Meleg szemmel.

Új fejezet

Az új dolgok mindig egyszerre ijesztőek, hiszen a régebbiekhez képest valami vagy kicsit vagy gyökeresen meg fog változni az addig megszokott menetben, viszont egy új dolog kíváncsisággal is eltölthet bárkit. Várakozással és vágyakozással, hogy abból az újból, ismeretlenből a maximumot tudja kihozni.
Sajnos én sosem viseltem olyan jól az életemben zajló nagyobb változásokat. Ilyen volt például a nyolcadikos ballagásom, vagy esetleg, amikor az oviról kellett általános iskolára váltanom (előbbiről nem rendelkezek olyan sok emlékkel, az általános iskola elhagyása mélyebb benyomást keltett bennem). Őszintén megijesztenek ezek a nagyobb változások és félelemmel töltenek el, mert ilyenkor az éveken át megszokott komfotrzónámból kell kilépnem és egy teljesen új dolgot kipróbálni, lényegében egy új fejezet kezdődik az életemben. A gimis váltás többek között a másságom felvállalásával is társult, amely akkor csak még jobban megnehezítette a helyzetem. Eleinte olyan egyedül éreztem magam. Féltem nagyon, hogy hogyan fog majd nekem menni a beillszkedés és milyen nehezen tudok majd új barátokra találni. Tartottam nagyon attól, hogy majd a lányok nem szeretnének velem barátkozni, mert úgy gondolják, hogy a közeledésem nem csupán baráti jellegű. Mivel mindig is jobban jöttem ki a lányokkal, a fiúkkal nem is igazán kerestem a közös hangot. Mindennek ellenére, úgy gondolom, a kezdetleges félelmem ellenére végül mindig csupa pozitív és szép emlékkel kerülök ki a kialakult helyzetekből. Lehet akár hosszabb szenvedés árán, de el tudtam érni azt, hogy boldog legyek abban a szituációban is, amelyet az a bizonyos változás teremtett az életemben. Felejthetetlen emlékkel és csodás barátságokkal gazdagodtam.
Most egy újabb fordulóponthoz értem az életemben és az ezzel kapcsolatos érzéseimet szeretném veletek megosztani. Idén végeztem a gimnáziumban, ebben a koronavírus által kialakított helyzetben tettem le az érettségit. Tanulmányaimat a Bolyaiban 2015-ben kezdtem és egy 5 éves nyelvi osztályba kerültem. Az 5 év során többször is megkérdeztem magamtól, hogy minek kínzom magam egy 5 éves szakkal, hogyha elmehettem volna egy 4 éves osztályba is és akkor nem 20, hanem 19 évesen fejeztem volna be a középiskolai tanulmányaimat. Most már máshogyan látom a helyzetem, máshogyan tekintek vissza az elmúlt évekre.
5 év sok idő, és eleinte egy örökkévalóságnak tűntek ezek a gimnazista évek, viszont sokkal több időm volt arra, hogy eldöntsem, valójában mit is akarok kezdeni az életemmel, mivel akarok foglalkozni és több időm volt talán arra is, hogy nyelvvizsgázzak, akár több nyelvből is, élvezzem ezeket a gimnazista éveket. Biztonságban éreztem magam, hiszen mennyivel egyszerűbb a megszokott menetrend szerint bemenni a suliba, amit már annyira jól ismerek, tanulni, aztán hazajönni abba a megszokott, családias környezetbe, amelyben élek már születésem óta. Ez így nagyon kényelmes volt számomra, de hosszabb idő után unalmassá és szürkévé változhatnak a monotonitás miatt a hétköznapok.
Viszont ez az öt év is véges, és bár hosszú időnek tűnt az elején, meg valljuk be őszintén, az is, most itt állok és kijelenthetem, végeztem. December közepén volt a szalagavatóm és április végén lett volna a ballagásom. A kialakult helyzet miatt csak egy kisebb online ballagásunk volt, valamint az érettségi eredmények kihirdetése után a bankett adott lehetőséget a közös ünneplésre.
Most több érzés is kavarog bennem egyszerre. Vártam a felvételi eredményeket, kíváncsi voltam, hogy felvettek-e a kívánt helyre, valamint izgatott vagyok az új élet kezdése miatt is. De ezek mellett félek is, hogy meg tudok-e majd állni a lábamon. Szomorú vagyok, mert habár nem fogok messzire kerülni, kevesebbet fogom látni a családomat és ahogyan azt már korábban írtam, szomorú vagyok amiatt is, mert azokkal a barátaimmal kevesebbet tudok majd találkozni, akiket most annyira megszerettem a gimis évek alatt.
Az igazat megvallva, ragaszkodós típus vagyok és sokszor nehezen tudom elengedni azt a biztosat, amit eddig megszereztem. Habár az elmúlt évek alatt szerintem rengeteget változtam, ez a tulajdonságom még mindig megmaradt. Annyival szoktam rajta enyhíteni, hogy számra veszem mindazt, ami a változásban engem pozitívan fog érinteni és azt is, ami most biztos az életemben és ezután is meg fog maradni mellettem. A félelemmel hasonlóan módon igyekszem megbirkózni, közben mindazt a pozitivitást, amit az elmúlt időkben magamra szedtem, felhasználom ezzel szemben. Tudom, hogy lesznek majd nehéz helyzetek az elkövetkezendő években is, de az is biztos, hogy mindig lesznek olyan emberek, akikkel egy kávé vagy valamilyen ital társaságában meg tudom osztani örömöm, bánatom. Hiányozni fog minden ami volt, de emlékek formájában mindig velem lesznek.
Van egy álmom és ezért küzdök. Hiszen miért vannak a vágyaink, álmaink, ha nem azért, hogy megvalósítsuk őket.