𝓑𝓮𝓰𝓲𝓷 || 𝓙𝓲𝓴𝓸𝓸𝓴 ✔

𝓜𝓮𝓰𝓯𝓪𝓰𝔂𝓿𝓪

A napom hátra lévő részét azzal töltöttem, hogy az ágyamba feküdtem. Vagy is ezt csináltam napokon keresztül.

Az állapotom nem akart javulni. Legalább is én így érzem. Rendet tettem a házban és felvettem a kabátom. Egy újabb köhögés roham után rendbe szedtem magam és útnak indultam elintézni a dolgaim.

Legelőször a cégemhez mentem. A srácok azóta is keményen dolgoznak. Természetesen faggattak hol voltam és hasonlók hiszen aggódtak értem.

Miután az összes papírt elintéztem a cégemmel kapcsolatban körbe néztem.
Úgy döntöttem, hogy Jin át veszi a helyemet mert velem már semmire se mennek.

Mindent elrendeztem. Egy sálat tekertem a nyakam köré. Amikor Jin belépett és a sálamra nézett egy különös kifejezés ült az arcán.

- Minden rendben? - a kilincsbe kapaszkodott.

- Ezt a sálat én adtam Jiminnek amikor találkoztunk... - suttogta. Mosolyogva kinézet az ablakon.

Az ujjaim között fogtam a sálat és letekertem a nyakamból. A kezébe adtam, de megrázta a fejét és gondosan vissza tekerte a nyakamba.

- Neked nagyobb szükséged van rá. - megsimogatta a karomat.

- Figyelj Jin... - sóhajtva a hajamba túrtam. Magamhoz öleltem a testét és szorosan szorítottam. Nincsenek szavak. A szavak már nem elegek.

Úgy érzem hálát kell mondanom neki hiszen éveken keresztül vigyázott és támogatott engem. A legnehezebb időszakban sem hagyott cserben. Ő az igazi barátom ebben az életben.

- Köszönöm szépen Jin. - megráztam a fejemet és nem engedtem el. Lehunytam a szemem és még szorosabban öleltem.

- Köszönöm, hogy velem voltál és támogattál. Hálás vagyok mindenért, amit értem tettél. De itt az ideje hátra lépnem. Jiminnel megtalálhattam volna magamat, de elpocsékoltam a drága időmet másra. Tárgyalásokra és a sok idétlen papírokra ahelyett, hogy vele lettem volna. Hogy csókoltam volna és simogattam volna a teste minden pontját, hogy elhitessem vele ő az egyetlen férfi ezen a bolygón, akire vágyom. - halkan nevettem és barátomba kapaszkodtam, mint akinek a tüdeje nem működik jól és szenvedve kapaszkodik a levegőbe.

- De ő elárult engem. Vagy is nem egészen tudom már mi az igazság Jin. Nem tudom mi az. És nekem nincs túl sok időm hátra.
Sajnálom, hogy nem én voltam a legjobb barátod, de a veled töltött idő boldoggá tett. Köszönöm. - végre hátra léptem.

A tükörbe néztem magamat. Fehér volt az arcom és az ajkim szárazok. Tekintetem pedig üres és sivár.
Nem hittem, hogy miután megtaláltam és megkaptam Jimint egyszer majd viszont látom ezt a srácot a tükörben. Ezt a megtört srácot.

- Várj... - gyorsan pislogott és megrázta a fejét. - Ez most úgy hangzott mintha búcsúznál tőlem. -

Hangosan nevetni kezdtem miközben a könnyeim végig folytak az arcomon. A nevetésem egy köhögésbe torkollott és előre görnyedtem. Mosolyogva néztem az én egyetlen bátyámra ebben az életben. Mert szinte már testvérek voltunk.

- Ne hülyéskedj Jin. Most mennem kell. Kérlek vigyázz magadra. És valld be végre Namjoonnak hogy szereted. - suttogtam és megtöröltem a szememet. Ha tudná, hogy a nevetésen mennyire nem volt igaz és a könnyeim sem a nevetés miatt csordult ki.
- Szeretlek. -

A torkom szoros volt és tudtam itt az idő elmennem mielőtt olyat mondok, amit megbábok. A nagy terembe léptem tekintetemmel két személyt keresve. Mikor megláttam Namjoont és Taehyungot akik éppen valami irodalmi esszén vitatkoztak mosolyogva hozzájuk léptem.