The Wonder Duo

Extra 1/2

Kérlek, mondj igent.

Ha nemet mondasz, abba belehalok.

Épp olyan, mint a tenger. Hol viharos és kiszámíthatatlan, hol pedig csendes és nyugodt, de annyi biztos, hogy sohasem áll le, ám pont, hogy a megállíthatatlanságából adódóan ennyire izgalmas.

Ha nem mond igent, talán épp a hullámai közt fogok megfulladni. Úgyhogy kérlek, mondj igent.

Pontosan ilyen a gondolatok keringtek a hajó fedélzetén álló fiú fejében, miközben a korlátnak dőlve figyelte a közeledő partot, ahogy a hullámok ide-oda csapódtak a hajó oldalán, a sirályok pedig sebesen keringtek a zsákmánynak szolgáló halakra várva, épp a tenger felszíne felett. Éles hangjuk átszelte az égboltot, a szél pedig hírül vitte a tenger jajgató szavát a távoli tájak felé. A szél meglobogtatta szőke haját és ruhájának lenge anyagát. Egy felhő kúszott az égető nap elé, így sugarai nem érték el hófehér bőrét, árnyékba rejtve így a tengeren úszó hajót. Mondhatni egy tökéletes nyári nap volt, egy tökéletes helyen. Pont megfelelő egy utazáshoz egy számukra igen meghatározó helyre. Egy rendkívül fontos, sorsfordító helyre.

És persze pont megfelelő egy ilyen kérdéshez is.

- Kacchan! - hallotta azt a jól ismert hangot, melytől mindig különleges érzés járta át. Ezentúl úgy döntött, követni fogja ezeket az érzéseket, követni fogja saját szívének dobogását. Egyenesen a hullámok közé. - Úgy örülök, hogy végre visszatérünk ide.

Maga is pontosan így érzett. Csaknem 4 év telt el azóta, hogy utoljára a szigeten jártak. Az a rengeteg minden, ami történt ezen a helyen, elindított valamit, mely sohasem ért véget, és mélyen remélte, soha nem is fog. Most pedig úgy döntöttek, visszatérnek egy kis időre a kezdetekhez, a múlthoz és a jövőhöz, a saját, kézzel írott sorsukhoz.

A hely, ahol minden megváltozott.

- Alig várom, hogy újra találkozzunk Mahoroval és Katsumával! Biztosan rengeteget nőttek az évek során. Hamarosan elballagnak, hát nem hihetetlen? - lelkendezett Deku, átkarolva párját, aki rá se nézve morgott egyet.

- Rohadt kölykök, minél nagyobbak, annál idegesítőbbek.

- Gonosz vagy, Kacchan – forgatta szemeit, de rögtön el is mosolyodott. Tudta, hogy Bakugou is legalább annyira boldog, mint ő maga, még ha nem is mondja vagy mutatja ki nyíltan. Semmi szabadidejük nem volt már hosszú hónapok óta, így azonnal kaptak az alkalmon, hogy végre lett egy hétvégéjük, mikor nem foglalja le a munkájuk.

Hősnek lenni. Mióta elballagtak a UA Akadémiáról, profi hősök lettek.

Az álmuk teljesült, és úgy tűnt, soha nem is ér véget. Talán majd itt, ezen a helyen, a kezdetek szigetén más lesz valami. Valami... Ők ketten. Nem tudta pontosan miért, de különös érzés uralkodott el Dekun, átjárta a testét és beleborzongott, ahogy egy kisebb fuvallat érte őket. Minden rendben lesz, igaz? Hirtelen úgy döntött, szorosan átöleli és magához húzza a mellette álló fiút. Bizonytalan érintést kapott válaszul.

- Valami baj van? - érdeklődött Bakugou meglepett hangon, kinek az illata azonnal megnyugtatta, olyannyira, mint ahogy semmi más nem tudná a világon.

- Nem, nem - rázta meg fejét - Csak szeretlek – mondta szinte suttogva, és amint kiejtette e két szót, fejét párja mellkasának döntve megérezte a fiú szívének ütemét. A dobbanások elnyomták a tenger összes zaját, mígnem ez maradt az egyetlen hang, amit hallott. Milyen gyors, gondolta. Biztos volt benne, hogy az övé is épp ilyen hevesen ver. Vajon pont egyszerre?

- Idióta, ne most mondj ilyeneket – tolta el magától lassan Dekut, aki halvány rózsaszín arccal nézett fel rá - Nézd, megérkeztünk - mutatott a sziget felé Bakugou. A hajó csakugyan a kikötőbe fordult be, mely fényes napfényben fürdött és ahol kisebb tömeg várakozott.

Legelöl pedig ott állt Mahoro és Katsuma. A testvérpár, akik jelentős szerepet játszottak az életük alakulásában.

- Deku-kun! Bakugou! - kiáltották felváltva, lelkesen integetve nekik a hajó irányába. Sokat nőttek a négy év alatt, mikor utoljára látták őket, de mikor meglátták a két hőst, a mosolyuk pontosan ugyanolyan volt, mint annak idején. Őszinte és boldog.

Sietve futottak a hajóról leszálló fiúk felé, Deku pedig nevetve szorította magához rég nem látott barátait. Kissé tétovázva pillantottak Bakugoura, aki csak felsóhajtott és kitárta kezeit, amikkel halk morgás kíséretével szorította magához a két fiatalt.

- Képzeljétek, jelentkeztem a UA Akadémiára! - mesélte Katsuma, mire Deku elérzékenyülve mosolygott rá és biztosította, hogy hisz benne, be fog jutni, hogy a nyomdokaiba léphessen.

Hiszen minden megvan benne, hogy igazi hőssé válhasson.

- És veletek mi a helyzet, Bakugou? - érdeklődött Mahoro, miközben mindannyian a part felé vették az irányt.

- A rohadt Dekuval lakom és kibaszottul szétrobbantok minden idióta gonosztevőt - mondta egyszerűen, mire párja mérgesen forgatta meg szemeit.

- Kacchan, nem beszélhetsz velük így! - szólt rá felháborodva, majd a lány felé fordult. - Kacchan és én a ballagásunk után hivatalosan is profi hősökké váltunk és végül együtt dolgozunk, partnerekként. Igaz, hogy még mindig állandóan rivalizálni akar velem, de tökéletesen kiegészítjük egymást és mi ketten közösen sokkal erősebbek vagyunk. Úgyhogy úgy döntöttünk, egyesülünk és segítjük egymást a munkában. Végül vettünk egy apartmant csak kettőnknek, és fél éve együtt élünk ott, egyedül. Kacchan remek lakótárs, és nagyon jól érezzük magunkat, elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy így egymásra találtunk. - Szinte ragyogó szemekkel mesélte történetüket, kipirosodott arccal és széles vigyorral idézte fel életük fontos állomásait. Sohasem bánta volna meg, hogy összeálltak a fiúval és így alakult a sorsuk, mely összefonódott, összegubancolódott, hogy többet soha ne tudjanak elválni egymástól. Imádott vele dolgozni és hősnek lenni. Hiszen ők voltak a tökéletes páros.

Ők voltak a Wonder Duo.

A testvérpár érdeklődve és csodálattal hallgatta őt, ám akkor Bakugou hirtelen megtorpant és ökölbe szorított kezekkel, zaklatottan nézett maga elé.

- Nekem most dolgom van, és ki nem állhatom, mikor túl sokat dumálsz. Menjetek csak előre, mindjárt jövök utánatok - jelentette ki jéghideg hanggal, majd sarkon fordult mielőtt bármilyen választ is kaphatott volna.

Deku szomorúan meredt utána, egyedül a fiú széles hátát látta, ahogy egyre csak távolodik. Szívébe maró érzés telepedett, mint egy rossz előérzet, egy vihar előtti csend, mely felzavarja a tenger vizét és megvadítja azt. Talán igaza volt, és jó megérzése támadt korábban. Tényleg van valami baj, valami, ami zavarja társát.

De bármi is az, bármi történjen is Bakugouval, végül mindig megosztja vele, hisz mindenek felett támogatják egymást, még akkor is, ha összedőlt és elpusztult az egész világ. Úgyhogy biztosan minden rendben lesz. Igaz?

***

Sziasztok! Meghoztam a folytatás-szerűséget, ami inkább egy kiegészítő történet, egyfajta bónusz. A történet hosszúra sikeredett, ezért két részre szedtem. Előfordulhat, hogy ez az első fejezet kissé unalmassá sikeredett, de remélem azért elnyerte tetszéseteket. A második több meglepetést fog tartogatni. :)

Szívesen várok mindenféle véleményt, kritikát.

Várlak vissza a második, és egyben a legutolsó résznél.^^