The Wonder Duo

Extra 2/2

Az éjszaka már majdnem beköszöntött, mire Deku rátalált Bakugoura a sziget túlpartján. A fiú rengeteget beszélgetett a testvérpárral, várva párja érkezését, de hiába. Nem értette, mi lehet a baja és miért nem csatlakozott hozzájuk. Sokáig kereste őt, míg végül ott találta meg, ahol nem is sejtette volna. Deku kedvenc helye a szigeten a part egy kinyúló sziklás része volt, ahonnan tökéletesen be lehetett látni az egész horizontot és a tengert, ahogy lustán elnyúlik a végtelenségbe, valamint az egész partszakaszt egyaránt, ahol a sziget lakói szoktak tartózkodni. Bakugou háttal állt a szikla kinyúló nyelének szélén, bámulva a hullámok ritmusos sodródását és a lemenő nap utolsó sugarait.

- Kacchan, mit csinálsz itt? - kérdezte pár méterre megállva a fiútól, aki megfordulva nézett vele farkasszemet. Még mindig feldúltnak tűnt, mint aki nem biztos valamiben, vagy mint aki valami nagyon fontos dologra készülne, és aggódna, nehogy bármi rossz történjen közben. - Valami baj van?

- Hé, szaros Deku, told ide a képed! Valamit el szeretnék mondani neked - ordította neki szokásos haragjával, most mégis küszködött, nehogy megremegjen a hangja.

- Kacchan, mondtam, hogy ne hívj így, nagyon nem szép tőled! És egyébként is, egy pár vagyunk, be kéne fejezned az ilyen...

- Midoriya Izuku, van egy kibaszottul fontos kérdésem számodra - komolyodott el hirtelen, mire Deku szíve nagyot dobbant.

A neve. Az igazi neve. Talán évezredek teltek el, amióta legutóbb hallotta Bakugou szájából. Ledermedve nézett fel rá, nagyot nyelve várt magyarázatot. Az okot, amiért kis híján könnyeket csalt szemeibe ezzel a két szóval, és elérte, hogy szíve könnyedén kiugorjon a mellkasából és a tengerbe vesse magát. Izuku. Milyen régen is hívta őt így. Mióta várt arra, hogy újra kimondja ezt a számára legfontosabb személy a világon.

- Mi az, Kacchan? Mondd nyugodtan - szólt, mikor látta, hogy fiú kicsit habozott és zavartan pillantott félre. Bakugou előre lépett, megfogta a kezét és egyenesen a smaragdzöld szemeibe fúrta a tekintetét. Talán még sose látta őt ennyire bizonytalannak és zavartnak, ez pedig ő magát is felzaklatta. - Kacchan, bármit is szeretnél, én itt vagyok, oké? Ha történt valami, tudnod kell, hogy engem semmiképp sem fogsz elveszíteni, emiatt nem kell aggódnod. Én itt vagyok.

Talán az volt a perc, amikor is minden baj, és minden kétely elszállt a szívükből.

Az ember mindig érzi a sorsdöntő pillanatokat az életében. A csontjaikban, a bőrükön, a szívük dobbanásán keresztül. Ugyanis az egész egyszerűen kihagy egy ütemet.

- Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen baromságot fogok tenni, de most mégis megteszem. Ugyanis rólad van szó. Rólad, Dekuról. Az én Dekumról. Csak hogy tudd, ez igazán nehéz számomra, szóval jobban teszed, ha nem szakítasz félbe semmilyen hülye megjegyzéssel vagy motyogással. - A fiú csak szó nélkül bólintott, feszülten várva, mi lehet szerelme ennyire fontos és nehéz mondanivalója. - Nincs semmi bajom, csak csupán... Fogalmam sincs, hogy mondjam el neked, hogy kezdjek hozzá. Egyszerűen szar vagyok az ilyesmiben, oké?

- Nem számít, ha nem tudod, meg fogom érteni. Kacchan, nálam jobban senki sem ért meg. Mondd, ahogy csak szeretnéd, én tökéletesen tudni fogom, mit akarsz átadni vele. Mindig tudom.

Deku tudta, hogy egész életében emlékezni fog a következő szavakra, bármi is történjen. Sosem felejti el a csillogást a vöröslő szemekben és azt a lágy kifejezést, ahogy Bakugou felsóhajtott és beszélni kezdett, majd megváltozott az egész életük.

- Én vagyok a legjobb, ezt jól tudod. Mégis, régen úgy éreztem, te vagy az a személy, aki gyengévé tesz. Aki lehúz engem, aki lenéz rám, nem értettem az érzéseid felém és az érzéseim feléd. Ez pedig újra és újra feldühített. Mégis, már akkor is tudtam, hogy mindent megtennék érted, bár egyszer sem mutattam ki. Te voltál az egyetlen, aki előtt képes voltam sírni, akinek kimutathattam a valódi gyengeségeim, amikkel rendelkezek, akinek mindezt elismerhettem, és aki segített ezeket elfogadni. Te voltál az, akiért meghaltam volna, bármikor, bármelyik pillanatban. Mert mindent megtennék érted, a mai napig, ez sohasem fog változni. Mindent odaadnék neked, ami fontos, az egész világomat, de miután átgondoltam, rájöttem, hogy te vagy az egyetlen, ami számít. Megváltoztattál, ráébresztettél, hogy a fájdalom és az érzelmek nem egyenlőek a gyengeséggel, csupán erősebbé tesznek. Rájöttem, hogy nem lehúzol engem, nem nézel le, együtt, egy csapatként inspiráljuk a másikat és legyőzhetünk bármit a világon. Hiszen melletted erősebb vagyok, milliószor. Te vagy a társam. Te vagy az egyetlen, aki a társam lehet. Te vagy az én hősöm. Minden, amit akarok, az te vagy. Nem is tudom, pontosan mikor szerettem beléd, de ez nem is számít igazán. Az egyetlen, ami fontos, az, hogy szeretlek. Bár ezt szinte sosem mondom ki, de jól tudod, hogy igazán, teljes szívemből, mérhetetlenül szeretlek, Dek... Nem. Izuku. Egy csapat vagyunk, a legjobb csapat a Földön. És mindig, mikor könnyek szöknek a szemeidbe, bármit megtennék, hogy letöröljem őket. Ha fájdalom ér, melletted maradok amíg világ a világ, és addig is egyetlen célom, hogy újra hallhassam nevetésed. Imádom a hülye arcodat és azt az idióta letörölhetetlen mosolyodat. Istenem, annyira... Annyira gyönyörű mosolyod van, minden áldott nap látni akarom, életünk végéig. Úgyhogy, Izuku... Oh, fejezd már be a sírást, még végig se mondtam. A lényeg még csak most következik - Ujjaival letörölte a könnycseppeket arcáról, de azok egyre csak hullottak tovább. Elmosolyodott, megcsókolva a fiú homlokát, majd lassan letérdelt, előhúzva egy apró dobozt, benne egy gyönyörű arany fénnyel csillogó gyűrűvel, melybe három szó volt vésve. Deku szemeiből még mindig özönlöttek a könnyek, úgy érezte, sohasem állnak el. Bakugou felnézett rá, és őszinte mosollyal arcán csupán ennyit kérdezett.

- Midoriya Izuku, hozzám jössz?

Kérlek, mondj igent.

Ha nemet mondasz, abba belehalok.

Attól fogva minden megváltozott.

- Igen - válaszolta Deku, majd lehajolva a fiú nyakába borult. - Igen, igen, igen - ismételte sírva. - Még hogy nem megy ez neked. Tudod... Én is mondani szeretnék valamit.

Elhúzódott, hogy szemeibe nézhessen és letörölte földre hulló könnyeit. Látta, hogy Bakugou arcán is végighalad egy. - Szeretlek. Nekem pedig te vagy a hősöm, Kacchan. - Társa az ujjára húzta a gyűrűt, mely még egyszer, utoljára megcsillant a nap ragyogó fényében, mielőtt az utolsó sugarak is elhaltak a horizont határának mélyében.

Egyek voltak.

Hamarosan pedig házasok.

*

Deku később megvizsgálta a Kacchantól kapott ékszert, és észrevett rajta egy apró vésést. Először nem tűnik fel az embernek, de ha alaposabban megnézzük, felfedezhetünk három alig látható szót rajta, mely egyértelműen kettejüket jelképezi. Deku mosolyogva figyelte a finoman ívelt betűket, és érezte, hogy szemeibe lassan ismét könnyek szöknek a boldogságtól.

Létezhet ilyen fokú öröm egyáltalán a szívben?

Csodálatos. Egyedül ez az egy szó jutott az eszébe.

Talán tényleg csak egy csoda volt.

The Wonder Duo. 

***

The End.

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett.^^

Na szóval, talán nem számítottatok egy konkrét eljegyzésre, de mindenképp akartam írni nekik egy ilyen jelenetet. Úgy képzeltem, mivel a szigetnél találtak egymásra (a legelső fejezet), ott is kössék össze életüket. A sziget maga biztosan eddig is sokat jelentett számukra, ezért ezt a helyszínt választottam.

A másik pedig, hogy nyugodt, romantikus eljegyzést szántam nekik, ugyanis így is elég bajos párosról van szó (Bakudeku már csak ilyen, de ezért szeretjük őket), tehát gondoltam most nem teszek bele semmiféle harcot vagy nagyobb drámát, hogy legalább ez a pillanat legyen nekik tökéletesen boldog. :)

Írjátok meg véleményeteket, gondolataitokat bátran, hogy változtassak-e bármit rajta. 

Folytatás nem lesz, ez volt az utolsó rész. 

Köszönöm, hogy itt voltál. <3