Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
Edith:
Férjem kezét szorongatva ébredtem fel a vakító fényre. Nagyokat pislogva nyitottam ki íriszeim,hogy Thomasra nézhessek,aki még mélyen aludt. Kikászálódva a takaró alól,az Ő oldalára sétáltam halkan apró lábaimmal. Először csak néztem,ahogy alszik. Szeme alatt lévő seb sokkal szebb most,mint tegnap volt. Ujjaimat az említett helyre simítottam,majd kezem homlokára helyeztem. Boldogan konstatáltam: Nem volt lázas. -Köszönöm drága Istenem.-suttogtam halkan. Lassan lejjebb húztam nyugodt testén a sötét zöld takarót,mert meg szerettem volna figyelni a tüdejét ért sebet is. Mivel ingjét nem gomboltam be,ezért könnyen láthattam a már nem vérző sebet. Egyáltalán nem volt fényes a látvány,de legalább nem ömlik belőle a vér. Fel-le mozgó mellkasára vissza helyeztem a meleg anyagot s megnéztem bokáját. Az viszont még be volt dagadva,úgyhogy ezzel csak várni lehet meg borogatni. Eszembe jutott a saját lábam is,amire rá sem néztem azóta,amióta Alan rá helyezte a kötést. Fájni még fájt,de abszolút nem volt elviselhetetlen,mint tegnap. Folytatva a vizsgálódást,hirtelen elkezdett forogni velem a világ,vele együtt pedig a gyomrom is. Éreztem,hogy mindjárt feljön a gyomrom nem létező tartalma mivel semmit nem ettem. Amennyire a lábam engedte, a fürdőbe rohanva adtam ki azt,ami még odalent megmaradt bennem. Megtörölve szám,visszatántorogtam a hálóba s hasamat fogva visszafeküdtem az ágyba. Tom felé fordulva nézni kezdtem,ahogyan békésen alszik. Hasán lévő kezét megfogva,elkezdtem gondolkodni az előbb történteken. Lehetséges,hogy a gyermekünket hordozom már több hete a szívem alatt? Nagy valószínűséggel.
Vissza visznek az emlékeim arra a bizonyos estére,ahol Tommal végre kettesben lehettünk. Külön a beteg nővérétől. Egy szenvedélyes éjszakát töltöttünk ott,azon a padláson. -Aznap foganhatott meg a gyermekünk.-suttogom magam elé könnyes szemekkel. Kezeim azonnal hasamhoz kapom s halkan sírni kezdek. Örültem,rettenetesen boldog voltam. -Drága feleségem..-suttogta.-Miért sírsz?-nyitotta ki jobb szemét felém fordulva. -Thomas..én a gyermekünket hordozom a szívem alatt.-mondtam eufórikusan s hasamra pillantottam. -Édesapa leszek?-kérdezte teljesen meglepetten. Ámbár torz arckifejezéssel,de lassan jobb oldalára helyezkedett. Egyik kezét hasamra téve teltek meg gyönyörű szemei könnyekkel. -Igen. Apuka leszel.-helyeztem tagom övére. -Legalább ennyi boldogság legyen-e helyen,ha már itt ragadtunk.-nézett rám nehezen mosolyogva s vékony,sápadt ajkait enyémhez nyomta.
Délután fél hármat üthetett az óra,amikor megint lementem a konyhába tűzifáért. "Nem állok le,amíg meg nem ölsz. Csak én kellek neki" hallottam a borzalmas suttogást közvetlen hátam mögül mikor lehajoltam a fáért. Éreztem halott leheletét nyakamon. A fával kezeimben pördültem egyet,de nem volt ott senki.
Remegve fogtam meg a kis edényt,amibe volt még némi tejbe rizs. Már 2 napja semmit nem ettem pedig állapotos vagyok. Félő,hogy meg fog halni még meg sem született babánk amiatt,mert nem étkezem rendesen. Minél hamarabb el kell mennünk erről az átkozott helyről,különben ezúttal én s gyermekünk nem fogjuk túl élni..
__________ Sziasztok! Elnézést kérek a rész késéséért,csak tervezgettem,hogyan tovább. Meg szeretném köszönni a sok pozitív visszajelzést. Nagyon hálás vagyok. Remélem ez a rész is tetszett.
