MásVilág [Draco Malfoy ff.]

-2-

A reggelen szerintem úgy indult, mint minden diáknak, fürdő, öltözék, cuccok összekapkodása és rohanás. Igyekeztem minél gyorsabban futni, hogy a szeszélyes lépcsők ne nagyon toljanak ki velem. Féltem, mert Piton professzor nem éppen nézi el, ha az ember késik az óráról. Sötét varázslatok és azok kivédése az óra fő tematikája. Nem a kedvencem, persze szeretem a sötét történelmet, ami a varázs világot ötvözi, de itt sok kegyetlen dolog kerül napvilágra, ami igen is létezik a Roxfort falain kívül és rosszabb esetben belül is. Sajnos kötelező tárgy, így marad a magolás és a precíz oda figyelés. Sajnos mire beértem már mindenki húzta össze magát, számítva a goromba szidásra, de nem történt semmi. Piton csak egy szemforgatással rendezte le a késésem, majd biccentett, hogy üljek le a helyemre. Az óra további részében próbáltam láthatatlanná válni, de Harry köpenye nélkül igen nehéz lett volna, így szimplán csak csendben maradtam és szorgalmasan jegyzeteltem, amit diktált. Mire vége lett úgy éreztem, tőből le szakad a karom. Mindenki kész volt már a pakolással és rég elhagyta a termet mire én össze szedtem magam és a cuccaim. Addigra már csak Piton és egy pár Mardekáros diák beszélgetett a terembe, ami miatt egy kicsit feszélyezve éreztem magam. Próbáltam a lehető legkevesebb feltűnést keltve kiosonni, de legnagyobb meglepetésemre egy erőteljes hang ezt meggátolta.

-Freya!

Le fagytam és pár másodperc kellett ameddig feleszméltem és megfordultam. Draco lekezelő szemmel nézett rám, majd közelebb lépett. Meglepett, hisz sose beszéltem vele és azért is volt különös, mert ő mindig mindenkit a családnevén szólít. Bizonytalanul kérdeztem vissza, de ezer millió kérdés volt akkor a fejembe. Nem félek tőle, de az a hangnem és a tudat, hogy csak Mardekárosokkal vagyok körül véve, egy picit bevallom megrémített.

-Draco, kérlek ne tartsd sakkba szegény lányt-szólt rá Piton-, kisasszony kérem fáradjon ide, ezt az üvegcsét kellene elvinnie a gyógynövénytan órára. Jelezze a tanárnőnek, hogy még friss a tartalma-zárta rövidre és felemelte az említett képlékeny valamit tartalmazó tárolót.

-Természetesen! Úgyis most ott lesz órám-feleltem határozottan, majd elvettem a kezéből és sarkon fordulva távoztam.

Természetesen odáig az utam teljesen össze-vissza volt. Szinte minden embernek neki mentem és alig győztem elnézést kérni. Egyrész kicsit zavarba volta, hogy Draco Melfoy tudja a nevem, holott az évek alatt semmiféle kontaktba nem voltunk, valamint azt se gondolom, hogy Gregortól tudná. Nem tudom azt a beszélgetést elképzelni, ahol ez a szituáció a két fiú között létrejöhetett volna. Nem féltem sose Draco hatalmas befolyásoltágától, hogy az apja egészen nagy embernek számított-legalábbis azok alapján, amit hallottam-, de még csak az arrogáns, mindenkinek beszólogató feltűnés éhes tulajdonságától se. De lehet ezek eddig azért keltettek bennem ilyen érzést, mert nem kerültem vele ilyen közvetlen kontaktusba. Persze, volt olyan óra, ahol annak ellenére, hogy felsőbb éves egy légtérbe voltunk, de akkor is ő a terem egyik felébe, én pedig a másikba ültem. Szinte nem ismertem magamra, így gyors kitérőt tettem a mosdóba, ahol kicsit megmosakodtam és mintha semmi nem történt volna, mentem az órámra. A kis „csomagot" átadtam a professzor asszonynak, aki hatalmas öleléssel jutalmazott. Aranyos volt tőle, de mikor már nem nagyon kaptam levegőt, akkor kicsit kezdett kényelmetlen lenni a helyzet. Akármennyire is szerettem volna figyelni, nem ment, valahogy mindig arra a kérdésre akartam megtalálni a választ, hogy honnan tudja Draco Melfoy a nevem. Persze sok alternatíva eszembe jutott, de mindet bugyuta gondolatnak könyveltem el és egész napra csak egy nagy kérdőjel maradt a fejembe. Természetesem, mivel nappal se hagyott a dolog, így éjszaka se nagyon tudtam aludni, csak forgolódtam vagy szörnyűbbnél szörnyűbb álmok kezdtek el gyötörni. Már a végére oda lyukadtam ki, hogy mindezt azért csinálta, hogy félelmet keltsen bennem, mert talán meglátta, hogy nem rettenek el tőle, ha arról van szó. Talán nem tetszett neki, hogy mindig oda mosolygok Gregorra, vagy már a fene se tudja, miden esetre, akkor ott aznapra teljesen kiforgatott magamból a gondolatok sokasága. Alvatlanságommal emellett a szobatársakat nem akartam zavarni, így lementem a közös térbe és a kanapén elnyúlva, pálcámmal fényt varázsolva kicsit olvasni kezdtem, majd szépen lassan elnyomott az álom.