„Rég írtam. Ennek is megvan az oka. Az a „buta kirándulás". Inkább volt rettenetes.
Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen jellegű dolgon össze fogunk veszni. Már nem is emlékszem, hogy mi is volt az pontosan. És tessék, itt vagyunk. Több, mint egy hónapja nem beszélünk.
Igazság szerint nagyon hiányzol. Annak ellenére is, amit mondtam. Nem gondoltam komolyan. De te is mondtál csúnya dolgokat, ugye tudod?
Nem, nem utállak. Egyáltalán nem. És lehet, hogy gyerekes vagy, lehet, hogy Én is az vagyok, de szeretlek. Ahányféleképpen lehet szeretni egy másik embert.
Ma megpróbáltam újra. Megint megpróbáltam veled beszélni. De nem sült el jól. Megint veszekedés lett belőle és csak folyattuk azt, amit eddig csináltunk: nem értünk egyet, ezért sértegetjük a másikat.
Azt mondtam, hogy jobb lenne, ha meg sem ismertelek volna. Ami nem igaz. Szóval holnap megmondom neked. Megmondom neked, hogy ez nem igaz és, hogy szeretem, hogy az életem része vagy."
YOU ARE READING
Raindrops [2YEON] ✔
FanfictionMindenki máshogy viszonyul az esőhöz. Van, aki szereti, van, aki nem. Van, akit jó kedvre derít, van, akit lehangol. Hogy Jeongyeon hogyan viszonyul az esőhöz? Hidegen hagyja. Számára jóval nagyobb jelentőséggel bír az, ami egy esős délutánon törté...