The one that got away ( 91 days Angelo Lagusa x Oc)

2. Rész

A pulton könyökölve félig lecsukott szemekkel pásztáztam körbe az üres boltot. Órák óta egy lélek sem toppant be az ajtón. Kék szemeim a fali órára vándoroltak s csalódottan konstatáltam, hogy alig mozgott valamicskét a mutatója. S ha a lassan telő munkaidő nem lenne elég baj utána még ki kell találnom, hogy a mai éjszakát ugyan hol a fenében fogom tölteni. Nem akartam több gondot okozni Avilionak úgyhogy korán reggel eljöttem tőle. Hagytam neki egy cetlit a konyhában köszönöm felirattal aztán olyan halkan osontam ki, mint egy macska, aki a gyanútlan egeret készül becserkészni. Igazán kedves volt tőle, hogy befogadott az éjszakára...bár, ha belegondolok majdnem megölt szóval nyugodtan mondhatom, kiegyenlítette a számlát.

Az ajtó feletti csengő csilingelése vonzotta meglepődött tekintetemet az újonnan érkezett vásárlóra.

- Hát te meg? Kerekedtek el kék íriszeim Avilio láttán. Egy pillanatra ő is meghökkent, de hamar megregulázta arcizmait s visszatért semleges kisugárzása.

- Vásárolni jöttem. Felelt halkan s kényelmes léptekkel haladt a sorok között. Igaz is, mi másért jön az ember egy boltba csóváltam fejemet saját meggondolatlan elszólásomon. Hamar elmentél. Szólalt meg újból Avilio.

- Nem akartam zavarni. Válaszoltam miközben mindvégig követtem érdeklődő tekintettel a fehér inges fiút. Ezúttal nem viselte barna térdig érő kabátját. Fekete nadrágot hordott, világos ingén fekete nadrágtartó díszelgett s a grafit szürke tincseket rozsdabarna sapkája lapította le.

- Ki mondta, hogy zavarnál? Fordult felém miután levett az egyik polcról egy halomnyi konzervet majdhogynem kiesett kezeiből a sok kis fémdoboz.

- Ennyire szereted az ananászt? Formáltak kör alakot ajkaim miután lepakolta elém Avilio a kis henger alakú dobozokat.

- Igen. Bólintott felém majd még elszökkent néhány zöldségért és egy vekni kenyérért.

- Lesz még valami ezen kívül? Pillantottam fel rá miután összeszámoltam az árut.

- Nem. Nadrágzsebéből már elő is húzta bőr pénztárcáját.

- Akkor összesen egy dollár hetven cent lesz. Avilio kihalászta az összeget majd letette a pultra s a csomagjaira vetültek barna szemei.

- Adok hozzájuk zacskót. Nyúltam be a pult alá papírzacskóért majd elkezdtem bepakolni a konzerves ananászokat.

- Mi történt a kezeiddel? Mutatott rá az alkarjaimon lévő kötésekre Avilio.

- Semmi különös. Legyintettem zavaromban s azonnal lejjebb tűrtem a felsőm ujját, hogy eltakarhassam a sebeimet. Csak...ő megtámadott a minap egy macska és elég csúnyán megkarmolt. Hálátlan kis dögök tudnak néha lenni. Nevettem fel kényszeredetten s igyekeztem minél hitelesebben játszani.

- Értem. Legközelebb légy óvatos. Válaszolt egyhangúan Avilio s nem firtatta tovább a dolgot.

- Az leszek. Hajtottam le kissé a fejemet, amitől néhány kósza hajtincs az arcomba csúszott.

- Ma este van hol aludnod? Avilio próbálta felvenni velem a szemkontaktust miközben mindketten pakoltunk.

- Nincs. Feleltem néhány másodpercnyi szünet után.

- Meghúzhatod nálam magadat egy darabig, amíg talpra nem állsz rendesen. Vont vállat. Úgyis van egy plusz szobája a lakásomnak, kiadom neked és fizethetsz amikor akarsz. Mit szólsz hozzá?

- Nem is tudom...Tetettem mutató ujjamat az államra s egyre csak törtem a fejemet a magatartása végett. Ennyire eszi a bűntudat a tegnapiért, hogy még azt is felajánlja, hogy lakjak nála?