CAROLINE [b.2] szünetel

Part 12.

- Hova megyünk? - töröm meg a csendet, mikor elhagyjuk a várost.

- Valahova.

- De az hol van? - Andy felnevet a kíváncsiságomon, majd egyszerre megállunk egy erdőnél.

- Egy erdőbe hoztál? - Andy titokzatos arcot vágva kiszáll, és én követem.

- Csak gyere - felém nyújtja a kezét, amit nem fogadok el.

- Caroline, kérlek!

- Addig nem, amíg nem árulod el, hova hoztál - karba fonom a kezem.

- Elárulom, ha velem jössz. Még nem láttál semmit - mivel nem vagyok hajlandó megszólalni, és makacskodom, Andy ingerülten felsóhajtva a hajába túr, miközben hátat fordít és elindul.

- Ne duzzogj már, inkább gyere! - Andy a válla felett kiált vissza.

- Nem duzzogok - szólok vissza, és karba tett kézzel utána megyek az erdőbe.

Vagy félórája sétálhatunk, mikor Andy hirtelen megáll előttem. Egy kisebb tó néz vissza rám, amitől nem messze egy tábor látható. Már kezd sötétedni, és amikor Andynek ezt megemlítem, haragos pillantással válaszol.

- Ez az én kedvenc helyem - feleli és ledobja magát a fűre.

- Igazán szép - helyeselve a megjegyzésemet bólint.

- Itt csend van. Nyugalom. Tökéletes hely ahhoz, hogy kiszellőztesd a fejed, és elgondolkodj a világ dolgain - rá veszem magam, hogy le üljek Andy mellé a fűbe. 

- Te a világ dolgain szoktál gondolkodni? - az arcát fürkészem, miközben a kis tót figyeli.

- Nem - feleli és elmosolyodik. - Egészen más dolgokról.

- Mint például? - Andy beharapja az alszó ajkát, mintha nem lenne könnyű beszélnie a dologról.

- Rólad, rólunk... A történtekről - elnézek Andyről.

- Oh.

- Ha már itt tartunk... Tartozok neked egy bocsánatkéréssel - a könnyek már most szúrni kezdik a szemem. Andy felém fordul, de én nem bírok rá nézni.

- Kérlek, Caroline, nézz rám! - nagy nehezen megteszem. Andy szemeiben fájdalmat látok, és ettől csak még jobban elkap a sírás.

- Sajnálom, hogy gorombán viselkedtem veled, és azt is sajnálom, amit Lukeal tettem. Sajnálom, hogy a múltban egy önző szemétláda voltam, sajnálom a tetteimet, a hibáimat, és minden rossz dolgot, amit veled szemben elkövettem. Tudom, nincs mentség arra, hogy eltűntem, hogy csak úgy ott hagytalak. Nagyon sajnálom, de egy valamit tudnod kell. Ha tehetném, megváltoztatnám a múltat - a könnyeim eláztatják az arcomat.

- Kedves gesztus volt tőled, hogy elhoztál ide és bocsánatot kértél - töröm meg végül a csendet szipogva és letörlöm a könnyeimet. Andynek csillog a szeme a könnytől, amit visszatart. - De még nem tudok megbocsátani. Át kell gondolnom a dolgokat - Andy fájdalmas arcot vág, és elerednek a könnyei, de durván letörli őket az arcáról. Kezdem úgy érezni, hogy hiba volt egy bocsánatkérés miatt eljönnöm vele. Felszaggatta a sebeket, és igaz nem direkt, de fájdalmat okozott.

- Vissza vinnél, kérlek? Későre jár - Andy csak bólint. Mire sikerül összeszednem magam, és  bebújnom Luke mellé az ágyba, már este tizenegy van.

- Milyen volt a kávézás? - érdeklődik Luke félálomban, miközben átölel.

- Érdekes. Annyira belemerültünk a trécselésbe, hogy nem is figyeltük az időt - fáj hazudni Lukenak. Ha meg tudja, hogy valójában Andyvel találkoztam, sose bocsát meg.

- Örülök, hogy jól érezted magad. Hiányoztál, bébi - a becenév hallatán nagyot dobban a szívem és elmosolyodom.

- Te is hiányoztál nekem - suttogom. Aznap Andyvel álmodom.