nagyon közeliek. Fiú lány haverság. A barátságuk nehezen definiálható a közös múltra tekintettel léve, de ők ezzel nem foglalkoznak. Senki ne érezze magát veszélyben, vagy gondolja azt, hogy titkos viszonyt folytatnak. Ha valaki látja őket pédául együtt sörözni, vagy beszélgetni, rögtön láthatja, ők akkor se csókolnák meg egymást,  ha az életük múlna rajta. De ha valaki mind ezt figyelmen kívül hagyja, be kell látnia, hogy az összeesküvés elmélete megbukott a nemi identitás pontnál, mert Petra leszbikus. Kár, hogy Ellie-t még ez sem győzi meg, és ha Petráról van szó, segítségül hívja sárga szemű barátját, az iríységet. Sose nézte jó szemmel a kapcsoaltukat, de ez teljesen érthető, de mégis annyira érthetetlen. 

Június elejére minden készen éllt. Flottul le volt szervezve minden lépés, és nekik már csak élvezniük kell azt amit teremtettek. Körülbelül tíz hónapnyi jegyben járásnak hamarosan elérkezik a vége. Úgy érezték, semmi nem akadályozhatja meg őket abban, hogy Mr. és Mrs. Blackway legyenek.

Pirit, más néven bolondok aranyaDonde viven las historias. Descúbrelo ahora