Meiji Tokyo Renka -Mi lenne ha... [Befejezett]

1. rész

Mei szemszöge:

Két év telt el, mióta visszajöttem a saját időmbe. Leérettségiztem és most az egyetemen tanulok történelmet, ugyanis történész szeretnék lenni. Azzal a lánnyal, akivel azon a napon találkoztam, még mindig tartjuk a kapcsolatot. Barátok lettünk. Mostanában is sokat találkozunk.

Az egyetem lépcsőjén baktattam le, amikor csipogott a telefonom. Egy üzenet Aoitól. (Ezt a nevet adtam neki, mert nem találtam meg a nevét.)

Aoi üzent neked: „Mei-chan. Ha ráérsz, el tudnál jönni a kávézónkba?" -Aoi egy kávéházban dolgozik, mint pincérnő. A kávézóban minden héten egy témával kapcsolatban sütetnek és készítenek italokat. Nagyon mókás. Vajon most milyen hét van? Visszaírtam, hogy „Persze, szívesen megyek. Ott talizunk. =) <3
Hamarosan oda is értem.

 -Jó napot! -köszöntem mikor be léptemet jelezte a kis csengő az ajtó felett. - Mei-chan. -ölelt át barátnőm pincérnő egyenruhájában. -Megjöttem Aoi. Ó, milyen hét van? Alig várom, hogy megkóstoljam a finomságaitokat. -ültem le az egyik asztalhoz. -„Híres emberek" hét van. Mindjárt hozok neked valami meglepetést. -fordult be a pult mögé. Kíváncsi vagyok, mit hoz. Pár perc múlva elém is rakott egy teás csészét és egy szelet tortát. -Köszi Aoi. -levágtam egy kis darabot a villámmal a tortából és számba tettem. Fenséges volt az íze. -Ez valami mennyei. Sosem csalódok a sütitekben. -mosolyogtam a lányra. -Most kóstold meg a teát! Nagyon finom az is. -ajkaimhoz emeltem a csészét és belekortyoltam. Ez... Ez... Felpattantam az asztaltól. Szemem tágra nyílt, könny szökött belé. A szám elé kaptam a kezem. - Mei-chan, mi baj? -nézett rám aggódva barátnőm. -Aoi, milyen tea ez? -hadartam. -Mori Ogai zöld tea. Állítólag ez volt a kedvence. Ezt fogyasztotta miközben műveit írta. Azt hittem tetszeni fog, hisz tudom mennyire oda vagy Mori Ogaiért.- felelt megszeppenve Aoi. Igen. Ez az íz. Ogai-sannal ugyanezt ittuk azon a napon. A könnyek kibuggyantak és szabadon folytak le az arcomról.

-Bocsi Aoi, de nekem mennem kell!- kirohantam a kávézóból, magam mögött hagyva az értetlen barátnőmet. Egészen hazáig szaladtam. Bevágtam az ajtót. A könyvespolc ott állt rögtön az ajtó mellett. Lekaptam róla Ogai-san egyik kötetét és magamhoz szorítottam. Hátamat a szekrénynek vetve lecsúsztam a földre. Könnyeim megállíthatatlanul csurogtak. Azt hittem ennyi idő után már nem fog ennyire fájni. - Ogai-san hiányzol. -suttogtam fejemet a térdemre hajtva. A kezem még mindig a könyvet szorongatta. - Nagyon hiányzol Ogai-san. Látni akarlak. -mondtam rekedtes és halk hangon. A kimerültség kezdett egyre jobban kiütni és lassacskán elaludtam.

Írói szemszög:

A nap már lement. Helyét felváltotta a hold ragyogása. Milliónyi csillag közepén ott tündökölt. De nem ám az egyszerű, jól ismert hold. Nem ez valami más volt. Ugyanis nem átlagos színével kápráztatta el nézőjét, hiszen most halvány piros, kissé rózsaszín színben ragyogott. Az Eperhold...

Mei alvó alakja körül kék gömböcskék gyűltek.

- Segítenünk kellene Mei-channak! -mondta az egyik. -Igen! -helyeselt a többi. -De hogyan akarod csinálni? Mit kell tennünk?

Mei szemszöge:

Reggel ugyanott feküdtem, ahol elaludtam. -Aú. -a nyakam teljesen elgémberedett. Felálltam és nyújtózkodtam egy nagyot, mert már mindenem bizsergett. Hunyorogva néztem a faliórára, ami 7:59 -et mutatott. Te jó ég el fogok késni! A fürdőbe rohantam. Megfésülködtem és megmostam az arcom. Feltettem egy halvány sminket is, mert még látszódott a tegnapi sírás nyoma. Felkaptam egy világos rózsaszín pólót és egy rövidnadrágot. Kiviharzottam a házból. Olyan gyorsan sprinteltem az állomáshoz, ahogy bírtam. Szerencsére épp időben pattantam fel egy érkező metróra.