~1~

469 13 5
                                    

2021. november 7. 11:50

Langyos őszi este van. A fák koronái gyönyörű színekben pompáznak. A levelekbe bele kap a rakoncátlan szél, keringőzik velük, majd továbbáll.  Egy büfés stand irányából forró csoki illatt árad.
Az utcai lámpák fényei megvilágítják egy nő alakját, aki sietős léptekkel tart hazafele. Hosszú göndör haja, fátyolként takarja vállait.

Kimerült szegény. Egész nap dolgozott, és ráadásul büntetést is kapott. Megáll egy pillanatra és vesz egy mély levegőt. Ki kell engednie a felgyülemlett rossz dolgokat. Sajog a feje is.
Körbenéz, hogy biztos nincs senki sem körülötte, majd hirtelen eltűnik. Hopponállt.

Hermione lassan 2 éve dolgozik aurorként.
Most azt gondolod, hogy biztos aktákkal megpakolt kocsikat tologat és kávét osztogat a parancsnokoknak.
De persze ez nem így van. Folyamatosan különböző küldetésekre küldik. A munkát maga után mindig precízen elvégezve hagyja.
Az elmúlt 1 évben csaknem 173 gazembert kapott el és zárt be az Azkaban rácsai mögé. Ám nagyon engedetlen. Mindig a saját feje után megy. Számtalan figyelmeztetést kapott már.

Szeret dolgozni. Nincs is más elfoglaltság számára. Nincsenek nagyon barátai, persze ott vannak neki Harryék és pár régi évfolyam társa, ő mégsem tartja velük nagyon a kapcsolatot. Teljesen a munkájába temetkezett.

Egy tágas lakásban lakik, a belvárosban, Londonban.
Otthon is egyedül él, nincs senkije sem.
Egyedül csak a vörös bundájú macskája, Csámpás van neki.

Egy halk puffanás hallatszik. Haza érkezett.
Hamar villanyt kapcsol, leveszi sárkánybőr csizmáját, és elindul a fürdő felé.
A zuhany lenyugtatja a dühöngő boszorkányt.
Kilépve a helységből megújulva érzi magát.
Csinál magának egy csésze teát majd, elővesz egy könyvet, szokásához híven, és olvasni kezdi.

Arra eszmél fel hogy az óra elütötte a 11-et.
Besomfordál szobájába, és bebújva pihe-puha ágyába, rögtön el is nyomja az álom.

Holnap:

Másnap reggel korán kelt, hiszen munkába kell mennie.
Gyorsan készített magának egy kávét, evett egy kis perecet és már talpon is volt.

Felvette munka ruháját, ami egy testre simuló, bőr hatást nyújtó overall volt. Különféle varázslatokkal volt bevonva, hogy bármilyen terepen jól megállja a helyét.
Még gyorsan belebújt csizmájába és egy puszit nyomva Csámpás feje búbjára elindult a Parancsnokságra.

Az irodába:

*kopogtatás hallatszik*

-Tessék csak befáradni Granger kisasszony.-szól Andrew Parker, Hermione felettese.
A férfi a 40-es éveiben járhat, barna hajában egy-két őszhajszál díszeleg. Szelíd természetű, mindig kedves és magabiztos.

-Jó reggelt kívánok Mr. Parker. Hogy van ma reggel?-lép be a nő, majd helyet foglal.

-Miss Granger, én mindig rendben vagyok, tudja jól.

-Megkapta a következő ügyemet?

-Igen, de nem akarom hogy ön végezze el. Kemény meló,  Sheffield környékén. A Wemyss klánok mészárolnak és fosztogatnak.

-Sima ügy lesz, bízza csak rám.-vagánykodott a nő.- Eddig is megbirkóztam mindennel, most is menni fog. Ráadásul én vagyok a legjobb a 13-dik egységből. Kit akarna helyettem küldeni? Maverick-et? A legutóbbi ügye az volt hogy elkapja az embert aki kirabolta a Mézes-Falást az Abszol útról és még azt sem tudta elvégezni.-csattant fel a nő.- Vagy küldi Bewson-t? Aki azt se tudja néha, hogy melyik világon van! Kérem uram, tudja ön is nagyon jól, hogy én és az embereim vagyunk a legmegbízhatóbbak. Hadd végezzük el mi a munkát.-fogta könyörgőre, de persze legbelül örlődött, hogy a főnöke nem akar munkát bízni rá. Tudta, hogy a könyörgés és az ártatlan boci szemek mindig bevállnak. És persze ez most is így lett.

-Jó rendben!-egyezett bele Mr Parker.-Itt vannak a dokumentumok. Kérem legyen nagyon óvatos.
Jaj, és míg el nem felejtem-egy dobozt tett az asztalra- ez a legújabb továbbfejlesztett seprűnk. Szüksége lesz rá. Haza postázom önnek ma délutánig.-mondta majd szomorú mosolyt villantott.-Legyen nagyon megfontolt Granger, féltem magát.

-Ugyan kérem, ne aggódjon miattam. Nem lesz semmi bajom.-mosolygott a lány kedvesen és bátorítóan rátette kezét a férfi kezére.

-Hát akkor, sok sikert kisasszony!

-Viszlát Mr Parker! - intett Hermione, majd kiment.

Otthon már az új seprűje és egy szőrpamacs várta. Csámpás is izgatott volt a csomag láttán. Gyorsan kicsomagolta, és le is ellenőrizte, hogy nincs e benne semmi hiba sem. De persze nem volt. A nyele fűzfa, az ágak a végén viszont tavaszi nyírfa. Lábtartó és miegymás volt felszerelve rá. Profi munka, biztos Aeget csinálta. (olvasd: Édzset)

Aeget egy ezermester volt. Tőle kapta Hermione a fegyvereit is.

Miután megvolt a seprű ellenőrzés, hozzálátott egy tál spagetti mellett az akták tanulmányozásához.
Írt a csapatának egy levelet, miszerint újabb munkát kaptak és várja őket, holnap este 9kor a Wast parkban, a tölgyfánál, onnan fognak indulni.

Gyorsan elmosogatott maga után majd ágyba bújt.

Álmában egy varázslatos helyen járt.
Egy erdőben járt ahol örökzöldek voltak a fák és még soha nem látott lények éltek. Egyszercsak egy kristály tiszta folyó állt az útjába. Aminek minden köve is kavicsa gyémánt volt. A halak ezüst és arany színben pompáztak.
A folyón keresztül egy híd vezetett.
A hídon túl egy aprócska falura talált.
Be is ment a legelső házba ahol megpillantott egy szőke és magas férfit.
Oda szeretett volna menni hozzá, de mikor odaért volna, az álom véget ért.









Első réééész!
Remélem tetszik, ha igen jelezzétek nekem egy csillaggal kérlek!❤️☺️

Megmentettél - Dramione ffWhere stories live. Discover now