Love at first sight

Lime és eper

Elvarázsolt. Ez volt a legegyszerűbb s legjobb szó arra amit éreztem, érezni véltem. S azt hiszem ő is, Seungsik is, hasonlóan volt. Vajon furcsa lenne máris azt mondanom, hogy ő lehetne az aki a jövőben az én egyetlen alfám lenne? Jó érzés volt erre gondolni.
- Ugye tudod, hogy túl hangosak a gondolataid? - szavai nyomán elpirultam s kezeim is elvettem hajából.
- Én csak... Én sajnálom ha ez kellemetlen számodra. - még le is hajtom fejem kissé.
- Egyáltalán nem kellemetlen. - nyúl állam alá és emeli fel így fejem.
"Bátyám... Bátyám segíts... "
Ezer közül is felismerném a hangot s az illatot is. Egy pillanat kellett csak, hogy felugorjak ezzel fel is lökve az előttem lévőt.
- Hallottam én is. - mondja morogva, majd se szó se beszéd átváltozik s kiront szobámból. Követem én is és mikor utol érem szinte meg is előzve őt mutatom az utat.
Futok ahogy bírok, hisz egyetlen öcsém aki csak pár perccel fiatalabb tőlem, ugyanolyan mint én, tehát omega. Hiába az illatát elnyomó bogyók, tudom hogy bajban van. Bátyánk úgy hitte, hogy jó ötlet minket kiképezni. Csak hát tévedett. Erre nálam jött rá először, és az az egy biztos hogy ezúttal is így lesz.
Célunk szerencsére időben elértük. Míg Seungsik rendre utasította az öcsémmel nem épp szépen bánót, addig én öcsém segítségére siettem, aki egy nagyobbacska sáros gödörben szenvedett. Vicces lett volna ha nem láttam volna az arcán a rémületet s a könnyeket. Átváltozni sem tudott szegényem, ezért emberi alakjában volt. Ezért lehetett az, hogy be tudtam hozzá ugorni, hogy aztán felvéve őt hátamra kivihessem őt onnan. Szegény mikor meglátta Seungsik-ot felüvöltött, majd ahogy volt el is ájult.
"Ne haragudj."
"Ugyan.. Semmi baj." - pofán nyalt engem - "Változz vissza, tedd a hátamra őt, aztán ülj fel te is." - meglökött kicsit orrával - "Hazaviszlek titeket."
Hálám jeléül viszonoztam pofanyalását, aztán tettem amire kért. Így aztán egész hamar uton voltunk hazafelé, és valahogy biztos voltam benne, hogy nem lesz semmi baj mert ott van velünk Seungsik.
Bátyánk elénk jött, hisz biztos értesült már ő is a történtekről. Ő volt aki levette Seungsik hátáról öcsénket, ám már Seungmin volt aki elvitte őt.
- Ismét csak hálával tartozom neked. - Chan meghajolt Seungsik előtt, sőt, le is térdelt volna talán ha ezt hagyják neki. De nem hagyták.
- Ugyan.. - Seungsik visszaváltozott pillanatok alatt - erre semmi szükség.
- De igen! - bátyánk megemelte hangját - A társam mellett az öcséim a legfontosabbak nekem. Ezért ne mondd, hogy semmi szükség a hálaadásra. Mondj bármit megadom neked.
- Bármit? - Seungsik illata felerősödött.
- Igen. - a bátyám illata is csak erősebbé vált. Érezhető volt, hogy ki a domináns, mégse estek egymásnak.
- Jisung-ot akarom. - ledöbbentett, de azt hiszem csak engem - Nem kell a területed, nem kell a vagyonod, semmi más csak Jisung.
- Nem lehet. - furcsán hevesen vert a szívem, főleg hogy bátyám morgott is - Legalábbis ilyen egyszerűen nem lehet. Rendesen meg kell adni a módját és hivatalossá is kell tenni.
- Rendben. - nyújtotta kezét Seungsik és a bátyám el is fogadta azt. Kezet ráztak s ezzel el is döntötték sorsom. Egy picit féltem, félek, de tudom Seungsik nem tudna bántani engem.
Egyezségük egy éles sikoly szelte ketté s két irtózatosan erős illat. Ami furcsa volt, hisz öcsém illatát is érezni véltem.
A sikolyt követően csend lett, ám mi mind, többedmagunkkal mégis mentünk megnézni mire fel volt a hang. Ami aztán fogadott... nos, arra senki sem számított. S hogy mi is volt ez tulajdonképpen? Hát igen egyszerű. Megmondom. Hyunjin az én iker öcsém ült az ágya mellett a földön, magához szorítva takaróját miközben nem sokkal előtte egy óriás feküdt farkas alakban és kicsiket mozdulva igyekezett közelebb menni öcsémhez.
- Seungwoo... - tehát ezért volt ismerős az illata. Seungsik meglepően higgadtan szólt testvéréhez ám az rá se hederített, folytatta inkább tovább amit elkezdett.
- Menj innen. - Hyunjin összébb húzta magát és igyekezte remegését visszafogni, de nem ment neki.
- Ne félj Hyunjin. - mentem oda hozzá, mire ő nyakamba ugrott, így úgyszólván lerántva engem magához - Nem fog bántani téged. - fejét simítottam, majd az érintettre néztem ahogy tudtam s ahogy engedte öcsém - Ugye? - erre az érintett visszaváltozott s úgy bólintott.
- Nézzetek el neki még nem tud viselkedni. - Seungsik igyekezett menteni a helyzetet.
- Azt hiszem ideje lenne egy közös vacsorának. Mit szóltok hozzá? - Chan ugyan kérdezte, de úgy hogy tudatta a jelenlévőkkel, hogy jobb ha nem ellenkeznek vele.
- Nos, akkor megmutatom hol tudjátok kicsit rendbe szedni magatokat. - Seungmin okos volt mindig is, tudta mikor kell közbelépni. Most is így volt. Vendégeink ő kísérte ki a szobából s mutatta hol lesz helyük. Addig Chan nyugtatott le mindenkit, legfőképpen Hyunjin-t. Mindezek után én voltam az aki öcsénkkel maradt.
- Mondd csak mi ijesztett meg igazából? - kétdeztem öcsém miközben fürödtünk. Rég tettük, de most újra együtt pancsoltunk. - Ne félj nem mondom el Chan-nak.
- Biztos? - kérdezte én meg csak bólintottam - Megnyalta a kezem és.. és furán éreztem magam meg.. meg olyan nagyon nagy volt és én nem féltem.
- Oh.. Tehát tetszett amit csinált? - most is csak bólintott először s csak utána válaszolt.
- Olyan jó illata volt... - arca pirosodni kezdett s nem is akárhogy.
- Lime? - biztos, hisz öcsém csak ezt az illatot szereti annyira, hogy abba képes belepirulni. Lime és eper? Hm... érdekes párosítás. Ugyanis ha nem mondtam volna az öcsém eper illatot áraszt magából.
- Igen. - kis időre arcát is eltakarta. Persze aztán elvette kezeit arca elől s az én kezeim fogta meg. - Olyan furán érzem magam tőle. Ugye ez nem baj? Nem utálsz érte?
- Dehogy. - elmosolyodtam - Természetes ha tetszik egy illat. Elárulok egy titkot. - elhúzva kezem arcára simítottam - Megtaláltam én is a kedvenc illatom hordozóját.

(Csak úgy bónuszként, hogy hogy is néz ki Hyunjin.)