Van az iskolában egy rendezvény, amiért sosem voltam oda. Nem tudok táncolni, ezért nem is szeretek, a hangos zenétől megfájdul a fejem, a tömegtől pedig irtózom, így hát mindig kihagytam az iskola bált. Viszont idén máshogy kezdtem nézni a dolgokat.
Park Minji miatt változott meg a nézőpontom, aki az új osztálytársunk. Az apja folyamatos munkaváltásai miatt került hozzánk a családjával. Nagyon tetszik, az első pillanattól kezdve bele vagyok zúgva, ami miatt a haverjaim folyamatosan piszkálnak, de csak mert jót akarnak. Azt mondják, simán meg tudom hódítani, hiszen megvan hozzá a külsőm és a modorom sem rossz – legalábbis szerintük.
Taehyung, amikor közeledett a bál, feldobta az ötletet, hogy miért nem hívom el Minjit, mire én félrenyeltem a tésztát, amit nyugalomban evegettem, majd egy köhögés roham és hosszabb fuldoklás után mondtam, tettetve, hogy hidegen hagyott az egész, engem nem érdekel a bál. Viszont ismernek már és a piros arcom, meg az előbbi cselekedetem is elárult. Sokáig győzködtek, mert nem akartam belemenni, hiszen annyival jobb pasik is próbálkoznak nála, biztos nem engem akarna, de végül rávettek, így következő nap kicsíptem egy kicsit magam, majd kivárva a tökéletes alkalmat, megkértem, hogy hadd legyek a kísérője a bálon és legnagyobb meglepetésemre igent mondott.
Azt hittem, hogy kiugrok a bőrömből örömömben, semmi nem tudta elrontani a kedvem. Minden nap számoltam, hogy mennyi idő van vissza még a bálig és bár egy örökkévalóságig tartott, mégis itt vagyok. A kanapén ülök a kis virágommal a kezemben és várom, hogy jöjjön Minji.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Eredetileg én akartam volna érte menni, hiszen az úgy illik, nem egy lánynak kell összeszedni a fiút, de azt mondta, hogy mivel én közelebb lakok a sulihoz, mint ő és úgyis dolga lesz még apukájának errefelé, eldobja őt hozzám. Nem akartam belemenni, gondoltam sokkal romantikusabb, ha én megyek oda, de végül beadtam a derekam, hiszen ha neki így jó, akkor nekem is.
-Kérsz? – zökkentett ki gondolataimból Namjoon, azzal, hogy felém nyújtott egy tál chipset, amit nemrég bontott meg.
-Nem, kösz – doboltam tovább lábammal idegességemben. Csomó tánc leckét vettem, hogy még csak véletlenül se lépjek a lábára, mégis parázok, hogy elrontok majd egy lépést, a gyomrom össze van szorulva a stressztől, levegőt is alig kapok.
-Ok – vont vállat, majd két ujját végighúzta ruhámon, így megszabadítva azokat a morzsáktól. Természetesen olyan lett a zakóm, ami miatt azt hittem, hogy ott helyben ölöm meg a bátyámat, de már fent is volt a szobájában, így csak a bajszom alatt kezdtem el motyogni csúnya szavakat, közben pedig megszállottan poroltam a ruhadarabot.
