Nos, ez egy agymenés lenne, amit a dalok váltanak ki belőlem, néha ha hallgatok egy számot, egy kis történet születik meg a fejemben, amit le kell írnom... Remélem tetszik neked, ha rá találsz, és hagysz magad után nyomot. 😊
XoXo Ely
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Rekordgyorsasággal rámoltam a sporttáskába a ruháimat, tudva, hogy ha nem sietek, akkor meggondolom magam, és maradok. Ha pedig maradok...nos boldog leszek,de milyen áron? Nem bírtam már, a lelkiismeretem fizikai fájdalmat okozott, minden egyes alkalommal mikor arra gondoltam, hogy egy boldog családot teszek tönkre, olyan erős mellkasi fájdalmaim lettek, hogy alig kaptam levegőt. Nem tehetem ezt magammal, és velük sem, nem akarok szörnyeteg lenni, már így is túl sokáig vártam. Nem foglalkoztam azzal, hogy összehajtogassam a ruháimat,ráér majd akkor amikor már nem leszek ebben az átkozott házban.Kinyílt az ajtó, és éreztem, hogy ő lép be a szobámba, mivel az egész testem libabőrös lett. Nem fordultam meg, csak egy másodpercig hezitáltam, aztán folytattam a pakolást.
- Komolyan gondolod, hogy elmész – nem kérdezte, mély hangja kijelentő volt, megtorpantam, de még mindig nem fordultam felé.
- Igen – feleltem végül csendesen.
- De én nem akarom, hogy elmenj – hangja megremegett, én pedig olyan erősen szorítottam ökölbe a kezem, hogy a körmöm felsértette a tenyerem puha párnáit. Mögém lépett, nem ért hozzám de éreztem a tarkómon a meleg leheletét. – Maradj – kérlelte suttogva.
- Ne csináld ezt – összeszorult a torkom, éreztem, hogy könnyek gyűltek a szemembe. Gyűlöltem, hogy ennyire szeretem ezt a pasit, utáltam, hogy egy szavába kerül és én feladom az elveimet.
- Maradj – ismételte meg hangosabban. – Maradj velem, kérlek – elmosolyodtam, a kérlek szó eddig hiányzott a szótárából.
- Nem tehetem – suttogtam magam elé – Nem leszek szörnyeteg, kérlek, kérlek, én... – elakadt a szavam, mert hátulról a derekamra csúsztatta a kezeit.
- Az enyém vagy – húzott magához, – Nem hagyhatsz el – jelentette ki a régi hanghordozásával, birtokló volt, és most már imádtam, mert tudtam szeret, igazán szeret.
- Nem hagyhatod el őt, és a gyerekeket sem – kezdtem bele újra a lassan már elcsépelt mondatba. – Nem tehetem, nem tehetjük ez velük.
- Azt hiszed a gyerekek nem látják? – kérdezte higgadtan. – Jó tudják, hogy már nem az anyjukat szeretem, hanem...hanem téged, te vagy nekem a holnapom – kicsordult az első könnycsepp, majd ezer másik követte, csendesen zokogtam, a vállára hajtva a fejem, míg ő apró semmiségeket suttogott a fülembe, csak hogy megnyugtasson.
- Most el kell mennem – mondtam, miután elapadtak a könnyeim. – Nem csinálhatjuk ezt tovább titokban.
- Véget vetek ennek, és akkor csak te leszel – felelte szinte azonnal. Elengedett, majd maga felé fordított, felnéztem rá, azokba a csodaszép farmerkék szemekbe. – Már mindent elterveztem – kezdte lelkesen. - Nem fog könnyen menni, de meggyőzöm arról, hogy ez a házasság már halálra van ítélve, tudja ő, csak még magának sem akarja bevallani – elmosolyodott, majd megnyalta a telt ajkait. – Jobb is ha elmész, mert ha elkezdene bántani téged, én nem biztos, hogy higgadt tudnék maradni.
- Nem tudom, én annyira kilátástalannak látom ezt – ráztam meg a fejem, és lesütöttem a szemem. – Biztos, hogy...
- Megint negatív vagy – vágott a szavamba az én mantrámmal, – Na pakolj, és húzz el a házamból, csak hogy mihamarabb az enyém legyél, teljesen – vigyorodott el végül.
Segített összepakolni a holmim, majd hívott nekem egy taxit, a nappali kanapéján ücsörögve vártunka kocsira. Valahol örültem, hogy a gyerekek nem voltak otthon, de mégis fájt, hogy búcsú nélkül hagyom el őket.
- Nem hagyod el őket, ahogy engem sem – mintha a fejemben olvasott volna. Lehet, hogy csak leolvasta a szomorúságot az arcomról.
- Mégis, úgy érzem, hogy cserben hagyom őket – feleltem búsan. – El sem búcsúzhattam tőlük.
- Ez nem örökre szól, te buta – mondta ő kedvesen, és megsimogatta az arcom. Idegesen felálltam, és az ujjaimat tördelve elkezdtem fel s alá pásztázni a szobában. Ő elém állva lenézett rám, a szemeiből ezer érzelmet olvastam ki. Gyengéden megcsókolt, amitől most is megremegett a gyomrom, és ha nem kapaszkodom bele a nyakába összecsuklom.
- Még mindig térdrogyasztó a csókod – mormoltam a szájába, mire ő édesen felkuncogott, és újra megcsókolt, és csak csókolt, míg nem már ragacsos masszaként folytam szét a kezei közt, akkor dudálást hallottunk kintről, megjött a taxim. Felvettem a táskám, és megindultam a kijárat felé, de ő elkapta a kezem, és visszarántott, mire a mellkasának ütköztem.
- Ez a viszlát nem ötökre szól, szeretni foglak örökön örökké, ez a viszlát csak helló – mondta a jól ismert szöveget, majd újra megcsókolt, és éreztem, hogy nem ez az utolsó édes csókja, ezt még ezer meg ezer ilyen követ majd, csak türelmesnek kell lennem.
Ma ez az szám ihletett meg, remélem tetszik nektek
