Reggel amikor felébredtem olyan szinten fájt a fejem, hogy azt hittem ott helyben meghalok. Lassan felültem és akkor vettem észre, hogy nem is a saját szobámban vagyok, hanem valahol máshol, bár én sem tudom, hogy hol. Az ajtó felé fordultam, mert egy férfi sétált be rajta. Nem csak egy random férfi volt, hanem az akivel táncoltam a klubban. Arcán a másnaposság jeleit véltem felfedezni, követtem őt a tekintetemmel ahogy leül az ággyal szembeni fotelba.
- Hoztam be neked egy kis vizet és egy Aspirint, vedd be nyugodtan – mondta a férfi.
- Köszönöm.
Gyorsan bevettem a gyógyszert, majd megakadt a szemem a rajtam lévő férfi pólón. Kétségbeesetten kezdtem el kapkodni a fejem, hogy mégis hol lehet a ruhám, de nem láttam sehol. A férfi nagyon jót mulathatott a viselkedésemen, mert kitört belőle a nevetés. Istenem olyan aranyos volt. Féltem neki feltenni azt a bizonyos kérdést, de végül úgy döntöttem, hogy erőt veszek magamon és megkérdezem.
- Ugye mi nem feküdtünk le? – néztem rá értetlenül.
- Nem – mondta. – Semmi olyasmi nem történt, amire gondolsz, egyszerűen csak lehánytad a ruhád és muszáj voltam rád adni egyet, mert nem akartam, hogy úgy belefeküdj az ágyamba – nevetett fel.
- Ó – adtam hangot a csodálkozásomnak. Igazából mindenre gondoltam már csak erre nem. A gondolkodásomat a gyomrom korgása zavarta meg.
- Úgy hallom éhes vagy, mit szeretnél enni? – nézett rám kérdőn a férfi.
- Egy szendvics jó lesz – feleltem, majd kimásztam az ágyából és megkerestem a fürdőszobát. Rendesen elszörnyedtem, amikor megláttam magamat a tükörben. A szemeim alatt sötét karikák voltak, a hajam úgy állt mint a szénakazal. Egyszerűen olyan szörnyű látványt nyújtottam mint aki 2 hete nem aludt. Miután megmostam azt arcom és az ujjaimmal kifésültem a hajam elindultam lefelé a lépcsőn. A férfi ott ült a konyhapultnál és engem nézett.
- Remélem szereted a sonkás szendvicset.
- Persze, ki ne szeretné – helyet foglaltam a férfi mellett és elkezdtem enni.
- Amúgy hogy hívnak? – tettem fel a kérdést, de amint kiejtettem ezt a 3 szót a számon rögtön meg is bántam.
- Tegnap még azt mondtad nem érdekel mi a nevem – nevetett fel, majd rám szegezte a tekintetét. Éreztem, hogy elpirulok. – De ha ennyire érdekel a nevem –felnevettem, hogy direkt kihangsúlyozta a név szót – Derek Hale.
- Engem Chloe McCall – nak hívnak. – Mennyi az idő? – kérdeztem Derektől.
- Délután 2 – amikor ezt kimondta azt hittem rosszul hallok.
- Nekem sürgősen haza kell mennem, holnap iskola és még semmit nem tanultam meg – kezdtem bepánikolni, ugyanis rá jöttem, hogy holnap német és matek témazárót írok és még bioszból is felelünk. Ja és még azt ki is hagytam, hogy holnaptól új történelem tanárunk lesz, mivel az előzőt úgy kiakasztottuk, hogy felmondott.
