🔞🔞🔞
Levetődtünk az ágyra szó szerint és elkezdtük egymást bámulni. Az arcunk egyre jobban közeledett egymáshoz, majd elkezdtük falni egymás ajkait.
Levegőhiány miatt elváltunk egymástól, miután elég oxigénhez jutottunk Tae fölém mászott és végigcsókolt a nyakmon. Egyre lentebb és lentebb csókolt ruhán keresztül. Levette magáról és rólam is a felsőt és úgy kezdtük tovább falni egymás ajkait. Miközben a melltartómmal kinlódott én addig levettem magamról a nadrágot, majd róla is. Amikor megláttam nemiszervét kikerekedett szemekkel néztem a boxerére. {El fog ez bennem férni?}kérdem magamtól. Taehyungnak tetszett ahogy csodálom az ágyékát ezért lefektettett majd a fehérneműn keresztül elkezdett izgatni.
<Voltál már fiúval babygirl?>
<Csak nemi kielégítésben volt részem Daddy>
<Akkor óvatos leszek, de a hangodat ne kíméld előttem>majd levette magáról a boxert és rólam a bugyit is. Végigcsodálta a testem majd melleim között egy nyálfoltot hagyott és helyezte fel első ujját. Amikor elkezdte mozgatni egy kicsit feszített de hamar emgszoktam az érzést.
<Többeth ahkarok>nyőgdécseltem. Elkezdtünk egy heves csókcsatát mivel már a harmadik ujja is bennem volt, amitől felszisszentem. Látta rajtam Taehyung hogy egyre jobban élvezem amit csinál, kihúzta az összes ujját, majd férfiasságát odatette a nemiszervemhez.
<Készen állsz babygirl?>
<Ühüm>nézek rá vágyakozó szemmel. Először csak éppen behelyezte, utánna gyorsan és tövig belém nyomta magát.
<Nagyon szűk vagy drágám>lassan elkezdett mozogni. Amikor már megszoktam gyorsított a tempón és a szobát a nyögéseink töltötték meg. Csoda hogy Nam nem jött át. Amikor elértük az orgazmust egymás nevét nyögtük. Persze volt Taehyung nemiszervén óvszer, ezért elvileg nem fogok teherbe esni. Kihúzódott belőlem és lefeküdt mellém.
<Ez egy csodás nap volt babygirl, igaz?>néz rám csillogó szemekkel.
<Igen Daddy>majd ad egy csókot.
<Mejünk el fürödni>együtt elmentünk, de előtte besurrantam Namhoz hogy vegyek el tőle egy boxert mert bugyi nem volt megfelelő Taenak. Pedig szivesen adtam volna neki. Miután végeztünk lefeküdtünk aludni. A kiskifli nagykifli pózt vettük fel, amitől biztonságba éreztem magam, ezért hamar elkapott az álmok világa.
♤
♤
♤
♤
♤
♤
Sziasztok, gyerekek. Bűnrossz lett ez a rész. Életem első +18-os része, ami nagyon rövidre sikerült. Remélem nem lett olyan gáz, és nem érzitek magatokat kellemetlenül, azért mert cink. Egyebként köszönöm ha olvasod ezt a könyvet🤗💕💕
YOU ARE READING
Are you my Daddy? |☆Kim Taehyung ff☆|
Fanfiction🚫KITALÁLCIÓ AZ EGÉSZ🚫 kérdi meg. mutatkozott be. mondom el neki a nevem. 🚫Tráger beszéd🚫 🚫+18 részek is lehetnek🚫