Hiába a többiek nekem mindig is Luke lessz az egyetlen igaz igaz barátom. NA a baráti körömről ennyit. Mindannyian egy iskolába járunk. Luke, Calum és Michael velem van egy osztályba. Mint már mondtam a családunk ismerik egymást. Caren, az anyukám és Tyler Carter , apukám már az egyetemen megismerkedtek Liz-el és Andrew-al. Az egyetemen egy szakra jártak. Igazából ott találtak egymásra és lettek barátok. Anya már egyetem előtt eggyütt volt apával de Liz és Andrew még nem. Anyáék segítettek kicsit összehozni őket, aztán minden ment magától. Végül az egyetem végeztével anyánék összeházasodtak, Lizék 2 évre rá. Anyáéknak nagyon jó állásuk van és ezért nincsenek mindig otthon mert néha üzleti úton vannak :}
Vissza a mesélésembe, anyukámék esküvője után 4-5 évre megszülettem én, közbe Andrewék összeházasodtak és hát velem egyetemben megszületett a legjobb barátom, Luke, mint már tudjátok. Mondhatni egy időben születtünk, én 13:00-kor míg Luke 12:30-kor. Szóval igen, egy napon születtünk és egyszerre tartjuk a szülinapunkat is.Amúgy van még egy testvérem Alex, aki kisebb nálam , 8 éves és fiú. Luke-nak van 3 tesója: Jack és Ben akik idősebbek nálunk, meg egy Axel-el egy idős lány, Emily. Visszatérve anyáék barátságára a Hemmings családdal, még mai napig megmaradt, összejárnak bocsánat összejárunk mert mindig minket is visznek magukkal. Az idő során a mi családjaink összebarátkoztak Calumék, Michaelék és Ashtonék családjaikkal is.
2020.10.03
Bocsi nagyon szar rész lett!!!! :(
VOUS LISEZ
Nothing lasts forever · lrh
FanfictionÉltük az életünket. Átlagosan telt minden nap, mígnem egy hirtelen hozott döntés meg nem változtatott mindent. Itt kezdődött minden. ♡