Egyszer majd... [Befejezett]

1. fejezet A visszatérés

Sziasztok!

A fejezethez passzoló, illetve megemlített zeneszámokat itt az elején teszem be, hogy az olvasását ne zavarja. ^^

Jó izgulást, olvasását! *-*

10 évvel később:

10 évvel később, egy nagyon ismerős kék jeep jelent meg BeaconHills határán. Az autóban Stiles és két legjobb, hűséges barátja ült.

- Milyen érzés hazatérni, haver? Minden rendben lesz? Tudod, ma telihold van. Talán később kellett volna jönnünk pár nappal. – kérdezte a volán mögül, egy fekete rövid hajú, barna bőrű és zöld szemű adonisz, Dean.

- Jaj, Dean. Hagyd már békén őt! Figyelj inkább az útra, az előbb is majdnem elütöttél egy szarvast – morogta hátulról, egy sötétszőke hosszú hajú, kék szemű, szálkás izomzatú férfi, Gabriel.

- Semmi baj Gab. Kellemesen bizsergető, de félelmetes is. Nem tudom, hogy mit fognak szólni ahhoz, hogy csak 10 évvel később jövök vissza. – Elmélkedett Stiles. - Ráadásul nem is nagyon várom a találkozást velük. Természetesen, nagyon jó lesz viszont látni apát meg Coráékat, de Scottékat... hát őszintén nem tudom. A teliholddal pedig nem lesz semmi probléma – mondta elgondolkodva Stiles, majd elmerült gondolatai között.

Ez teljesen Deanre vall. Az örökös aggódásával néha az őrületbe kerget, de hát mit tehetnék, ezért imádom annyira. Kár, hogy nem illettünk össze teljesen. Mennyit is: Úgy, másfél évig alkottunk egy párt, aztán megjelent csak úgy a semmiből, Gab, és minden megváltozott. Deant, teljesen elbűvölte Gabriel természetes kisfiús kinézete, de akkor szeretett belé, amikor rájött, hogy az angyali arc egy igazi ragadozót takar főleg az ágyban. Nem sokkal utána, miután szakítottunk össze is jöttek, aminek én nagyon is örültem. Többször is meghívtak, hogy töltsem velük az éjszakát. Hehe, azok voltak ám a szép esték.

- Min vigyorogsz ennyire Stiles? – kérdezte nevetve Gab.

- Oh, semmi érdekesen, csak eszembe jutottak a hármasban töltött éjszakáink – édes mosolyt villantott, majd témát változtatott. - Jó, itt fordulj balra és utána jobbra. Igen, ez az megérkeztünk – jelentette ki kétes érzésekkel a hangjában.

- Rendben. Csak menjünk be, minden cucc nélkül vagy már most vigyük őket? Tudom, hogy már megbeszéltük, de nem lesz gond apádnak, hogy mi is itt fogunk lakni veled? – tette fel kérdéseit egymás után, idegesen Dean.

- Hé, mondtam már, hogy apám milyen. Itt fogtok maradni velem – jelentette ki egyszerűen, majd mosolyt villantott barátaira és kiszállt az autóból. - Na, gyertek már! – kiáltott vissza barátainak.

Stiles megvárta, míg a másik kettő is kiszállt kedvenc jeepjéből, majd előre ment az ajtóhoz. Közben elgondolkodott rajta, hogy vajon apja mit fog szólni az új külsejéhez: Haját kissé megnövesztette, épp csak annyira, hogy ha felzselézi, tökéletesen álljon. Sokat erősített és edzett így dagadtak rajta az izmok, és rászokott a bőrruhákra is, na meg a tetoválások. – Szórakozottan megrázta a fejét. - Nem voltak túl feltűnőek, külön jelentésük sem volt, csak ilyen nonfiguratív minták, de neki nagyon tetszettek. Mindkét vállán fellelhetőek voltak, a lapockáitól egészen mellkasáig. Ráadásul beszerzett magának egy fekete motort, hobbiból még énekelgetett is, és ha ez nem lett volna elég, a dohányzásra is rászokott. Hát igen, összeszedett néhány rossz tulajdonságot. Mire gondolatai végére ért, már ott is álltak az ajtóban. Becsöngetett, bár tudta, hogy mindig nyitva áll előtte ez az ajtó. Nem telt el sok idő, mikor az ajtó kinyílt, és megjelent benne egy erősen őszülő sheriff. A férfi egy percig csak nézte Stilest, majd mikor leesett neki, hogy ez nem ábrándkép, rögtön magához is vonta egy jó szoros atyai ölelésbe.