Raindrops [2YEON] ✔

04. 29.

„Ma nem jöttél iskolába, mert beteg lettél. Te mindig olyan könnyen náthás leszel, már nem is csodálkozom. Szóval délután megint mehetek hozzád. Még csak délelőtt van, de a szívem majd' kiugrik a helyéről. Néha észre sem veszem ezt az érzést, annyira hozzá vagyok szokva már.

Talán ötödikesek lehettünk. Egy teljesen normális délután volt nálunk. Nálatok voltunk és valamilyen és valamilyen bugyuta műsort néztünk. Akkoriban nagyon jól szórakoztunk rajta mindig. De aznap engem nem kötött le annyira, mint máskor. Volt bennem egy furcsa érzés, ami nem hagyott nyugodni. Valami megváltozott bennem és nagyon zavart, hogy nem tudtam, mi. Ahányszor felnevettél vagy a karomra csaptál, a gyomrom, mintha vett volna egy teljes fordulatot odabent.

Tudtam, hogy valami nagyon nincsen rendben, először azt hittem, csak beteg lettem és azért van ez. De az érzés nem múlt napok, hetek elteltével sem. Sőt, rosszabb lett. Egy idő után nem csak a hasam játszott hullámvasutasat, hanem a szívem is, minden egyes alkalommal, ahányszor egyáltalán csak megláttalak.

Olyan kis naiv voltam. Azzal nyugtattam magam, hogy ez normális. Legalább is bíztam benne. Abban, hogy te is ezt érzed. Elvégre legjobb barátok vagyunk. És az ember nagyon szereti a legjobb barátját.

Később nem akartam tudomást venni róla. Ahányszor megtörtént, ignoráltam a dolgot. Elnyomtam magamban, ahogy a gondolataimat rólad. Mert egy idő után akkor is csak te jártál a fejemben, ha ott sem voltál. Ezért kezdtem gitározni. Igaz, hogy rettenetesen nehezen ment, de addig is nem rád gondoltam.

Sosem könnyítetted meg a dolgomat. Mindig mondtál valamit, amivel komoly reakciót váltottál ki belőlem. Képzeld milyen lehetett, ha egy mosolytól is el tudtam volna ájulni. De nem haragszom, hiszen honnan tudtad volna?

Ha tudtad volna... el is süllyedtem volna szégyenemben. Én sem voltam biztos semmiben, tökéletes volt, hogy semmit sem tudtál.

Hogy őszinte legyek, büszke vagyok magamra, hogy ennyi idő elteltével ez még mindig az én kis titkom."

Yujin