𝓑𝓮𝓰𝓲𝓷 || 𝓙𝓲𝓴𝓸𝓸𝓴 ✔

𝓙𝓮𝓰𝓮𝓼 𝓼𝔃𝓲́𝓿

Azonnal futni kezdtem a folyóhoz. Egyenesben futottam és teljes erőmből ahogyan csak tudtam miközben a fülemhez szorítottam a telefont.

Mikor a korláthoz értem ide-oda kapkodtam a tekintetem abban reménykedve, hogy nincs igazam és csak szórakozik velem az elmém.

Egy test lebegett a víz felszínén és a sodrás irányába kúszott. Az egyik tetoválás túlságosan is ismerős volt.
Levettem a kabátom és a földre dobtam a telefonnal együtt.

A vízbe ugrottam nem foglalkozva azzal mennyire is hideg van így január elején.
Meglepően mély volt a folyó és abban a pillanatban amikor a testem bele csapódott a hideg vízbe tudtam rossz döntést hoztam.

Ha akartam se tudtam volna ellenállni a folyó sodrásának és a hideg víz milliónyi késszúrással ért fel. Minden porcikám fázott és nehezebb volt az úszás. Úgy éreztem a testem teljesen megfagy.

Még is valahogy összeszedtem az összes energiám és a test felé úsztam. Arccal lefelé vitte a sodrás.
Elkaptam a férfi bokáját és hangosan nyögtem, hogy megpróbáljam a lehetetlent. Árral szembe úszni.

Mikor realizáltam, hogy ez nem fog sikerülni és az ujjaim görcsösen markolták az illető bokáját az egyik nagyobb sziklába kapaszkodtam és torkom szakadtából ordítottam segítségért.

Lihegve fordítottam meg a személyt, hogy az arca az ég felé nézzen. Elnémultam amikor Hoseok élettelen arcát láttam a víz tetején.

- Mi a pokol? - suttogtam halkan. Két srác ordított a hídról lefelé.

Valahogyan kitámasztottam a testem és Hoseok hónalja alá nyúlva a sziklákba kapaszkodva másztam ki a partra.

Hevesen vettem a levegőt. Minden izmom bele remegett amikor a biztonságot adó földre húztam Hoseok testét.

Lihegve elfeküdtem a földön és remegett a testem a hidegtől.
Hoseok teste felé hajoltam és szét húztam a pólót a mellkasán.
Gyors mozdulatokkal pumpáltam a mellkasát és levegőt fújtam a szájába, de semmi sem használt.

A két srác most hozzánk ért. Az egyik megfogta a remegő testem és hátra rántott. A kabátját rám terítette és felhúzta a cipzárt a kabáton.

Lehunytam a szemem és élveztem ahogy minimális meleg éri a testem.
Némán elindultam a felfele, hogy a saját cuccaimhoz menjek.

- Hívd gyorsan a mentőket! -

- Felesleges. - suttogtam és a fogaim összekoccantak. Hátra néztem a vállam felett. - Halott. -

Újra az utamat folytattam. Az egész testem lassú volt. Egy idő után már nem is éreztem mást csak a kést, amit folyamatosan belém szúrtak.

A hajamból csepegett a jeges víz. Visszaadtam a kabátot a srácnak és magamra vettem a sajátom. Kezembe vettem a telefont. Még mindig vonalban van a személy.

- Meghalt. Sajnálom. - dideregve ejtettem ki az ajkaimon a szavakat. Halkan vettem a levegőt és hallottam ahogyan a szívem dobog a mellkasomba. A vonal végén zokogás és egy orvosi gép csipogott.

Képtelen voltam tovább hallgatni a fájdalmas sírást és ordítást ezért kinyomtam a hívást és a zsebembe tettem a készüléket.
Elindultam haza.

- Várj! Nem kéne kórházba menned? -

- Jól vagyok. - ingattam a fejemet.

- Biztosan súlyos sokk ért téged ezért nem érzel fájdalmat. De jeges vízbe ugrottál be ráadásul rengeteg ebben a folyóban a szikla. A fejed is vérzik. -

Észre sem vettem, hogy a meleg folyadék végig folyók a halántékomon.
Megtöröltem a kézfejemmel a fejemet.

- Tényleg jól vagyok. Azért köszönöm. - utamra eredtem, de valamivel még tartozom Hoseoknak.

A holttestéhez léptem. Letérdeltem mellé és a szemeit néztem, amiben az összes öröm, amit eddig valaha láttam most sötét és üres volt.
Sóhajtva csuktam le a szemeit.

- Kérlek hívjátok fel Min Yoongit. Ebben a telefonban benne van a telefon száma. - az egyik férfi kezébe nyomtam a készüléket. - Ő a párja. -

Minden tőlem telhetőt megtettem most már csak haza akarok menni és venni egy forró fürdőt.
Végre senki nem akadályozott meg az utamba.

Amikor a házhoz értem remegve nyitottam ki az ajtót.
Átléptem a küszöböm és mindennek Jimin illata volt. Az emlékképek ellepték az elmémet.

Tényleg azt hittem, hogy elég erős vagyok. Azt hittem, hogy nem vagyok már többé gyerek. Hogy nem sírok többé hiszen megígértem magamnak azon a napon.

Még is könnyek folytak végig az arcomon és a kezemmel a karácsonyfa felé nyúltam mert láttam az én törpémet ahogyan díszíti a fánkat. Most már képzelődöm is.

Az ajkim is szét nyitottam és a nevén szólítottam, de ő nem figyelt rám. Csak folytatta tovább a díszítést. Borzongott a testem mert a hátam fújta a hűvös levegő.

Becsaptam az ajtót és felrúgtam a széket miközben ordítva lesöpörtem a tányérokat és a poharakat a földre. Szilánkosra törtek, de még mindig nem volt elég.
Még többet akarok.

A konyha és az előszoba után a nappaliba mentem.
Ordítva romboltam és romboltam. Az összes eddigi elfojtott érzésem kitört belőlem.
Tomboltam mert annyi düh, fájdalom volt bennem, hogy máshogy képtelen voltam kiadni magamból.

Összeestem a romhalmaz közepén és a fejemet a földre tettem.
Hogy volt képes az arcomba hazudni és kihasználni? Olyan hamar történt minden. Én megbízta benne és már az első napon neki adtam a szívem.

- Miért?! - ordítottam miközben ököllel a falba ütöttem. Újra és újra megtettem ezt a lépést mert kegyetlenül fájt a szívem. És mert kibaszottul kihasználtak.

- Miért én? Miért engem? Csak boldog akartam lenni. Boldoggá akartalak tenni, mióta megláttalak tudtam, hogy én segíteni fogom neked. Nem is. Igazából te segítettél nekem.
Most még is engem fojtogatsz. Eressz már el. Ez túl nagy kérés? Csak tűnj el a pokolba is! - suttogtam.

Komolyan magamban beszélek? Megőrültem.
Nincs rá másik magyarázat.

Felfelé mentem a lépcsőn és levettem a vizes ruháim.
A fürdőszobába siettem és a hideg kádba ültem. Magamra folyattam a meleg vizet és lehunytam a szememet.

- Bassza meg. - sírtam újra és a fejemet a hideg kádnak toltam. - Teljesen összetörtél Park Jimin. -