THIS IS WAR

Prológus

A történetem egy igencsak sötét napok kezdődött. Édesanyám és édesapám nagy hibát követett el mikor szerelembe estek. Anyám egy halandó volt míg apám egy angyal. Megsértették az angyalok egyik legfőbb szabályát mely arról szól,hogy nem szabad bemocskolni magukat egy halandóval. Pontosan emlékszem arra ami aznap éjjel történt. Épp a hatodik szülinapomat ünnepeltük mikor rajtunk ütöttek az angyalok. Csak a rengeteg hullára tudok visszagondolni melyek körülöttem hevertek. Édesapám utolsó erejével magához ölelt és elteleportált egy másik helyre. Mielőtt eltűntem volna onnan apám válla fölött elnézve láttam anyámat ahogyan a véreben fagyva feküdt a földön. Beleégett az emlékezetembe az az éjszaka és azóta irtózom a vértől. Akár egy kis orrvérzés is képes felforgatni a gyomrom. 
Mikor feleszméltem,hogy bizony magamra maradtam és valószínűleg az angyalok örök életemre a nyomomban lesznek már javában hajnalodott. Egy erdőben ültem a földön. Felpillantottam a fejem fölé s láttam,hogy az égbolt egyre csak narancssárgábbá válik. A Hatodik születés napomon elveszettem a családom,a lakhelyem és a Menny célpontjává váltam. Miért akarnak megölni engem?
-Egy Nephilim . 
Szólalt meg egy hang tőlem nem messze. Arra kaptam a fejem és egy férfit láttam tőlem nem messze. Krém színű ballonkabátot viselt,alatta fehér inggel amelynek a nyakában egy meglazult kék nyakkendő pihent. Megviselt mogyoró barna tincseit a szél borzolta akárcsak az enyémeket. Felkeltem a földről megtörölve a szemeim,hisz könnyek áztatták.
-Te is egy angyal vagy? Azért jöttél,hogy megölj?
Kérdeztem bátran ,de mélyen legbelül nagyon féltem az alaktól. Nem szólt semmit csak előrántott a kabátja ujjából egy angyal pengét. Lepillantottam a kezére majd újra a szemeibe. Megremegtek a lábaim és hátrébb léptem tőle. Hirtelen közelebb lépett felém mire én azonnal futásnak eredtem. Tisztában voltam vele,hogy valószínűleg egy angyallal szemben a futás feleslegesnek bizonyul,de nem adtam fel olyan könnyen.  Alig tudtam megtenni pár métert mikor elém termett s én pont belefutottam úgy a pengébe,hogy megvágta a karom. Ellöktem magam a férfitől,de olyan erővel,hogy felborultam így megint csak a földre kerültem. Remegő lábakkal kezdtem magam hátra felé tolni. A férfi sietve utánam jött és letérdelve elém elkapta a vállam és a pengét a mellkasomhoz nyomta. Kislányosan sikítottam fel mikor ruhán keresztül megéreztem a penge jéghideg s átható érintését. Nem sikerült erősnek maradnom s annyira megijedtem ebbe a helyzetbe,hogy a nadrágomba vizeltem ami pillanatok alatt elázott. Vadul ütlegelni kezdtem az angyalt aki nem engedett el csak erősen tartott.
-Hagyd abba. Nem fog fájni ígérem.
Mondta az angyal,de én nem értettem belőle semmit csak halk mormolást. Túlságosan elvoltam azzal foglalva,hogy mentsem az irhám. Egy erős mozdulattal kiütöttem a kezéből a pengét amin nem csak én hanem, ő is meglepődött. Beleharaptam az engem tartó kezébe és mikor elengedett felpattantam a földről.
-Nem úgy viselkedsz,mint ahogyan egy nephilim  szokott. Miért nem használod az erőd?
Tette fel sorra a kérdéseit,de közben nekem a szívem a füleimben dobogott. 
-É-én..nem vagyok..Nephilim.
Lihegtem kipirult arccal. 
-Nekem nincsenek képességeim.
Valóban ezt még anyáék is megjegyezték,hogy soha nem voltam képes a telekinézisre,se a teleportálásra. Semmi ilyesmihez nincsen tehetségem,sem pedig erőm. A férfi elgondolkodott majd közelebb jött és újra megragadta a vállam. A fejemre rakta a kezét amiből átható fény áradt. Meglepően nyugtató volt az érzés ahogyan a fény a fejemhez ért.
-Nephilim vagy,de ez különös. Nem érzem,hogy bármiféle erőd is lenne. 
Elvette a kezét majd ellépett tőlem tanácstalanul.
-Így nem ölhetlek meg hisz nem jelentesz innentől kezdve veszélyt,viszont ez nem azt jelenti,hogy a későbbiekben nem fog előtörni az erőd. 
-Nem akarok meghalni..
Mondtam sírva amire az angyal csak csendben sóhajtott.
-Rendben,elengedlek,de rajtad fogom tartani a szemem.
Elrakta a kését. Lerogytam a térdeimre lihegve hisz azt hittem szívrohamot fogok kapni.
-A nevem Castiel. Az Úr angyala.
Hirtelen a semmiből feltámadt a szél s a férfi teste megvilágosodott. Hatalmas fekete szárnyak jelentek meg mögötte ami elkápráztatott.
-Jester..Jester Brown a nevem.
-Útjaink még keresztezni fogják egymást,Jester.
Ezzel ott hagyott engem a földön gondolataim fergetegében. Remegő testtel keltem fel s ekkor borított el az a hatalmas szégyenérzet,hogy valójában a nadrágomba vizeltem valaki más előtt. Anya és apa most nem lennének rám,ha életben lennének. Az angyal is csak azért hagyott életben,mert haszontalan vagyok. A szánalmas viselkedésem mentett meg. 
Ilyen gondolatokkal indultam meg előre. Nem volt célom,nem voltak terveim,csak a lábam vitt előre azzal a reménnyel,hogy valahogy túlélem az éjszakát.

Az életem ezen éjszaka után a feje tetejére állt. Több éven keresztül az utcákat jártam és próbáltam valahova beilleszkedni több kevesebb sikerrel. Ezóta több év telt már el. Az emberi mocskosság besározta a lelkem. Loptam,csaltam és öltem is már,de soha nem bántam meg semmit sem amit tettem az eddigi életem során. 
A családom lemészárlása után nem sokkal új életcélom lett. Megtalálni az összes angyalt aki azon az éjjelen ott volt és bosszút állni rajtuk. Eddig már 2 angyalt sikerült megölnöm,már csak 4 van plusz még egy aki nem más maga,mint Castiel. 

Egy padon ülve az eget néztem és halványan mosolyogtam. Hirtelen megemeltem a kezem az égbolt felé amiben egy penge verte vissza a hold fényét.
-Vigyázz Mennyország,mert jövök!
Kiáltottam fel hangosan,választ nem tűrően.

//Köszönöm ha elolvastad :3 Ez az első komolyabb fanfictionom. Véleményeket,kritikákat elfogadok. Folytatás bizonytalan időn belül várható.