Look out! - Vigyázz! [ Kim Namjoon fanfiction ] ÁTÍRÁS ALATT!!!

7

Mikor beléptem az ajtón, egy nem várt "meglepetés" tárult a szemem elé.

Egy számomra ismeretlen lány ült Namjoon ölében, és pont akkor tapadt az ajkaira, mikor az én szemem megakadt rajtuk.

- Ó! Szia Lizi! - köszöntek a srácok, kivéve Nam, és az a csaj.

- Sziasztok srácok. Kérlek, most egy kis ideig ne keressetek, mert dolgozok. - mondtam nekik hideg pillantásokkal, és ezzel a szobám felé vettem az irányt.

Mikor felértem, becsuktam az ajtót, majd lecsúsztam a falap mentén. Kis idő múlva éreztem, hogy valami folyik az arcomon, oda nyúltam, és akkor realizáltam, hogy sírok.

Utoljára akkor sírtam, mikor a legjobb barátomat elvesztettem. Hogy hogyan is történt? Elmesélem...

Visszaemlékezés

Végre együtt mehetünk egy bevetésre a drága legjobb barátommal, Bálinttal. Még a főiskolán ismerkedtünk meg, és ott kötöttünk egy életre szóló barátságot. Azok alatt az évek alatt segítettük egymást, és kiálltunk a másik mellett. És mikor kiderült hogy egy helyre vettek fel minket, akkor az örömünk határtalan volt. Hát mikor megtudtuk hogy együtt mehettünk bevetésre is, akkor örültünk a legjobban.

De a bevetés nem úgy sült el ahogy szerettük volna...

Egy drog csempészt kellett volna lelepleznünk, és dutyiba zárni, de mikor csak egy hajszál választott el attól, hogy elkapjam, az egyik bajtársa a csempésznek elkapta a társam, és egyben legjobb barátom.

Választás elé kerültem...

Elengedem a drogost, és megmentem a barátom életét, vagy pedig felálldozom a barátom...

Választottam.

A barátomat.

Elengedtem a drogost, de csapdába csaltak.

Amint elengedtem, a barátom fejbe lőtték...

Ott, akkor össze törtem...

Nem voltam képes tovább rendesen dolgozni, vagy ha mégis, akkor úgy lézengtem a munkahelyen mint egy élő halott.

Sok időbe telt mire feldolgoztam, de mikor sikerült, egy érzéketlen emberré váltam.

Egészen eddig...

Visszaemlékezés vége

Lefeküdtem az egyik csapat taggal, de nem tudom eldönteni hogy mit is érzek iránta...

Mind egy... A lényeg, hogy nem sokáig leszek egyedül, hisz nem soká jön a barátnőm, és egyben a segítségem. Lehet tényleg nagy fába vágtam a fejszém... De nem szeretném ha a múlt ismételné önmagát. Nem szeretném a legjobb barátnőm elveszíteni...

A másnap kellemesen kezdődött, egészen addig míg le nem mentem a konyhába. Onnantól szar lett. Még a reggeli kávémat sem ittam meg, de már felhúztak azzal, hogy ott a konyhában a pulton végezték a dolgukat, a drága díszpintyek.

- Jó volna ha a szobába mennétek, mert szerintem rohadtul nem kíváncsi senki arra hogy hogy dugjátok egymást halálra. - néztem rájuk unottan, de Namjoon másképp gondolta a dolgokat.

- Ha nem tetszik, akkor el lehet menni innen, mert rád sem kíváncsi senki. Ez a mi lakásunk, nem a tiéd, és ráadásul semmi hasznunkra nem vagy. - nézett rám hidegen, és az én hátamon fel állt a szőr... Ha így gondolja? Oké... Elmegyek!

- Rendben... Elmegyek, de az hétszentség, hogy nem fogok ide vissza jönni, még ha térden állva könyörögsz is nekem. - ezzel bevágtam magam után az ajtót, és felmentem a szobába. 

Elő vettem a bőröndöm az ágyam alól, és az összes cuccom bele pakoltam. mikor készen lettem, egy levelet hagytam az asztalomon, amit remélem megtalálnak. 

Ezzel ki is léptem az életükből...