Fényes Árnyék 1.fejezet

41 4 1
                                    

Tudnivalók : Történetünk egy olyan világban játszódik, ahol 2 frakció folyamatos háborúban áll egymás ellen már kb 500 éve. A Sötétség,és a Fény frakciója. A Sötétségbe tartoznak a démonok, vámírok, vérfarkasok, boszorkányok, és egyéb sötét lények. A Fény birodalmába tartoznak az emberek, angyalok, gólemek, varázslók(A boszorkányok a gonosz varázslók, kiknek szívét felemésztette a sötét mágia), illetve félemberek. Főszereplőnk az egyik legerősebb katonai iskolában tanul(középiskola), ott is kezdődik a történet.


 Tudnivalók a főszereplőről : 16éves, 185cm, Erős testalkatú, kissé vakmerő természetű, jól teljesít iskolájában.

 /Kezdés/

 Főszereplőnket egy átlagos napon az iskolájában behívta magához az igazgató és a következőket mondta neki : "Benned bízom a legjobban, kérlek hozd el nekem a jelvényt, amit a mai napon fogok neked átadni mindenki előtt." És bele is ment. "Rendben van igazgató úr, ezer örömmel." Majd elment az igazgató házához, és meg is találta a jelvényt. Mire visszaért valami rettentően büdös dolgot érzett már az iskola kapujában. Mikor bement, furcsa módon senki sem volt ott, így körülnézett mindenhol, és a végén eszébe jutott, hogy valószínűleg mindenki a tornateremben van. El is indult oda, majd mielőtt belépett volna az ajtón, elkezdett fájni a feje, de csak pár másodpercig. Ám mikor kinyitotta az ajtót, Meglátta a földön azt a rengeteg holttestet, és meglepődésében elhányta magát. Nem tudta hova tenni ezt az egészet. Hirtelen elé termett egy hatalmas mellekkel rendelkező vámpír nő, és a következőket mondta a fiúnak "Oh,.. még egy játékszer... Annyira örülök neked! Mivel te vagy az utolsó elszámolok 10ig, és csak az után kezdelek el üldözni." Majd elkezdett számolni. A fiú rendkívüli gyorsasággal fogta fel a történteket, majd elkezdett összes erejével szaladni, de a nő 4 másodperc után már üldözőbe vette. A fiú gyors gondolkodásának köszönhetően hamar kitalált egy jó tervet a túlélésre. Befordult egy éles sarkon, majd a földről felvett egy jókora fadarabot, és megvárta míg a nő a sarokhoz ér. Mikor odaért, lendületből teli erőből pofán baszta, olyan szinten hogy a deszka széttört. Ekkor időt nem hagyva a vámpírnak, fogott egy láncot, behurkolta a nyakánál, majd a fölöttük lévő rúdra felkötötte, felugrott a rúd tetejére, és elkezdte a nő testét a lábával lenyomni. "Dögölj meg!!!" Mire a nő csak nyögdécselni tudott, de egyszer csak mégis megszólal. "Ez az, erősebben(Elnevetve magát)", majd megfogta a fiú lábát, és nekidobta az előttük lévő falnak, amit áttört a teste. A fiú alig bírt állni, majd megfogalmazódott benne hogy nem győzheti le a vámpírt, ami a halálával egyenlő. Mellé ment a nő, majd mikor már száját kinyitva készült a fiú vérének ivásához, a fiú megfogta a nyakát, majd a nő fogait teljes erejéből a saját nyakába szúrta, aztán eszébe jutott hogy a zsebében van egy kis szentelt víz, és annak üvegét a nő arcához vágta, ami összetört, ezzel nyerve magának egy kis időt. A fiú átrohant egy másik helyiségbe, majd elkezdett füstölni a nyakán lévő harapásnyom. Mire a nő odaért, a fiú egész testéből áramlott ki a sötét energia, ami olyan hatalmas volt hogy egy ideig az egész eget eltakarta. A nő annyira lefagyott a látványon hogy nem mozdult a teste. "Ez.. nem lehetséges. Még maga a vámpírkirály sem bocsájtott ki ekkora erőt magából születésekor. Ez lehetetlen!" Mikor véget ért, a fiú kiálló szemfogakkal, unott tekintettel nézett a nőre, majd ösztönösen ezeket a szavakat mormogta"Shine", majd hírtelen az égből megjelent kétszáz félelmetes vörösen villózó szemű varjú, amik felfalták a nő testét másodpercek alatt. Mindezek után a fiú megfogadta, hogy önerőből végezni fog a Sötétséggel, ami immáron már benne is él tovább.. 


                   -/Vége/- by : Tomi

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Sep 27, 2020 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Fényes ÁrnyékWhere stories live. Discover now