II.

283 23 3
                                    

Valaki sétált mögöttem. Nem szenteltem neki különösebb figyelmet, viszont amikor megfogta a vállam, kicsit megijedtem.

Hátrafordultam, és megláttam Rayt.
-Azt hittem, már a szobában vagy.
-Úgy tűnik, mégsem. Nemrég fejeztem be az olvasást. És te? Hol voltál? - kicsit gondolkozott, hogy mit mondjon.
-Csak kértem gyógyszert Mamától. Fájt a fejem. Aztán egy kicsit beszélgettünk.
-Oh, értem.. Na, gyere, már későre jár. - megragadtam a kezét, mire egy kicsit elpirult, aztán bevonszoltam a szobába. Ő lefeküdt aludni, én pedig még pár óra olvasás után aludtam egy kicsit.

*************************

Reggel arra keltem, hogy Ray megbökdöste a kezem. Láttam, hogy a többiek már fent voltak, és szépen sorban mentek reggelizni.
-Te jössz enni? Vagy megint kihagyod?
-Talán egy pár falatot... -közben szemeimet dörzsölgetve felültem. Láttam, ahogy Ray félrenéz, kicsi pírral arcán. Kikászálódtam az ágyból, majd elindultam lefelé. Saffron mellé ültem, és evés közben beszélgettünk. Csipegettem egy kicsit, aztán viszont tesztet kellett írnunk, úgyhogy gyorsan összeszedtem a tányérokat és a poharakat.

*************************

A teszt után felmentem a szobába, és a fiókomból kivettem a füzetem. Miután kimentem, leültem a fal mellé, és megpróbáltam nagyjából lerajzolni a ház alaprajzát. Pár napba fog telni, mire tökéletes lesz, de legalább lesz.. Hátha majd egyszer a hasznunkra válhat. A többiek játszanak, Norman pedig csak megfogta Saffron kezét, és úgy mentek el együtt. Örülök, hogy kezdenek összemelegedni.

Phil felém futott, de nem értettem, hogy miért.
-Haileeey, fáradt vagyoook.. - mondta egy kicsit szomorúan.
-Gyere ide egy kicsit -beleültettem az ölembe, mire ő hozzámbújt, én meg simogattam a hátát, hogy könnyen el tudjon aludni. Pár perc múlva el is pilledt, én pedig folytattam az alaprajzot.
Néha rápillantottam Rayre, és mindig összetalálkoztak tekinteteink. Tehát figyelt engem.. Egy óra múlva Phil felkelt, én pedig addig már a rajz nagyjából felénél jártam. A kicsi visszament játszani, én pedig inkább bementem olvasni, és elraktam a füzetem, hogy holnap folytassam az alaprajzot. Bevackoltam magam az ágyamba, és magamhoz vettem kedvenc könyvem. Elfeküdtem az ágyon, hogy kényelmesebb legyen az olvasás, de aztán 10 perc múlva már húztam a lóbőrt, a könyvvel a fejemen. Kicsit kihatott rám ez a "Két napig nem aludtam" dolog.

A nap végén a többiek is jöttek aludni, végül Norman levette a könyvet a fejemről. Saffron és Norman egy ágyban aludtak összebújva, mert Saffron fél a sötétben. Kicsit később felkeltem, de nem nyitottam ki a szemeim. Éreztem, ahogy valaki bámul. Nem mertem megmoccanni sem... Aztán hallottam távolodó lépéshangokat, és hirtelen megszűnt az érzés. Pár perc múlva megint elaludtam.

*************************

Harmadik nap. Most is Ray keltett, de most az ágyamra ült, és úgy keltegetett. Kihagytam a reggelit, és egyből szaladtam ki a füzetemmel. Rajzoltam tovább az alaprajzot, de Phil megint nem hagyott egy ideig. Aztán Saffron és Norman is elmentek mellettem, egymás kezét fogva. Végül valaki leült mellém, én pedig gyorsan egy másik oldalra lapoztam a füzetemben.

Yakusoku no Neverland ff. (Ray x Hailey[Oc]) (Norman x Saffron[Friend's oc])Wo Geschichten leben. Entdecke jetzt