Meiji Tokyo Renka -Mi lenne ha... [Befejezett]

3. rész

Írói szemszög: 

Charlie-san és a többi szellem minden spirituális erejére szükség volt, hogy végre hajtsák a tervüket. Mind segíteni akarnak Meinek. -Sikerült? -tudakolódzott több szellem is. -Remélem. Jobb, ha megnézem. -mondta Charlie-san, füstté vált és elillant. 

Eközben egy baleset történt. Egy lány kisétált egy arra száguldó hintó elé. A lány percekig nem kelt fel. Rengetegen gyűltek köré és figyelték a történéseket, de persze egyik se segített a lánynak. Csak bámulták, hátha egy csoda folytán felébred, mintha mi se történt volna. Ez a csoda meg is esett. A lány lassan kinyitotta szemeit. 

Mei szemszöge: 

Homályos volt előttem a világ ám másodpercről másodpercere kezdett kitisztulni. -Kisasszony! Kisasszony! Jól van? -hallottam meg egy hangot. Sok ember állt körül. Felkönyököltem. Mindenki egyszerre sóhajtott. -Hála istennek Hana. Semmi bajod! -ölelt át egy nő. -Minden rendben? -kérdezte egy férfi is. -Igen. Azt hiszem. Mi történt? -kérdeztem halkan. A hangom kissé rekedtes volt. -Kisétáltál egy hintó elé. Szerencse, hogy nem esett komolyabb bajod.- nézett rám mérgesen, de megkönnyebbülten a férfi. Egy kék kimonót viselt. Fekete haja és szeme volt. A nőnek pirosas kimonója volt, barna haja és kék szeme. Felálltam. Egy utca közepén voltunk. Mindenki kimonót viselt vagy nyugati stílusú hosszú ruhákat. Egy ismerős alakot véltem felfedezni a tömegben. Azt a piros kockás szalaggal díszített kalapot bárhol felismerném. Charlie-san...Felálltam és utána futottam. -Hana, hová mész?! - kiáltott utánam a férfi és a nő is. Charlie-san... nem tudom ki ő, de ez az egyetlen emlékem. A fejemet olyan üresnek érzem, mintha kiszívták volna belőle az emlékeimet.

 -Charlie-san! -kiáltok a férfi után. 
-Igen? -mosolyogva megfordul. -Te vagy Charlie-san? -kérdezem. -Igen, én vagyok, Mei-chan. -ez a lágy hang annyira ismerős. -Honnan ismersz? -léptem közelebb a férfihoz. -Én mindenkit ismerek. Örülök, hogy újra látlak, Mei-chan. Visszahoztalak. Így kerültél most Katayama Hana testébe, egy gazdag építész lányába. Viszlát. Remélem majd máskor is találkozunk Hana-chan. -kacsintott. Kalapjához érintette két ujját és meghajolt. Kezdtek képek beugrani. Egy arany színű ruha. Egy könyv. Egy hídon sétáló férfi. Egy tó. Egy könyvtár. Egy kávézó. Egy lány. Egy fiú. És...A Tűz. Emlékszem!

 De hát akkor, hogy kerültem ide? A tűz körbe vett. Meghaltam, nem? És mégis itt vagyok.
-Charlie-san? Hogy lehetséges ez? -szólalok meg félve, de a férfi már nincs itt. -Mi történhetett velem? -mormoltam magam elé. 

-Hana! Miért szaladtál el? -kérdezte megint a nő. -Már mondtam, hogy csak megijedtem, azért rohantam el. Ne aggódj értem! -öleltem át. -Rendben Hana, de most már menjünk készülődni a bálra. Olyan gyönyörű leszel! -lelkendezik a nő. -Milyen bálba? -kerekedik el a szemem. -Jaj, te butus, nem emlékszel? Hát a herceg eljegyzési báljára. Minket is meghívtak. Annyira várom. Ugye te is? -tapsikol, mint egy gyerek. -Igen, persze. 
-Te...Jó...Ég! Hana! Minden rendben! -sikolt fel a nő. -Igen, miért? -emelem rá tekintetem. -A szemed, drágám, a szemed. -ledöbbenek. -Mi van vele? -előhúz egy kézi tükröt. Belenézek. Az egyik szemem kék, míg a másik a megszokott világosbarna! -He? -még jobban belebámulok a tükörbe. Nem hiszem el! -Uramisten. -sóhajtok riadtan. -Mit tegyünk? -kapom fejem a nőre. -Szerintem így is nagyon szép vagy, ha nem szebb. Nem lesz semmi baj. Lehet a baleset okozta. -simította meg az arcom. -Nyugodj le és próbáld fel a ruhád! -vezet át egy másik szobába. 

-Wow! -pördülök meg az egész alakos tükör előtt. -Nem is nagyon látszik másnak a szemem. Gyönyörű, köszönöm. -egy ál-mosolyt küldök a nőnek. Gyönyörű ez a ruha. Felül szinte fekete, de alul kivörösödik és átmegy kellemes halvány pirosba. Illik hozzám, olyan Mei-es.