Instagram - TaeKook | Befejezett |

74. fejezet

• Jungkook szemszöge •

Bal kezemmel idegesen doboltam a kormány fekete műbőrén, míg jobb kacsóm szerelmem ujjait fogták körbe, aki természtesen kikísér a repülőhöz. Hatalmas szerencsémre az ügynökség megengedte, hogy a saját autómmal menjek ki a reptérre, így lehetőségem volt arra, hogy Tae-t is magammal hozzam. Sajnos nemsokára elkel válnunk egymástól, hiszen ő nem szállhat ki a kocsiból. Sem én és az ügynökség sem támogatta ezt az ötletet, hiszen nem lehet tudni melyik őrült rajongó akarja megsebezni kedvesemet. Régen egyszer sem izgultam amiatt mert itt kellett hagynom Szöult, de most teljesen más a helyzet. Egyedül kell hagynom szerelmemet. Egyszerűen felemészt az érzés, hogy bármi baja lehet addig míg én távol vagyok, és nem országokkal hanem kontinensekkel arrébb vagyok. Több ezer kilóméter, mégis úgy érzem, hogy a mi szerelmünknek ez nem szabhat határt.

Hatalmas szomorúságomra, az utolsó kanyart vettem be, majd megláttam a szöuli repteret, ami előtt megszámolhatatlan rajongó és újságíró sorakozott, jobban elnézve még több tv-s kamarát is megpillantottam a hatalmas tömegben. Bal lábamat lassan a fékre eresztettem, míg az autó teljesen meg nem állt. Egy hatalmas sóhaj hagyta el ajkaimat, majd szerelmemre néztem aki szintén rajtam tartotta csodás gyémántjait, amik a könnyektől csillogtak.

- Iszonyúan szeretlek, ugye tudod? - kérdeztem miközben arcára simítottam. Tettemre elmosolyodott, majd jobban kezembe hajtotta a fejét.

- Én is szeretlek Jungkook! - mondta egy szomorú mosollyal vegyítve, majd egyik kezét az enyémre tette.

- Kérlek nagyon vigyázz magadra, nem élném túl ha bajod esne - hajtottam le a fejem, hiszen már a gondolat is elszomorított.

- Értem ne aggódj, inkább én mondhatnám ezt neked - mondta, majd kezemet elvette puha már selymes bőréről, majd a tenyerembe csókolt. Egy kopogást hallottunk meg az ajtó felől, majd kicsit lehúztam a sötétített ablakot.

- Jungkook mennünk kell - mondta menedzserem egy fáradt mosollyal, hiszen tudta, hogy milyen nehéz ez most nekünk. Bólintottam egy aprót, majd visszahúztam az ablakot és szerelmemre néztem.

Közelebb hajoltam hozzá, majd az ajkaira hajoltam. Lassan, de mégis szenvedélyesen kóstolgattunk egymás cseresznye piros ajkait. Úgy éreztem, hogy ez a mennyország, az édes íz ami teljesen megbolindít, most ís körbelengte az egész szájüregem, ami egy kellemes morgást váltott ki belőlem. Kezeim segítségével az ölelembe ültettem Taehyung-ot. Kezeim dereka köré fontam, majd bevezettem őket lenge pólója alá, ami természetesen az enyém volt. Ott cirólgattam tovább, apró köröket írtam le hófehér bőrére, mire a számba nyögödt. Nyelvemmel végig símítottam alsó ajkán evvel bejutást kérve, amit készségesen meg is adott. Nyelvemmel feltérképesztem az egész szájüregét, majd nyelveink táncot jártak egymással. Közben kedvesem karjai ébenfekete hajszálaimat tépték. Egy újjabb kopogás halatszódott, így sajnos elkellett válnunk egymástól, összedöntöttem homlokainkat, majd élveztem a csendet, ami a kocsiban uralgodott.

- Mennem kell - suttogtam.

- Tudom - mondta, majd egy utolsó csókot nyomott ajkaimra.

- Szeretlek! - mondtam, majd homlokon pusziltam.

- Szeretlek! - mondta ő is, majd egy újjabb puszi után kiszállt az ölemből.

Táskámat megfogva, nyitottam ki a kocsiajtót, egy utolsó pillantást vetettem szerelmemre, majd végleg becsuktam autóm ajtaját, amit majd Tae fog használni míg nem vagyok itthon. Hat hónap. Fél évig itt hagyok mindent. A barátaimat és az életemet is. Egy kamu mosollyal megyek a szokásos helyre ahol már mindenki más ott sorakozik. A sminkesek, stylistok. A bőröndjeim, és a sok ruha amit külön a koncertekre hoznak. Maszkomat elővéve rakom fel arcomra, ami miatt szerencsére már nem kell mosolyognom. Jobban a fejemre húzom a bucket sapkát így már a szemem sem látszik ki. Füllhallgatómat a kezembe véve dugom be a fülembe, majd rákapcsolódok vele a telefonommal. Hirtelen felszólal a zene, amit legszívesebben hangosan énekelnék, de nem mindenkinek. Egyetlen egy embernek aki most éppen a kocsimban ül és nagy valószínűséggel sír. Miattam. Mivel csak lábakat látok, így annyit veszek észre, hogy elindulnak így én is így teszek. Egyik kezem menedzserem karjára teszem, majd úgy megyek utánna, nehogy elvesszek. Többen próbálnak közel kerülni hozzám, de a mellettem haladó testőrök nem engedik így nyugodt szívvel megyek tovább.

Mindenfelől hangos síkításokat hallok. Sokszor a nevem is kihallatszik a tömegből, de mégsem foglalkoztat. Sohasem szerettem azt ha lükdösnek, de itt most konkrétan nincs olyan másodperc, hogy valaki ne lükjön meg. Többször elkáromkodom magam, természtesen hallkan, hogy nehogy senki meghallja. A pulthoz érve átnyújtom az útlevelem majd lejjebb húzom a maszkom evvel biztosítva, hogy tényleg én vagyok az aki a papíron szerepel. Pár perccel később már a repülön ülök. Laptopomat elővéve, még nem kapcsolom be addig míg fel nem szállunk. A hangosmondó szerint még két perc és indulunk.

Legszívesebben sírnék, de nem akarok gyengének tűnni senki előtt sem így visszatartom feltőrni készülő könnyimet. Az ablak felé nézek, majd egy utolsó pillantás után a gép elindul, majd a megfelelő sebbességet elérve emelkedik fel a talajról. Sokszor repültem már így nem féltem amiatt. Telefonomat feldugtam töltőre az általom hozott powerbank segítségével, majd a latopot elindítva kezdtem el nézni egy filmet, hogy evvel is teljen az idő.

Hat hónap múlva találkozunk szerelmem. Csak bírjuk ki. Szeretlek!

Btw: Jungkook-nak ez a dalt szólt a fülében.