Óda az Adriához

27 1 0
                                    


Azúr partú horvát tenger,
Ó te drága kéklő ékkő
Múzsája vagy dalaimnak
És másoknak is nagyon régről.
Régről, de még milyen régről,
Dalolta már sok bárd ének
Hajónk kifut Zára alól,
S utánuk most én zenélek

Ahogy távolodunk el a parttól,
Felkelnek a vén Dinárok,
Majd a falu felett átnéznek ránk,
Mint szolgáikra a vén királyok.
Fejük felől rájuk vetül
Ősz üstökük, felhő horda,
Mi lavinaként borul rájuk,
Havas hajuk a vén arcukba

Szürke, kopár Dinár hegység,
Sírköve sok ó királynak,
Szirtjeiről a tengert őrzik,
Hű népükre így vigyáznak.
Őrzik minden hajós lelkét,
S nyugton indulhatunk útnak,
Hogy felfedezzük az Adriát,
Az asszonyát a király úrnak.

Hisz szép asszony ez az Adria,
Legszebb, szelíd, párja nincsen
Ne sírj drága Balatonom,
Te is szép vagy kicsi kincsem.
De ismerjük el, kis szépségem,
Gyönyörű vagy a magad módján,
De a felséges hölgyhöz képest
Csak egy csinos szolgálólány.

Visszatérek kis Balaton,
Vissza bizony szép hazámba,
De a ma este még itt maradok,
A királyi pár vár vacsorára.

Egy vándor feljegyzéseiWhere stories live. Discover now