Már

23 3 0
                                    

Baron:

Már egy ideje tart ez a "kapcsolat". Nem mondom, hogy rossz de sokkal jobb lenne ha akkor is megölelne ha kettesben vagyunk illetve ehhez még fontos az is hogy egyáltalán ketten egyedül tudjunk maradni. Ami sajnos nem sokszor fordul elő.

Nem tudom meddig akarja húzni ezt a színjátékot de én nem akarok így lenni. Pár egyszerű indok miatt.

Először is úgy érzem magam mintha kihasználna. Jó nyilván nem tudja az érzéseim de nekem ez akkor is fáj. Mármint maga a tudat az, hogy járok vele de mégse. Csak azért kellek neki mert ő Lout szereti. És ezért kitalált valami gyerekes tervet.

Másodszor meg most hogy "együtt" vagyunk már nem is beszélünk egymással ha esély adódik rá. Inkább kínosan állunk vagy ülünk egymás mellett.

Ha ez így fog folytatódni akkor én be akarom befejezni ezt a "kapcsolatot". Persze nem fogom elmondani a többieknek mi is volt ez valójában mert nem akarom kínos helyzetbe hozni.

>><<

Ma eldöntöttem, hogy véget vetek ennek az óvodások műsorának. Most szerencsére egy kis ideig együtt leszünk mert a többieknek dolga akadt. Ilyenkor persze van szerencsém.

- hé Yoonho-

- hmmm? - kérdezi teli szájjal. Talán mégse kéne most elmondani neki. Majd ráér később.
Nem Choi Chunghyeop elhatároztad magad, mégpedig elmondod Aynonak ezt nem fogod tovább csinálni. Igaz össze töröd ezzel a szívedet mert hát utána sose állna veled szóba. Igaz ezzel magadnak teszel kárt de akkor is muszáj mert sokáig úgyse bírnád.

- majd ha megetted mondom-

- oké- pár percig még eszi a ráment de aztán leteszi a pálcikát és felém fordul.

- szóval... Izé... Csak annyit akartam... -

- Baron ne szarakodj csak mondjad már-

- hát én ezt nem akarom csinálni. Elegem van abból hogy ki használod a legjobb barátod. Én nekem már nem megy ez. -

- de Baron... Már mindjárt vége, nem kéne sokáig kibírnod-

- igaz nemsokára vége, látom Loun , hogy nem bírja olyan sok ideig. De. Nekem ez akkor sem megy.

- de miért nem? Elegem van. Állandóan azt mondod, hogy neked ez nem megy. Mégis miért? Hmmm? Indokot egyszer se mondtál-

- ha igazán figyeltél volna akkor rájöttél volna.-

- mégis mire? -

- na látod, ennyire látszik hogyan figyelsz a kökörnyezetedre. Ha nem a Hosung iránti rajongásoddal vagy elfoglalva. Sőt. Ez inkább megszállottság. De legyen. Én most "szakítok" veled. -

- de Choi, még mindig nem mondtad el miért akarod abba hagyni-

- tényleg ennyire kíváncsi vagy rá? Oké. Nem így terveztem elmondani de megteszem. Hiszen tudom, hogy máskor csak rosszabb lenne.
Yoonho. Számomra te nem csak egy barát vagy. Te vagy az akit tiszta szívből szeretlek amióta csak itt vagy a bandában a többiekkel. Senki mást nem szerettem még ennyire. El sem tudod hinni milyen fangörcs tört rám néha napján amikor beszélgettünk. És amikor megkérdezted lehetek-e az ilyen kamu pasid majd ki ugrottam a bőrömből. Csak az a gond, ez egy álom, hogy együtt legyünk boldogak és együtt boldogítsuk a népet. Mert tudom, te Lout szereted. Már rég elfogadtam. Már rég elfogadtam és próbálok túl lépni rajtad. Elfelejteni lehetetlen lesz téged legalább túllépni. Légy te boldog ha már én nem lehetek. Eléggé sablonos lett ez a vallomás de legalább megérted a lényeget belőle. Kösz, hogy végig hallgattál. Szerezd meg Hosung szívét- ekkor már az eddig vissza tartott könnycsepjeim utat törtek maguknak.

Mivel Ayno teljesen lefagyott és alig bírt megszólalni a hirtelen vallomása ezért nem láttam értelmet és tovább álltam. Egész pontosak sírva futottam fel a szobámba.

Nem érdekel, hogy még rengeteg program van amit meg kell csinálni. Nem érdekel, hogy még nem ettem semmit és majd meghalok az éhségtől itt maradok a szobámban és kisírom magam mint egy kislány. Most erre van szükségem. Azért hogy egyedül legyek dobtam egy üzenetet a csoportba, hogy a szobában vagyok és senki se keressen.

Részben megértették hiszen azóta eltelt 2 óra és Ayno elmondta "szakítást". Most tényleg de tényleg nincs semmi másra szükségem minthogy kisírjam magam.

Legalább te Yoonho boldog leszel a szerelmeddel ha már az én szívem darabokban áll.

Váratlan nyaralás (BaronxAyno)Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon