Yun- testvér

4.fejezet

A suli egy egyszerű, három szintes, szürkés-fehér épület volt udvarral, sportpályákkal és kültéri étkezőhellyel. Semmi extra nem volt benne.
Berohantam a főbejáraton ahonnét egy kihalt, szekrényekkel, fogasokkal és egyéb tároló alkalmatosságokkal volt tele. Nem nagyon akartam itt megállni, tehát rohantam át a helységen, de a polcok sorából kiérve egy patkaszerűségben jól elvágódtam.
-Szuper..... -motyogtam magam elé. Feltápászkodtam a földről, de a folyosó két irányba folytatódott, így fogalmam sem volt, merre kéne menni.
Egyszercsak egy "támadás" ért hátulról, aminek kövekteztében ismét elterültem a földön.
-Na ennyi! Kész! Vége! Meghalsz! -kezdtem el ordítani a rajtam heverő személlyel. Bárhogy is akartam kimászni alóla, lehetetlennek bizonyult. -Változtatok a terven.... Először inkább szállj le rólam! -utasítottam a drága támadót. Nagy nehezen lekászálódott rólam, így végre én is fel tudtam állni. Leporoltam magam, majd hátra fordulva szembe néztem ezzel a gyökérrel. Jó, igazából nem volt az, csak haragudtam rá és az anyját az egekig tudtam volna átkozni.
-B-bocsánat! Nem akartam gondot okozni. -mondta az apró termetű lány remegő hangon. Hogy a fenébe sikerült ekkora testtel fellöknie??? Fekete haja takarta hófehér bőrét és kicsit egy szellemre emlékeztetett.
Végre felemelte a fejét és így sötétbarna szemeibe tudtam nézni, amik őszinte sajnálattól fénylettek.
Kissé meglepett az, hogy így néz ki. Előbb gondoltam volna egy magas, bunkó fiúra, mint rá.
Hirtelen az agyamban mintha egy kis villanyt kapcsoltak volna fel, a szemeim megcsillantak az új ötlettől.

-Valamivel kiengesztelhetsz.... -néztem rá ijesztő vigyorral, amitől ő csak összerezzent. Szerintem teljesen másra gondolt, mint amire én. -Ne gondolj semmi rosszra! Csak annyit kérek, hogy juttass el a tanáriba. Nem vagyok perverz....
-Jajj nem é-én sajnálom! Nem akartam! -kezdte el, de én kezemet feltartva elhallgattattam.
-Csak vezess el oda!

A földszinten össze-vissza kanyarogva mentünk, míg el nem értük az úticélt. Hálásan néztem rá, majd intve egymásnak elbúcsúztunk. Kopogtam az ajtón, de mielőtt beléphettem volna, az elhúzódott előttem. Nagyot ugrottam ijedtemben. Egy magas, félelmetes férfi lépett ki rajta, ezzel engem hátrálásra késztetve.
-Biztos te vagy Ryuzuki Toya. Örvendek! Én vagyok az osztályfőnök. Mindenki Ren Senseinek, Tanár úrnak vagy Mesternek hív. Kérlek gyere velem! -majd a második emeleten lévő osztályterembe vezetett.

Ren Sensei elhúzta az osztályterem ajtaját, mire a belül tomboló hangzavar megszűnt. Tekintetem konokul előre szegeztem, fejem megemeltem, ezzel is komoly és erős látszatot keltve. Remélem bevált. Nem akartam rájuk nézni. Lehet megláttam volna az ismerős undort felcsillanni szemükben, ahogy a vörös íriszeimet észreveszik.

A Tanár úr mellettem állva magyarázott valamit, de én nem arra figyeltem. Fél szemmel az ablakon bámultam kifelé jóval fejmagasságon túl, hogy még véletlenül se találkozzon semelyik osztálytársam tekintetével az enyém.
Egy kéz nehezedett a vállamra, ami miatt a Senseire pillantottam, de ő egy jó méterre állt tőlem. Nyugtalanság uralkodott el rajtam. A lábaim remegni kezdtek, a hasamban valami furcsa forróságot éreztem, látásom pedig folyton elhomályosodott.

-Tanár úr! Az új lány rémisztően elfehéredett! Vagy eddig is ilyen volt? -ordibált valaki a padok felől. Nem tudom, mi volt vicces, de mindenki röhögni kezdtett, rajtam és a Senseien kívül. Lehet az a pár év egyedüllét kinyírta a humorom?....

-Na elég már! -szakította félbe a röhögést Ren Sensei egy erőteljes csapással, amit az asztalra mért. -Elegem van belőletek! Maradjatok már kussban, különben mindenki kap egy szép nagy egyest! -erre a fenyítésre már tényleg mindenki befogta. Úgy látszik ő be is tartja amit mond. -Kérlek gyorsan mutatkozz be és ülj le valahova! -hajolt a fülemhez és mondta mindezt már normális hangnemben.