Egy elég zajos és alkohol szagtól, na meg nikotintól bűzlő szórakozó helyen vagyok Taehyunggal. Éppen a következő koktélunkat rendelte, miután megittuk elmentünk a táncparketre. Egy eléggé úgymond chilles zene ment ezért nekidörgölődtem háttal Taenak. Amikor vele szembe fordultam láttam a vágyat a szemébe, de nem nagyon fogatm fel, mivel elég sok alkohol került az este folyamán a szervezetembe. Tudtam hogy hol vagyok meg minden, de azért sikerült egy minimálisan berugni. Azt veszem észre hogy Taehyung elkezdte falni az ajkaimat, majd elindultunk egy szobába. Nem tudom hogyan keveredtünk oda, de biztos megoldottuk. Levágódtunk az ágyra és elkezdte levenni az ingjét majd az én felsőmet is. Végig csodált és célba vette a nyakam, amin elég nagy szívásfoltokat hagyott. Egyre lentebb csókolgatott és megállt a hasam aljánál. Elkezdte levenni a nadrágom a fehérnemümmel együtt én addig a melltartómat csatoltam ki, utánna Tae nadrágjából az övet szedtem ki. Meglepődött a tettem miatt mert nem nézte volna ki belőlem. Megszabadítottam az eléggé szűkös nadrágtól és boxertől. Elkezdett izgatni odalent, alig bírtam visszatartani nyögdécselésem. <Ne tardsd vissza a hangod babygirl>Az ébresztőm zajára felpattantam és szaladtam ki a fürdőbe hogy ez vajon tényleg álom volt-e vagy igazából megtörtént. Egy kicsit csalódott voltam amiért csak álom volt, de egyben örültem is neki. Mivel már ha a fürdőbe vagyok, fogtam magam fogat és arcot mostam, utánna felkentem egy gyengéd sminket, amit minden sulis napon szoktam. Ismét nem fogok reggelizni, akár vergődni fog nevelőanyám akár nem. A szobámba felkaptam az első ruhadarabokat amit találtam. Egy fekete börnacit vettem fel és ismét egy fekete v kivágású pólót. Gyorsan trappoltam le és vettem fel a cipőm és indultam ki Jinhez, persze elődte köszöntem nekik.
<Na?>
<Mi na?>néz rám értetlenül Jin.
<Beszélgettetek már Nammal??>
<Igen. Nagyon aranyos velem és meghívott egy bárba ahova hétvégén megyünk. Azt beszéltük ha lesz kedvetek Taehyunggal eljöhetnétek velünk>bök vállba, és huncut vigyort vesz fel az arca. Eszembe jut az álmom és nem tudom hogy mit csináljak. {Egyezzek bele, vagy sem?}kérdem magamtól.
<Na benne vagytok?>
<Miért többes számba kérded?>nézek rá értetlenül.
<Szia Taeyeon. Hozzátok csapódtam út közben ha nem baj>
<Szia Tae. Nem dehogy baj. Miért lenne az? Szivesen látunk>hadalom el az egészet és érdekesen néznek rám.
<Minden rendben van?>néz furán Jin.
<Igen, minden rendben van. Induljunk suliba>nevetek kínosan. Amikor suliba értünk elváltak útjaink Jinnel, de Tae jött velem, mivel egy osztályba járunk.
<Figyu Taeyeon, elszaladok a mosdóba, megvársz?>
<Persze>mosolygok rá. Amíg vártam odajött hozzám az a Jeon gyerek vagyki.
<Na mi az cica? Itthagyott a palid? Lehetne óvatosabb mert még a végén elloplak tőle>
<Hát te nem vagy normális. Leszálhatnál rólam mert nem vagyok rád kívancsi>
<Na de baby, most mi rosszat mondtam?>
<Szálj le róla Jeon! Menj és nyald a többiek seggét, ő nektek tiltott terület>veszi fel Tae azt a nézést amikor bárkit meg tudna vele ölni, szó szerint.
<Tán a palid Taehyung?>
<És ha a palija vagyok? Mi közöd van hozzá? Na húzz el innen a farncba, nem vagyunk rád kíváncsiak>
<Na jólvan srácok. Jeon menj a dolgodra, V te meg nyugodj meg>szól közbe Nam. Rámnéz és látja rajtam hogy olyan fejet vágok mintha megköszönném ezért bólint egyet.
<Jeon! Nem hallassz vagy mi a fasz van veled? Menj már a dolgodra!>
<Rendben hyung. Veled még nem végeztem. Szia cicababa majd még találkozunk>
<Na jó, én most fogom szarrá ütni ezt a pofátlan kölyköt!>
<Naa TaeTae, maradj itt és nyugodj meg!>nézek fel rá, és megváltozik a szeme csillogása.
<De nagyon felkurt most. Bármikor odamegy hozzád azonnal hívj fel és hangosítsd ki a telefonod, oké?!>
<Oké, de nyugodj meg és menjünk órára>
A nap viszonylag hamar eltelt, nem is volt sok óránk. Megbeszéltük a srácokkal hogy ma filmezünk nállunk. Amúgy se laknak messze tőlünk. Jin egy fél utcával arréb, Tae meg srégan szembe. Mivel anime-re esett a választás ezért megnéztük a Tokyo ghoul-t. Jin nem mert haza menni ezért Namjoon haza kísérte, addig Taehyunggal beszélgettük és megmutattam neki a beszélgetésemet Jeonnal. Azonnal dühös lett és a szemébe a szivárvány hártya körül. pirossá vált. Nagyon ilyesztő volt, ezért odabújtam hozzá, hogy nyugodjon meg. Azonnal kapcsolt, de nem értettem hogy miért ver még ennyire a szive.
<Miért ver meg ilyen gyorsan a szived? Azt hittem megnyugodtál. Jól vagy?>
<Igen, jól vagyok nyugodj meg. Még ideges vagyok egy kicsit /Mond hogy hiszel nekem Taeyeon/>mosolyog rám.
<Kérsz inni valamit?>
<Egy pohár vizet, légyszi>
<Oksi, gyere>rántottam magam után. Egy kicsit gyengébben mint kellett volna ezért visszaestem rá és az orrunk össze ért. Azonnal leszáltam róla, majd mentem és öntöttem neki egy pohár vizet.
<Tessék>rá se néztem olyan zavarba voltam. {Remélem nem veszi észre hogy elpirultam}
<Köszönöm. Aranyos vagy amikor zavarba vagy>majd belekortyol a vízbe. Vele együtt nyeltem {Hogy lehet valaki ilyen szexi ivás közben?}teszem fel magamtól a költői kérdést.
<Van valami baj?>néz rám perverzül.
<N-nincs se-semmi.>
<Kikisérsz vagy itt fogsz még nekem dadogni?>
<Ki-kikisérlek>és elkezdett kuncogni.
<Szia Taeyeon. Jó éjt, aludj jól. Bármi baj van hívj fel!>
<Rendben TaeTae, neked is jó éjt, szia>öleltük meg egymást.
<Többször nevezhetnél TaeTaenek, annyira cukin hangzik a szádból>hajolt közelebb az ajkaimhoz, és adott rá egy pici puszit. Ezért rá is ütöttem a vállára, de kinevetett.
<Menj a picsába Kim Kibaszott Taehyung!>csaptam rá a kapu ajataját, persze nem kulcsra zártam mert Nam elkisérte Jint és még mindig nem ért haza. Hamar lefeküdtem aludni, ezért nem köszöntem el Namtól. Hát ahoz képest amit tervezzem, nem sikerült elaludni mert még mindig azon a párbeszéden járt az eszem amikor Jeon megkérdezte hogy Tae a pasim-e és rávágta hogy mi van ha az. Fura, de jó érzés kapott el hogy ezt mondta, mert ha nem jelent volna meg akkor, valószínűleg én serültem volna meg, mivel készültem alá rugni a gyereknek. Nem tudom hogy Tae komolyan gondolta-e azt amit mondott, ezért egy kicsit aggódtam, majd kiderül.
YOU ARE READING
Are you my Daddy? |☆Kim Taehyung ff☆|
Fanfiction🚫KITALÁLCIÓ AZ EGÉSZ🚫 kérdi meg. mutatkozott be. mondom el neki a nevem. 🚫Tráger beszéd🚫 🚫+18 részek is lehetnek🚫