Love at first sight

Történet, ami soha nem ér véget

Olyan nagyon unalmas az egész. Iskola, tanulás, versenyek amiket igazából én nem is akartam sosem, barátok akik túl messze vannak, emberek akik bántanak anélkül, hogy ismernének. Szánalmas nem? Éppen ezért töltöm időm legnagyobb részét a városi könyvtárban. Vagy ha nem ott vagyok akkor olyan könyvek után kutatok melyet még nem láttam s nem olvastam. No igen, ezek miatt hívnak, csúfolnak mókusnak vagy okoskának. És még ezek a szebbek. De tudjátok mit? Nem érdekelnek. Főleg nem azok akik erejüket fitogtatják csak mert ők alfák. Pff.. Bosszantóak. Főleg mikor rájuk jön az ötperc. Értem ez alatt a hivatalos párzási időszakot. A köztes időszakról nem is beszélek. Felesleges, mert ezek mindig... khm.. Mindegy. A bátyám is ilyen, de ő mégis más. Ő nem tudna bántani senkit. Legalábbis szerintem nem. Egyszer esett meg csak mikor durva volt valakivel. S tudjátok mi a vicc? Hát csak az, hogy az illető azóta a társa, párja, mindene.
Na de... A nevem Jisung és én vagyok az egyetlen olyan aki inkább viselkedik rendesen, mint a hozzám hasonlóak. A bátyám bandájának s egyben falkájának tagja vagyok. Félreértés ne essék, nem vagyok erős se semmi olyan, de azért megvan a véleményem a dolgokról.
Éppenséggel egy amolyan találkozóra vagyunk hivatalosak mely azért lett szervezve, hogy a többi falkával egyezséget kössünk, újra, a viszonylagos békét illetően. Na nekem nem volt túl sok kedvem hozzá. Utálom ha bámulnak, meg aztán elég nehezen viselem a tömeget. Épp utóbbi miatt szinte sosem jövök el ilyen dolgokra. De most muszáj volt, sajnos.
- Csak maradj a közelemben. - mondta bátyám, Chan, miközben asztalunkhoz lettünk kísérve. Ugyanis egy amolyan ebéd feleség is lesz vagy mi.
- Rendben. - már akkor ideges lettem mikor megérkeztünk. Na ez most kezd átcsapni félelembe. Főleg mert idő kérdése és megint bepróbálkozik valamelyik büdös alfa. Nem bírom a szagukat na. Mert ami árad belőlük az nem illat hanem szag.
Bátyám társa, meg a többiek is így sorban leülnek. Rendben is ment minden egészen addig míg a mosdóba nem kellett mennem. Mivel más nem volt, meg nem akartam gondot senkinek így bátyám társát kértem meg, hogy jöjjön velem. Amilyen kedves volt mindig rögtön igent mondott. Így aztán elmentünk megkeresni a mosdót, majd be is mentünk oda mikor meglett. Eddig még ok volt. De odabent már nem. Először fel se tűnt, hogy túl csendes minden. Sőt, az sem hogy míg dolgunk végeztük többen lettünk odabent. Mikor végeztünk akkor lettünk megtámadva. Vagyis jobbára csak én, hisz Seungmin a bátyám társa meg volt már jelölve bátyám által. Ezért eshetett meg az, hogy míg ő ki tudott menekülni a mosdóból addig én nem. Én ott maradtam és próbáltam védekezni. Csak hát elég hamar kiderült semmit nem érek egyedül harom marha nagy ellenfél ellen. Igyekeztem minél ijesztőbb lenni. Morogtam ahogy tudtam, hogy közben bal karom fogtam melyből ömlött vérem. Ellenkezésem nyoma volt. Egy váratlan pillanatban aztán érkezett segítség. Igaz, hogy egy óriást láttam, de az is több volt mint a semmi.
- Tűnjetek el míg szépen mondom. - felállt a szőr hangjától hátamon. Ijesztő volt na.
- Mert ha nem?
- Azt hiszed sokat érsz egymagad?
- Talán te akarod megjelölni őt? Hm?
- Esélyed sincs.
Morogtak egymásra, neki-nekiugrottak egymásnak és közben valahogy az az óriás mindig előttem volt, hogy ne jöhessenek közelebb hozzám. Láttam azt is mikor az óriás változni kezdett. Egyre csak nőtt és nőtt, az a három mocsok meg csak lesett. Vicces, de ők is félni kezdtek ahogy én.
- Egy utolsó esélyt kaptok. - morogta az óriás.
Ezután szakadt ki a mosdó ajtaja s jött be bátyám dühösen. Alig volt feleakkora mint az óriás, de sokkal dühösebb volt. Neki is ugrott az egyik mocsoknak a három körül. A másik kettő elhúzott. Gyávák. De én is az vagyok, ám ez részletkérdés. Míg bátyám azt a mocskot fektette ki addig én erőt vettem magamon s felkeltem. Ezt az óriás is észrevette, felém fordult aztán mint akit megbűvöltek megfogta karom, felemelte, majd széttépte az inget rajta, aztán meg ráhajolt s végignyalt vérző sebemen. El akartam húzni karom, de nem eresztett míg legalább még kétszer meg nem ismételte a nyalogatós dolgot. Hát... akkor nem csak ő tűnt olyannak mint akit megbűvöltek. Én is olyan voltam. Ezeket a pillanatokat a mosdóba jutó Seungmin zavarta meg úgymond. Ő volt aki eltolta tőlem az óriást, ő volt aki magához ölelt, miközben én addig néztem az óriást míg az el nem fordult és ki nem sétált onnan.