Love at first sight

Levendula és rózsa

- Ne félj, minden rendben lesz. - ölelt Seungmin míg én még mindig az óriás után néztem,holott az már messze járhatott.
- Most azonnal hazamegyünk. - szólt parancsolón bátyám. Mi meg csak bólintottunk, vagyis inkább csak Seungmin mert engem valahogy nem érintett meg úgy a dolog.
Bátyám morogva ment elől mi meg utána, mögöttünk meg lassan jöttek sorban a társaink. A tömeg, az ahogy éreztem bámulnak, az tett ijedtté és az érte el, hogy elgyengüljek és hogy úgy vezessenek mintha valamiféle báb lennék. Akkor lett csak kicsit jobb mikor már ténylegesen hazafelé tartottunk.
- Chan, ugye tudod, hogy majd köszönetet is kell mondanod?
- Mégis kinek?
- Tudod te azt. - úgy tűnt ők tudják ki volt aki segítségemre kelt.
- Jó. - morogta s az út hátralévő része alatt nem is szólt többet. Igazán utána sem, de ez már részletkérdés.
Hazaérkezésünk után elvonulhattam szobámba. Szükségem is volt rá, hogy kicsit egyedül lehessek. De tudjátok mit... furcsa mód eszembe jutott az az óriás és valahogy nem tudtam másra gondolni. Ami viszont a legfurcsább, hogy sérülésem teljesen eltűnt. Vajon hogy csinálta? Meg egyáltalán miért segített? De ami a fő, őt miért nem éreztem büdösnek? Neki miért volt finom illata, olyan amit még sosem éreztem. Ama kérdés is felötlött bennem, hogy fogom e még látni s ha igen akkor fogom e még érezni azt a fenséges illatot.
Egész estém ezen merengve telt. Valahogyan magával ragadott az egész. Igaz sosem történt még ilyen, hogy megtámadjanak s aztán meg is mentsen valaki. No igen, a bátyám túlságosan félt engem. Csak ő és én, meg a születésemnél jelen lévők, tehát az orvos meg a szüleink, hogy én egy igencsak ritka omega vagyok. Egyébként úgy tudja mindenki, hogy béta vagyok mint Seungmin.
Reggelem ugyanolyan volt mint máskor, semmi sem változott.
Vagy talán mégis. Érezni véltem újra azt a felettébb ritka s nyugtató illatot. Így keltem, illetve hagytam el a szobám, majd a házat is, aztán a kerteken át mentem arra amerre az illatot éreztem. Tudtam, hogy nem szabadna a tegnapi után egyedül bóklásznom, de egyszerűen nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt az illatot. Titkon reméltem, hogy az illat tulajdonosát láthatom majd. De tudjátok mi történt? Hát semmi. Vagyis de, az illat az csupán átverés volt, s csupán csak azért mert egy nagy fa tövéből jött ahol kisebb tisztás volt az illat hordozójából. Elég volt tennem pár lépést előre máris egy kisebb levendula tenger tárult szemeim elé. Ugyanis levendula volt az a nyugtató finom illat amit éreztem. Egyszerre volt jó s rossz érzés az egész abban a pillanatban. A jó érzések miatt tettem amit tettem, ami annyi volt csupán, hogy farkas alakomban jól meghempergőztem a virágtengerben. Valahogy sokkal jobb kedvem lett. Na nem mintha előtte olyan rossz kedvem lett volna. Egész addig csináltam ezt a nem épp illendő viselkedésformát míg úgy nem éreztem valaki figyel. Na akkor rögtön abbahagytam a hempergőzést, majd megrázva fejem s egész testem igyekeztem rájönni, meglátni, megtudni ki figyel. De azt hiszem csak képzelődtem mert nem láttam senkit. Persze azért nem mertem elindulni és körülnézni, inkább csak fogtam magam, megfordultam és sietős léptekkel hazaindultam.
Oda ahol egy dühös tesó és egy aggódó pótszülő s barát, vagyis Seungmin, fogadott.
- Te mégis hogy képzelted ezt?! - bátyám máris nekem esett kemény szavakkal - Nem volt elég a tegnapi?!
- Kérlek Chan, nyugodj le. Látod itt van, semmi baja nem esett. - Seungmin karolt bátyámba.
- De akkor is felelőtlen volt! - morgott bátyám.
- Sajnálom...
- Sajnálhatod is. - indulatos volt még mindig, de úgy tűnt enyhülni fog - Egy hét szobafogság.
- Megértettem. - hajtottam le fejem.
- Egyébként mit kerestél odakint? - bátyám hangja kicsit megváltozott. Vajon mit szólna ha elmondanám az igazat? Nem, azt nem lehet. Bolondnak nézne.
- Csak szerettem volna kicsit egyedül lenni. - végülis nem hazudok nagyot - Meg aztán úgyis egyedül leszek ha nektek családotok lesz. Nem lehetek mindig az akire oda kell figyelni mert nem tudja megvédeni magát.
- Oh te... - Seungmin otthagyta bátyám s ölelt engem magához - Olyan buta vagy. Mindig egy család leszünk, veled együtt. Ne is gondolj olyan butaságokra, hogy egyedül leszel.
- Így van. - bátyám fejemre simított - Na nyomás befelé. - bökött fejével házunk felé.
Seungmin-al puszit váltottak, aztán míg mi a házba mentünk addig bátyám másfelé.
- Mondd Jisung ugye nem az volt a teljes igazság amit odakint mondtál? - Seungmin abban a pillanatban leleplezett amint feltette kérdését. A konyhában ültünk le, vagyis jobbára csak én, mert Seungmin reggeli gyanánt ételt szándékozott elém tenni. Bólintani tudtam neki csak. - Jól van. Semmi baj. Nem foglak faggatni, majd elmondod amikor szeretnéd. Csak azt kérem ha lesz még ilyen hirtelen dolgod legalább jelezz nekem, hogy időben le tudjam nyugtatni a bátyád.
- Rendben. - picit megkönnyebbültem. Kaptam is eztán enni sok finom gyümölcsöt s húst amiket imádok. Úgy tűnhet sokat eszem, de ez nincs így, csak szeretem Seungmin főztjét, jobban mint a nálunk dolgozókét.
Kései reggelim után kénytelen voltam szobámba vonulni. Bántam is meg nem is. Egy kis ideig elvoltam ott azzal, hogy rendet tettem, olvastam meg csak úgy gondolkoztam. Azután jött egy kisebb unalom hullám melyben már nem tudtam mihez kezdjek magammal. Ezekben az unalmas pillanatokban éreztem meg újra azt a nyugtató illatot. Sokkal intenzívebb volt mint eddig és nagyon úgy tűnt mintha egyre csak közelebb érne. Készültem volna elhagyni szobám, hogy az illat után menjek, ám eme tettem megakadályozta a szobámba jövő Seungmin. Ő volt aki megállított s ő volt az is így aki kérte szedjem rendbe magam mert vendégeink lesznek illetve vannak és ha lehet igyekezzem ahogy csak tudok. Hamar magamra hagyott, nem is tudtam megkérdezni miért ez az egész, miért kell sietnem. Csak tettem amire kért. Kedvenc színem a piris, ám most mégsem ezt a feltűnő s kihívó színt választottam. Maradtam az egyszerű szürkénél, mely visszaköszönt a hajam színínél s a szememnél is. Véletlen volt a színválasztás, de a végeredménnyel teljesen elégedett voltam. Amint elkészültem hagytam is el szobám. Azután vágott arcon szinte újra az a finom illat. Szinte meg is tántorodtam tőle. Fura, mert ilyesmit tényleg sosem éreztem még.
- Jó hogy jösz. - Seungmin a lépcső közepe táján kapott el.
- Mondd miért kellett így sietni? - én meg rögtön letámadtam.
- Épp ezt akartam mondani. - kis mosoly játszott arcán ám mégis komoly volt - A bátyád a tegnapi megmentőd után küldetett még tegnap éjjel. Szeretett volna köszönetet mondani neki. - sejtettem hogy ebben Seungmin keze is benne lehetett - Szerencsére még a közelben voltak. Így most, hogy sikerült rájuk lelni Chan szeretné ha te is köszönetet mondanál.
- Értem. - közben persze azért haladtunk tovább lefelé - És mikor... - abban a pillanatban akadt el szavam mikor leérve megpillantottam őt, azt az óriást aki megmentett és aki eszméletlen erős levendula illatot árasztott.
- Nos itt is volnánk. - hallottam ahogy Seungmin beszélt mégse rá néztem hanem az épp csak felénk fordulókra, jobban mondva csak az óriásra néztem.
- Mint mondtam szeretnék, szeretnénk köszönetet mondani a tegnap este történtek miatt. Hisz ha nem vagy ott az öcsém talán nem lenne köztünk. - bátyám a szavait az óriásnak szánta, ám ő sem nézett, figyelt másra csakis rám. Mintha csak kölcsönösen megbűvöltük volna egymást. Míg az óriás kísérete és a bátyámék meghajoltak egymás felé addig én és az óriás csak egymást néztük, figyeltük.
- Ugyan, erre semmi szükség. - az óriás egyik társa szólt - Ám de az ajánlatod, a szövetséget illetően, elfogadjuk. - ekkor tudtuk elszakítani tekintetünk egymástól. Ezt is miattam mert szégyenemben lehajtottam fejem. Igen, szégyelltem magam amiért meg sem tudtam szólalni csak bámulni voltam képes.
- Nos, mi lenne ha a továbbiakat megbeszélendő leulnénk egy arra alkalmasabb helyen? - bátyám sosem volt még ilyen, ennyire elszánt.
- Ám legyen. - bólintott rá az óriás társa aki eddig is szólt - Addig a fiatalok ismerkedhetnének egymással.
- Itt leszek velük. - Seungmin azt hiszem nem csak a bátyám nyugtatása végett mondta ezt.
Eme szavak nyomán nem kellett túl sok, hogy ott maradjunk, kínos csendben, én, Seungmin, az óriás és még egy másik illető.
- Nos, úgy tűnik kissé felénk a fiú. - az a másik illető volt aki megtörte a csendet - Ha már így esett akkor bemutatkoznék. A becses nevem Seungwoo és ennek a meláknak, aki a Seungsik névre hallgat, a testvére, pontosabban az ikertestvére vagyok.
- Örvendek. - szólt Seungmin - Én Seungmin vagyok, a meghívótok társa, ő pedig Jisung a meghívótok öccse.
- Oh, így már érthető a védelem. - jegyezte meg a Seungwoo névre hallgató.
Ismét picit beállt az a helyzet mint nemrég. Vagyis inkább úgy mondanám hasonló volt a helyzet. Teljesen elbódított a levendula illat. Egyáltalán nem féltem, még ha kellett volna akkor sem éreztem félelmet. Sokkal inkább nyugodt voltam, ám mégsem mertem felemelni fejem. Éreztem miként kezd egyre hevesebben verni a szívem s hogy miként erősödik fel illatom mely a levendula illattal együtt igazán fura hatással volt rám.
- Mit szólnátok egy kis sétához a kertben? - úgy tűnt Seungmin érezte a változást - Talán jót tenne egy kis friss levegő.
- Jó ötlet. - a Seungwoo névre hallgató egyből belement.
Így aztán, én jobban Seungmin hatására, elindultunk. Kimentünk a kertbe ahogy mondta is Seungmin, aztán míg ő s az a Seungwoo egy alkalmas helyen hamar le is ültek, addig én távolabb tőlük igyekeztem helyrerázni magam. Szemem sarkából láttam, hogy az óriás  is távolabb állt meg. Legalábbis úgy tűnt távol van, de csak én hittem. Éreztem, hogy figyel. Észrevette biztos, hogy nézem őt.
Olyan sok kérdésem lett volna, de nem mertem odamenni. Addig semmiképpen nem is tudtam volna míg rá nem jövök miért viselkedem furán.
- Félsz tőlem? - hirtelen erta kérdés és a tudat is, hogy sokkal közelebb van hozzám mint hittem.
- Nem... - mondtam s ráztam csak fejem - én csak... - azt sem tudom mi van velem. De ezt mégse mondhatom neki.
- Elég veszélyes helyzetbe kerültél tegnap.
- Köszönöm, hogy segítettél.
- Nem ezért mondtam. - szívem megint oly hevesen ver - Sokkal inkább azért mert tudom mi vagy valójában. Szerencséd, hogy a bátyád elkapta a támadódat. - felsóhajtott, aztán fel is mordult melynek nyomán felnéztem rá - Fogadj el egy tanácsot tőlem. - közelebb lépett és én még mindig rá, szemeibe néztem - Ha egy hozzám hasonló alfa van a közeledben fogd vissza az illatod különben nagy bajba kerülhetsz.

(Bónuszként Jisung, hogy hogyan is néz ki.)