A Mars-incidens

Költözés az ismeretlenbe

Jon Secur Jr. korán kelt. Csakúgy, mint összes munkatársa. Mindenki hozzá volt szokva, hogy az irodába kellemes időben, 7 és 9 óra között kell érkezni, és 6-8 bent töltött óra után, haza is lehet menni - munkakörtől függően. Ehhez képest az NSRI riadókészültség alatt érvényes munkaterve szerint mindenkinek reggel 5.00 és 5:30 között kell érkezni, a munkaidő pedig 12 óra. Együtt kelt a feleségével, Lindával, amire eddig csak hétvégéken volt példa.
Az idő 5.00 volt, tehát semmi lehetőség nem volt arra, hogy pirítóst eszegetve nézze a híreket, vagy hogy reggel is zuhanyozzon. Vészhelyzet esetén senki nem engedhet meg magának ilyeneket. Gyorsan felöltözött, lerohant a lépcsőn, és beült űrsiklójába. Az utcák üresek voltak, néhány teherszállító lézengett csak.

Hamar kiért az NSRI irodájához, ahol - életében először - hatalmas dugót talált. Legalább negyven másik, piros-fekete űrsiklót talált maga előtt, akik szintén a korai műszakra érkeztek. Néhány percen belül sorra is került, a gép azonosította, és beengedte. Leparkolt, majd elindult hátra az irodájába, de valaki megakadályozta - Taylor főparancsnok, a Bolygó- és Naprendszerkutatói Osztály vezetője.
-Főtengernagy úr, örülök, hogy látom! - köszönt rá. - Kérem, jöjjön velem gyorsan!
-Főparancsnok, a tegnapi megbeszélés óta történt valami előrelépés az ügyben? - kérdezett vissza Secur, miközben követte az osztályvezetőt.
-Erről szeretnék beszélni önnel. Ráállítottam az egész osztályt a marsi ügy megoldására, de semmi jót nem tudunk ígérni... De erről részletesen az osztály új vezetője fog beszélni.
-Tessék? Új osztályvezető? Ki lett az? - kérdezett tovább Secur.
-A riadókészültség miatt a legjobb kutatót neveztem ki a posztra: Dr. Adrienne Millert.

Ezalatt megérkeztek a 9-es számú kutatólaborba, ahol nagyjából húsz ember tevékenykedett. Az ajtó nyitására és a belépőkre szinte senki sem nézett fel, mindenki a feladatát teljesítette. Csupán Dr. Miller lépett oda Securhoz, de eddigre Taylor el is tűnt a többiek között, hogy tovább dolgozzon.

-Üdvözlöm főtengernagy, jöjjön velem! – mondta neki Miller, majd azonnal az egyik számítógéphez vezette Securt. – A helyzet az, hogy csak egyre rosszabbak lesznek a dolgok. Folyamatosan együttműködünk a Marson lévő NSRI központtal, de az a nagyon nagy probléma, hogy szerintük a kiürítést leghamarabb egy hét múlva tudjuk elkezdeni.
-Nem tűnik nagy gondnak... Három évig bírná a pajzs, egy hét ide vagy oda nem számít, néhány ezer ember lehet.
-Mi is így hittük, de minden nap számít. De sajnos a pajzs energiája nagyon hamar el fog fogyni.
-Akkor azzal számoljanak, hogy legnagyobb szállítóhajókat küldik oda, és azokkal viszik el az embereket, a többi nem számít! A hajókat elintézem – ígérte Secur.
-Így gondoltuk mi is. A legnagyobb elérhető szállítóhajó a JF-211-es, amibe, ha az összes raktérbe, szállásra és egyéb elérhető helyre embereket teszünk, nagyjából 60.000 főt tud szállítani egy körben. – mutatta a számítások eredményeit Dr. Miller Securnak.
-De hát ez elképesztően kevés! – szörnyülködött el.
-Valóban. Több, mint 17.000 fuvarban tudnánk elszállítani csupán a lakosokat. Ez 34.000 átlépés. A pajzs alig bír ki 15.000-et.
-Mi mást tehetünk ezügyben? – kérdezett azonnal a főtengernagy.
-Hát, van egy elméletünk... De ha a szükséges eszközöket megszereznénk és legyártanánk, az elképesztően sokba kerülne...
-Azzal maga csak ne foglalkozzon, megszerzünk bármit, ami a küldetéshez kell. Személyesen az elnökkel fogok ezügyben beszélni!
-Rendben. Nos, az elméletünk szerint a JF-211 részeit fel tudnánk osztani nagyjából 5-6, kétméteres szintre. Így nagyjából 3-4.000 átlépéssel megoldhatnánk az emberek szállítását. Persze ebben az esetben minden nem létfontosságú dolgot el kéne távolítani a hajóból.
-Mire van szükségük?
-Hát, első körben a JF-211 pontos terveire, és az elérhető hajók összes módosítását tartalmazó listára. Ezek után egy raktárba el kell tegyünk minden kiszerelt dolgot, úgymint ágyak, lézerek és torpedók, valamint konyhai felszerelések. Le kell gyártsuk a felosztó paneleket, és beszerelni őket. Ezek után, minden hajó mellé nagyjából harminc kisebb cirkálót kell beszerezni személyzettel együtt, amik a teherhajót megvédik a meteoroktól és egyéb külső behatásoktól. Majd miután a marsi lakosok visszaértek, valahová el kell szállásoljuk azt a több, mint egymilliárd lakót, akiket onnan hozunk át.
-De hát ez lehetetlen! – szakította félbe Secur a fiatal kutatót. – A Vénuszon 400 millió ember lakik, nagyjából további 250 millió lakosnak tudunk helyet biztosítani! A maradék 800 millió emberrel semmit sem tudunk kezdeni...
-Uram, ez sajnos nem az én területem.
-Persze... Azonnal tájékoztatom az elnököt, majd ő intézkedik.
A főtengernagy elindult az ajtó felé, de mielőtt kilépett volna, visszafordult:
-Dr. Miller! Ha bármire szüksége van, csak szerezze meg. Aktiválom az 1-es szintű hozzáférést önnek.

Kilépett az ajtón, majd hátra sétált irodájába. Belépett, majd leült számítógépe elé.
-Komputer! Aktiválja az 1-es szintű hozzáférést a megadott személynek: Dr. Adrienne Miller, NSRI-02210895. Engedélyezési kód: Jon Secur Jr., NSRI-34243586, Alfa-szint.
A gépi hang pár másodpercnyi adatfeldolgozás után szólt vissza: „Sikeres aktiválás!".

Az idő 6.05 volt, tehát még egy óráig nem hívhatja az elnököt. Secur úgy döntött, bepótolja azt, ami reggel elmaradt: átment az irodájából a hátsó szobába, ahol minden megtalálható volt, ami csak egy lakókapszulában. Lezuhanyozott, fogat mosott, majd megreggelizett.
Visszament az irodájába, ahol két ember várta: mindketten két méter magasak, fekete egyenruhában és egy-egy hatalmas puskával kezükben.
Secur épp meg akart szólalni, de az egyikük megelőzte:
-Jon Secur Jr., született 2341. október 25-én?
-Pontosan. Miben segíthetek az uraknak? – kérdezett vissza megszeppenve.
-Az Államvédelmi Erőktől jöttünk. – ezalatt a másik mögé ment, majd puskáját hátának nyomta. – Indulás!
A két puskás az egész folyosón keresztül átvitte, így többen is láthatták, hogy az iroda vezetőjét az Államvédelem viszi el.

Az idős Volfar hadnagy mellélépett, majd utoljára ennyit mondott:
-A küldetést végrehajtjuk, főtengernagy úr. – majd a két puskás kituszkolta az ajtón, és egy átlagosnak tűnő, fehér űrsiklóba ültették.