BTS oneshots

Mély levegő - Namkook

Hello kedves idetévedt olvasó!

Ez az első oneshot, amit írok, remélem elnyeri a tetszésedet!

🔞FIGYELEM!🔞
A fejezet tartalmaz öngyilkossági kísérletet, így ha ilyet nem szívesen olvasol, vagy rossz emlékeket idéz fel benned, kérlek bele se kezdj.

Kellemes olvasást!

Szavak száma: 2109

Reggel 5:30-kor szól az ébresztőm, jelezve, hogy bizony a reggel eljött, nekünk pedig kelnünk kell, mert fotózás. Alapvetően imádom a fotózásokat, nagyon szép képek szoktak készülni, ám az utóbbi időben semmi ilyesmi nem hoz lázba, legyen szó fotózásról, forgatásról, vagy bármi másról. Ennek pedig oka is van, méghozzá az érzéseim egy olyan valaki iránt, aki iránt semmi többet nem kéne éreznem a baráti szereteten túl.
  Természetesen a szívem úgy döntött, hogy most - mint általában mindig - nem hallgat a józan eszemre.
  Kinyomom az ébresztőm, és felülök az ágyamban, majd végigtekintek a szobán, amin Hobival és Jiminnel osztozom. A mi reményünk - akinek a takarója reggelre valamilyen csoda folytán mindig padlót fog - az ablak felé fordulva szuszog, míg Jiminie ugyanezt a tevékenységet az ajtó felé fordulva, nyakig betakarózva végzi. Elmosolyodom ahogy végigvezetem rajtuk a tekintetem, majd felsóhajtok, felkapom az asztalomnál álló szék hátuljára hanyagul odadobott fekete puma pulcsit, felveszem, majd halkan kilépek a szobánk ajtaján, becsukva magam mögött az ajtót. Halkan a konyhába osonok egy almáért. Ilyenkor áldom az eget, amiért Jin hyung mindig hagy kint egy kis gyümölcsöt.
Miután megettem, a hátsó üvegajtót elhúzva kilépek a tágas kertbe, majd az egyik hintaágyon helyet foglalva az eget kezdem bámulni. Pár hete szinte minden reggel felkelek fél órával előbb, hogy kicsit kijöhessek levegőzni. Ilyenkor minden olyan nyugodt, kellemes idő van és gondolkodhatok egy kicsit, bár ez az utóbbi napokban nem lett épp eredményes. Egyrészt az érzelmeim óceánjában helyeztem el egyre több jéghegyet, amibe beleütközhetek, de volt egy másik dolog is, ami zavart.
  Már a debut-ünk után közvetlen is jöttek olyan kommentek a videóink alá, hogy "Namjoon csak tönkreteszi a bandát" "Namjoon nélkül sokkal jobbak lennének" "Namjoon a legrosszabb leader valaha" és ehhez hasonlók. Próbáltam figyelmen kívűl hagyni, ami eddig sikerült is, de mostanában egyre több rosszabbnál rosszabb gondolat fészkelte be magát a fejembe. Mi van, ha igazuk van? Tényleg jobb lenne ha eltűnnék? Hiszen sokkal könnyebb lenne mindenkinek. Csak egy olyan pillanat kéne, amikor senki sem figyel, és akkor...

- Hyung minden rendben? - ül le mellém egyik csapattársam. Nem nézek rá, mert tudom, hogy nem tudnék neki ellenállni és nem akarok előtte sírni. Meg amúgy is van neki is élete, még csak az kéne, hogy a problémáimmal terheljem, így a tekintetemet egy pillanatra sem szakítva el az égboltról, érzelemmentesen, a könnyeimet visszanyelve válaszolok.

- Persze Kook, minden oké. - pár másodpercig hezitál, csak utána szólal meg.

- Tudom, hogy ez nem igaz! Miért nem mondod el, hogy mi bánt? Mind látjuk, hogy van valami.  Amikor ilyen szomorúnak látlak, én is mindig szomorú leszek. Kérlek Hyung, had segítsünk! - annyira szomorú volt a hangja, muszáj volt ránéznem. A szemében könnyek csillogtak, a puha párnácskái pedig most lefelé görbültek.
És eddig bírtam. Lefolyt az első könycsepp az arcomon, amit azonnal követett a többi is.
"Azt mondják, ha az első könycsepp a bal szemedből jön, sokat fogsz sírni."

Ő csak magához húzott és a karjaiba zárt.
Bennem itt pattant el valami. Olyan keservesen zokogtam, mint még soha. Kook pólója már átázott a könnyeimtől, de nem tolt el magától. Hagyta, hogy kisírjam a lelkem. Nem tolt el magától, nem törtölte le a könnyeimet. Az egyetlen amit csinált az volt, hogy a hátamat simogatta és a fülembe suttogott. De nem olyanokat, mint hogy "nyugodj meg" vagy "na, ne sírj" vagy hogy "semmi baj". Csak egyetlen mondatot ismételgetett.