Szabad? (Ereri)

1.fejezet

Egy átlagos reggelre keltem, ugyanolyan köpedelemnek néztem ki, mint mindennap, annyi különbséggel, hogy elvileg érettebb vagyok, mint a gimiben. Egyetemista lettem, ma költözöm be a kollégiumba. Igazából eddig sem laktam túl messze az egyetemtől, de anyámék biztatására önálló életet kezdek. Sosem voltam túl lelkes iskolakezdéskor, de most be kell valljam, hogy rendesen görcsöl a hasam az izgalomtól. Amellett, hogy elfoglalom a szobámat, a beiratkozás is most lesz, délután három körül.

Viszont ahelyett, hogy a napomon gondolkodom, ideje lenne készülődni.

A fürdőszobában gyorsan arcot mosok, megfésülködöm, fogat sikálok, majd elszaladok a mosdóba. Utam vissza, a szobámba vezet, a ruhás szekrényemhez. Kiválasztom a kedvenc sötétkék garbós felsőmet, hozzá egy fekete farmert, majd egy ünneplős cipőt veszek fel, így leszek egészen elegáns. Egy szürke vászonkabátot veszek fel a biztonság kedvéért, elég hűvöskésnek néz ki az idő.

Nincs kinek köszönni, mert már tegnap este elbúcsúztam mindenkitől, hiszen korán indultak dolgozni, nem akartam őket feltartani. Egy apró, fekete szőrű, fehér zoknis cicus tart felém a nappaliból, egy búcsúpusziért esedezve. Meg is adom neki, hiszen ő is sokszor csalt mosolyt egy-egy szomorúbb pillanatban, mikor teljesen magam alatt voltam, így most én is "dorombolok" neki egy kicsit. Látom rajta, hogy kissé letört, mert innentől kezdve ritkábban látjuk egymást. Legalábbis csak gondolom, nem vagyok macskasuttogó. Hiányozni fogsz cica, szia.

Elfordítom a kulcsom a zárban, s kilépek az ajtón, magam után húzva négy nagy bőröndöt, tele a cuccaimmal. Végigsétálok az utcán, a közeli buszmegállóig.

Csodálattal határos módon nem késett a busz, s időben el tudtam indulni. Alig volt hely és már kezdtem kétségbe esni, hogy mégis hogyan fogok ekkora bőröndökkel kaszkadőrözni az utasok közt, amikor egy nálam jóval alacsonyabb, felnyírt,  fekete hajú srác intett, hogy mellé helyet foglalhatok. Hálásan sóhajtottam, s már szambáztam is hozzá. Ha csaj lennék, ez tuti egy romantikus regény első fejezete lenne.

- Köszi, de biztos nem baj, hogy ennyi bőrönddel ide ültem? Neked így nem sok helyed marad.

- Nem baj, nem zavarsz. Csak, ha lehet ne nagyon piszkolj össze semmit, amíg együtt utazunk.

- Rendben, ígérem, minden patyola tiszta marad. - előszedtem a legszebb mosolyomat, majd felé fordultam. Egy pillanatra félretekintett, hogy leplezze a vörös arcát, egész aranyos. Mármint,  nem is igaz...

- Most költözöl valahová? Talán a barátnődhöz?

- Kolis leszek. Anyámék úgy döntöttek, hogy ideje lenni kitenni engem a házból - egy aprót kuncogtam, majd megéreztem a zsebemben rezgő telefonomat - bocsi, ezt fel kell vennem.

- Hello Armin, mizujs?

- Szia, elindultál már?

- Igen, nemsoká ott vagyok, ti Mikasaval már gondolom negyed órája ott vártok rám, nem igaz?

- Pontosan Jeager, jobb lesz, ha sietsz.

- Rendben, mindjárt ott vagyok - ezzel letettem a telefont, s kezdtem összeszedegetni a holmijaim, hiszen pár perc múlva, valóban odaérek. Egyébként nem említettem, egy művészeti egyetemre jelentkeztem, ahol legfőképp rajzolni fogok, de terveztem verset és könyvet is írni, ezért felvettem egy-két irodalom órát, hiszen itt még ezt is megtehetem.

Megláttam a suli kapuját, így fel is álltam, kicsit meglepődtem, hiszen az eddig békésen olvasó fiú is felállt, s készült leszállni. Talán ő is ide jelentkezett? Vagy már ide jár?

- Köszi, hogy leülhettem melléd, most búcsúzom. További szép napot neked! Szia!

- Szia!

Alig tettem pár lépést, máris Arminékat kerestem zöldeskék íriszeimmel sikertelenül. Épp fordultam volna hátra, ekkor karolta át Mikasa a derekamat amolyan köszönésképp.

- Sziasztok! - köszöntem.

- Menjünk, kérjük el a kulcsainkat.

- Rendben - helyeselt Mika, majd elindultunk a bejárat felé.

Legalábbis csak indultunk volna, ha valaki nem szalad nekem hátulról...

****

Hali, nem tudom, ki olvasta korábban, de terveztem átírni a könyvet, amibe most bele is kezdtem, így kitöröltem az összes fejezetet és meghoztam az elsőt.
További szép napot, puszi<3