Régi emlékek | Nagito x OC|

Bevezető

Ayano Hikari vagyok nem túl átlagos 6 éves lány, nem volt túl sok barátom. De a koromhoz képest okos vagyok. A szüleim állandóan azt mondják, hogy tanuljak, tanuljak mert csak így vihetem bármire is. De a sok tanulás miatt nem volt másra igazán sok időm. Egy barátom sem volt. Míg mások játszottak szórakoztak, addig én meg csak egyedül ücsörögtem a homokozoban a kedvenc babámal a kezemben.
-Nocsak nocsak! Csak nem a kis Ayano van itt.
Jött óda 3 osztálytársam. Utáltam öket, de magamat jobban, hogy nem tudom meg védeni magamat. Majd fogta magát és el vette a babám, én egyből utána nyúltam de egyszerűen nem értem el.
-A-add vissza!
Kiáltotam kétségbe esetten. De mint ha meg se hallotta volna és fel doptta a fára. Könybe lábadt szemekkel néztem rá, bele löktek a homokba és rám rúgtak egy csomó homokot. Majd csak nevetve el mentek. Csak sírtam már nem tudtam vissza fogni magamat.
-Mi a baj?
Hallottam meg egy halk kisfiú hangot. Rá néztem és egy velem egy idös kisfiút láttam, kb egy kicsit lehetet nálam kisebb kicsit kocsos fehér haja vólt szép kékes zöld szemei voltak.
-Miért sírsz?
-M-mindenki útál engem...senki se akar velem játszani...
Mondtam szipogva.
-Velem se akar senki játszani... De ha akarod én fogok veled.
Rá néztem.
-J-jó.
Mondtam szipogva még is mosolyogva.
-Nagito Komaeda vagyok.
-Én Ayano Hikari.
Igy kezdödött el a barátságom Nagito-kunal, söt ő lett az én legjobb barátom. Mindig ott volt mellettem, ha piszkáltak mindig meg védet még ha meg is verték egy kicsit. De mindig melletem vólt, nagyon hálás voltam ezért neki. A szülei is nagyon kedvesek voltak. De egy nap el költöztünk.
-Ne menj Aya-chan!
Nézett rám kisirt szemekkel a barátom.
-Nem akatok menni de muszáj...
Néztem rá könyes szemekkel, és szorosan meg öleltük egymást alig birtuk egymást. Majd sajnos el is mentem.
10 év múlva
Na itt az ideje, hogy el induljak az új suliba.
A remény fok akadémiára.

Remélem tetszet, tudom rövid de ez csak egy kis bevezető vólt.