𝓑𝓮𝓰𝓲𝓷 || 𝓙𝓲𝓴𝓸𝓸𝓴 ✔

𝓗𝓪𝔃𝓾𝓰𝓼𝓪́𝓰

Egy hideg széken ültem és egy hideg asztalon támaszkodtam. És egy hideg szobában ültem teljesen egyedül, ami közel sem volt barátságos.

Bár ki gondolta volna, hogy egy kihallgató szoba barátságos. Félelmet akarnak kelteni az itt ülő személyben.

Az óra idegesítő kattogása és hogy az idő itt szinte egyáltalán nem is pereg csak megállt az őrületbe kerget.

Végre kinyitottam valaki a kopott ajtót és egyen ruhában lépett elő. Sóhajtva néztem fel rá. Végre valami meleget tartott a kezében. Amiben kapaszkodni tudtam.

Kezembe adta a bögrét, amiben gőzölgött a kávém. Kihúzta a másik oldalon lévő széket és sóhajtva nézett rám.

- Beszéljünk először is arról mióta ismeri Park Jimint. -

Rögtön a lényegre tért. Nem kívánt őszinte részvétemet. Nem bajlódott egyáltalán az etikettel és az udvariassággal. Neki egy feladata van.
Hogy kiderítse az igazságot.

Némán hátra dőltem a székbe és a bögrét szorongattam a kezemben.
Hogy lehet valaki ennyire bunkó?
Nem fogok beszélni. Ezzel a bunkóval szóba se állok.

A mai nap ő az ötödik ember, aki kiment a szobából mert nem szedett ki belőlem semmit.
Nem tudom hogyan és mit mondhatnék.

Miért nem lehet egyedül az enyém ezek a pillanatok? Miért kell megosztanom másokkal? Hiszen nekem már csak ennyi maradt tőle. Semmi több.

Egy újabb ember sétált be és egy nagy mappát dobott le az asztalra. Nem mondott semmit csak ült velem szembe. Vörös sál volt a nyakába tekerve és csak ült.

Felvontam a szemöldököm és bele ittam a bögrémbe. Éreztem ahogyan végig folyik a forró kávé a torkomon.
Ez volt az összes melegség, amit érezni tudtam.

- Mit akarnak tőlem? - kérdezem öt perc után amikor csak egymást bámultuk.

- Szeretnénk tudni minél több információt Park Jiminről. -

Zavartan néztem rá. Mi az, amit én tudok?
Azt, hogy kibaszottul szerelmes voltam belé. És valaki elvette tőlem.

- Ahelyett, hogy a gyilkosát keresnék engem tartanak fogva, mint egy gyanúsított. - pufogtam dühösen.

A méregtől égett az arcom és egy percig sem haboztam tovább. Az asztalra csaptam a poharamat.
Most a férfi, aki velem szemben ült szórakozottan rám emelte a tekintetét.

- Miért tőlem kérdezik ezeket? Miért nem az anyjától vagy az apjától? - kérdeztem dühösen és fel-le sétáltam az asztal előtt feldúltan.

Ideges voltam. És annyira fájt mindenem. Emellett még a testem is fáradt volt.
Keményen összeszorítottam az állkapcsomat.

- Jungkook azt szeretnénk tudni mennyit tud Park Jiminről. Ez nagyon fontos. Sokat segítene vele nekünk a nyomozásban. -

- Segít elkapni a gyilkosát? - hezitálva bár, de bólintott.

Túl gyanús volt ez a kis szünet a válasz előtt és megráztam a fejemet. Mit titkolnak előlem? Mit nem szabad tudnom?

- Valamit nem mond el nekem. - feleltem csendesen. Az asztalra támaszkodtam. - Tudni akarom az igazat. - mélyen a nyomozó szemébe néztem.

Szét tárta a karját és mutatott, hogy üljek le.
Lassan magam alá húztam a széket és a lábam mozogni kezdett az idegességtől.

- Ahhoz, hogy elmondjak mindent magának is beszélni kell. - határozottan bólintottam.

- Rendben van. -

- Szóval akkor lássuk csak. Park Jimin igaz? A legnehezebb esetünk, akivel valaha foglalkoztunk. Ő egy bámulatosan eszes sorozat gyilkos, akivel valaha találkoztunk. Nem követem régóta csak akkor figyeltünk fel rá, amik... -

- Várjon maga miről beszél? - zavartan néztem rá. Nem értettem egy szavát sem. Azt hittem elveszítettem a hallásom. - Jimin soha nem gyilkolna. -

- Maga tényleg nem tudja? -

- Mit nem tudok? - feszülten néztem a szemébe. Megráztam a fejemet.
- Maguk mind őrültek. Komolyan ebben a városban vannak még épp elméjű emberek rajtam kívül? - kitoltam a széket, ami hátra esett mögöttem.

- Jungkook kérem várjon egy percet. -

- Egy perccel sem maradok tovább itt. Majdnem 5 órája itt vagyok amióta behoztak. És elegem van. Betelt a poharam. Ennyi volt. -

- Ha nem hisz nekem nézze meg ezt a fényképet. - kinyitotta a mappát és elém tolta egy fényképet.

Egy homályos kép volt nem lehetett kivenni túl sok mindent. Csak egy srác állt egy égő ház előtt. És egy elégedett mosoly húzódott az ajkán.

- Maga most viccel velem? - felnevettem pedig semmi vicces nem volt ebben. - Ez nem Jimin. -

- Egészen biztos benne? - mosolygott magabiztosan.

- Egészen biztos vagyok benne. Azt se tudom ez kinek a háza. - ráztam meg a fejemet, de nem fordultam meg hogy elhagyjam a helyszínt.

Túlságosan is ide köt a kíváncsiságom. Biztos vagyok benne, hogy ez a srác nem Jimin. És az én dolgom, hogy tisztára mossam a nevét.

- Ez a ház a nagyanyja háza. És ujjlenyomatokat találtunk mindenhol. Mindenhol. -

- Hiszen a nagyanyjáról beszélünk. Biztosan nagyon sokszor volt a házban. - lenéző pillantást vetettem a nyomozóra.

- Csak hogy elvileg a szomszédok szerint senki nem látogatta az idős hölgyet majdnem két hete.
Ezért gondolom azt, hogy ő a legeszesebb sorozat gyilkos, akivel valaha találkoztam. -

- Várjon. Azt mondta sorozat gyilkos? -

- Azt gyanítjuk hogy nem csak a nagyanyját gyilkolta meg. Hanem a szüleit is. -