Raindrops [2YEON] ✔

EPILOGUE

Jeongyeon

07.20.

Még mindig szipogva sétálok haza a temetőből. Folyamatosan úgy érzem, hogy nem bírom elviselni a fájdalmat és a tetteim súlyát.

A gondolat, hogy Én felelek a halálodért, hogy ha nem vagyok olyan gyerekes és hirtelen, akkor ez nem lenne, felemészt.

Van valami, amit már egy hete fontolgatok. Úgy érzem, ez lenne a legjobb mindenkinek. És minél közelebb érek a házunkhoz, egyre inkább biztos vagyok benne, hogy ez lesz az.

Szóval hazaérek. A szüleim nincsenek otthon, ahogy sosem, hisz mindig van, ami fontosabb, mint otthon lenni a gyerekeddel.

Bár ebben a helyzetben lehet, jobb is, hogy nem szeretnek hazajárni.

Ahogy beérek, le sem veszem a pulcsimat és a cipőmet, hanem egyenesen az emeleti fürdőbe megyek.

Idegesen rángatom ki a fiókokat, végül az utolsóban meglelem, amit keresek.

Kizárólag receptre kiadható altató.

Az egyik fogmosó pohárba vizet töltök. Leteszem a kagylóra. Kinyitom a kis üveget és a markomba szórok pár darabot. Nagyjából annyit, hogy pont nem fulladok meg, ha egyben lenyelem.

A vízzel ledöntöm a kis fehér bogyókat és reménykedek.

Fáradtan átbattyogok a szobámba és belököm magam mögött az ajtót.

Lerúgom a cipőmet, majd az ágyhoz lépek.

Bemászom a takaró alá és a fal felé fordulok.

Minden békés. Lehunyom a szemem. Egyre kevésbé érzékelem a világot magam körül.

Az apró zajok egyre halkabbak, a fény egyre halványabb. A fájdalom egyre tompább.

Végül minden eltűnik. Nincsenek többé zajok, nincs többé éles, zavaró fény és nincs több fájdalom.

Eltűnnek. Örökre.