Széljegyzet - ON HOLD -

Második

- Almásat, igen.- kerestem a pénzemet, ameddig a büfés kivette a hűtőből a kért üdítőt- Köszi!- vettem el, majd a visszajárót zsebre tettem és elindultam vissza az öltözők felé. 

Belépve rendesen melegem lett,  kint sokkal frissítőbb volt a levegő. A dezodorok illata is keveredett, ami eléggé fojtogató volt. Halkan köhögve mentem oda Harry-ékhez, akik közül az említett zöldszemű jól szórakozott rajtam.

- Nem vicces, mindjárt megfulladok.- nyújtottam felé az üdítőt. Ujjai az enyémekhez értek, ahogyan elvette a flakont.

- De azért értem mit meg nem teszel.- nyitotta ki az italt- Köszi, Lou.- mosolygott rám, majd beleivott. Nehezemre esett nem idióta módon mosolyogni, de végül fékeztem magamat. 

- Kint megvárlak titeket.- mutattam az ajtó felé, ők pedig bólintottak.

Luna a falnak támaszkodva várakozott, és még a vak is látta volna, hogy amikor kijöttem a fiúöltözőből, ő bizony belefele nézelődött. Szórakozottan néztem rá, de ő csak megvonta  a vállát, jelezve: megesik az ilyen. 

- Tudod, a lányokat már sokat láttam.- utalt kétfelé irányuló érdeklődésére, én pedig nevetve bólintottam.

Hamar végzett Charlotte és Avery is, konkrétan a srácokra többet kellett várni, mint rájuk. Niall Avery-t kezdte arról kérdezgetni, hogy szerinte hogyan vegye rá a szüleit, hogy vegyenek neki kutyát. Avery persze válaszolgatott, de ahogyan láttam rajta, már sokszor túl lehetnek ezen a témán. Zayn és Harry valami új deszkáról beszélgettek, amire szeretnének gyűjteni. Anthony a telefonját nyomkodta, én Luna és Charlotte pedig mindenféléről dumáltunk. Szóba esett, hogy suli után elmehetnénk valahova kajálni, de ezt az ötletet végül elvetettük, a holnap esedékes kémia felelésünk miatt. Nem semmi a tanár, lassan már olyanokat kérdez, amiket nem is tanultunk. Mindenesetre jól éreztük magunkat a sok hülyeség között.

***

- Akkor sziasztok!- intettem még egyszer a többiek felé, majd én is elindultam hazafele. Pár pillanat múlva meglepetten pillantottam magam mellé, ugyanis egy nem várt személy nyomkodta unottan a telefonját az bal oldalamon- Eltévesztetted merre laksz? Erre hosszabb az út.- emlékeztettem visszafojtott nevetéssel. 

- Nem kísérhetem haza a kedvenc személyem?- kérdezte szórakozott mosollyal, miközben még mindig arcába hulló göndör tincseivel hadakozott.

- Ó, szóval én vagyok a kedvenced?- nevettem fel, Harry pedig határozottan bólintott egyet.

- De el ne mondd Zayn-nek, kinyírna.- figyelmeztetett, én pedig a szívemre tettem a kezem.

- Eskü titok marad.- feleltem.

- Helyes.- nézett vissza a telefonjára. Végig arcát figyeltem, amin annyira, de annyira igyekezett elfojtani a mosolyt, de nem sikerült neki. Végül szemet forgatva zsebre tette a telefonját, aztán átkarolt- Ki nem állhatlak! Még a kedvenc gördeszkásom új posztjai sem érdekelnek, ha veled vagyok.- halkan felnevettem. Na igen, felnevettem, még magamban egyenesen ordibáltam. Úristen. Ismeritek az érzést, amikor tökre természetesen kezeltek egy helyzetet, miközben teljesen lever a víz és úgy érzed le tudnád futni a maratont, annyira túl teng az adrenalin szinted, pedig tesin meg sem mozdulsz? Szerintem igen. És én is ezt érzem most.

- Nagyon rossz hatással lehetek akkor rád.- fogtam át derekát- Egyébként rajtad nem érződik, hogy használtál dezodort.- szivattam, ő pedig hitetlenkedő mosollyal az arcán tolt odébb magától. Nevetéstől fuldokolva kapaszkodtam karjába.

- Nem, Louis! Most meggondolom, hogy te vagy-e a kedvencem!- mondta "komolyan", én pedig megráztam a fejem.

- Dehogyis!- feleltem- Én vagyok az.- bólintottam mosolyogva, mire beleborzolt a hajamba.

- Ez a szerencséd, napsugár.- pár pillanatnál tovább néztem a szemébe, minek eredményeképpen megbotlottam a saját lábamban- Nyomi. 

- Na, nyomi vagy te!- ez volt az egyik dolog, amit a legjobban imádtam a kapcsolatunkban. Folyamatosan szivattuk egymást, de sosem sértődtünk meg, mert tudtuk, hogy mennyire bírjuk egymást. Sőt, én nem is csak bírom őt.. én hihetetlenül szeretem ezt a bolondot, de arra, hogy bevalljam neki, talán sosem sikerül rávennem magamat.  

A házunk előtt megállva várakozva nézett rám, én pedig pontosan tudtam, hogy mit szeretne. És őszintén, nem is volt ez számomra sem kérdéses. Kissé ugyan lábujjhegyre kellett állnom, hogy nyaka köré fonhassam karjaimat, de már megszoktam. Ő a derekam környékén tette ugyan ezt, én  pedig mélyet szippantottam édes illatából. Nálunk egyáltalán nem volt kínos akár az egy percig tartó ölelés sem, sőt, el is vártuk, hogy minimum addig tartson. 

- Holnap találkozunk, és akkor esetleg el is mehetnénk már valahova suli után.- szólalt meg, amikor megálltunk egymással szemben.

- Persze, már alig várom.- feleltem vidáman, aztán mind a ketten csendben maradtunk.

- Csak szerintem.. szerintem olyan minden egyes elköszönésünk, mintha hiányozna valami a végükről?- kérdezte nevetve- Mármint a többiekkel ez nincs így..- túrt bele hajába, én pedig megvontam a vállamat.

- Beképzeljük.- legyintettem mosolyogva.

- Ja, lehet.- értett egyet- Akkor  holnap.- adott egy puszit a fejem tetejére, ezzel még jobban feldobva a kedvemet.

- Holnap.- ő kissé hezitálva  elindult az ő házuk irányába, én a kapu felé fordultam, ami most is nyitva volt. Nem tudom apa hányszor akarja még nyitva felejteni, de már kezd komikus lenni. 

Ezek szerint ő még dolgozik, egyedül vagyok itthon, amihez pedig semmi kedvem nem volt most. Pár pillanat múlva már megint az utcán találtam magamat, és csak egy irányba tudtam bámulni: arra felé pedig még mindig láttam őt.

- Harry!- kiáltottam oda, amennyire hangosan csak tudtam. Ő egyből hátrafordult és még a távolból is láttam édes mosolyát- Nincs kedved maradni egy kicsit?- mutattam a ház felé és igyekeztem nagyon artikulálni, hogy biztosan megértse ekkor távolságból is, amit mondok.

- Már azt hittem sosem kérdezed!- mutatott egy oké jelet mondandójához, aztán gyors léptekkel elindult vissza hozzám. Mellém érve ismét átkarolt, majd a kapu felé kezdett húzni- De adsz valami kaját, már éhen halok. 

- Mi mással kezdenénk?- nevettem bólogatva. Nem is tudja mennyire örülök, hogy itt marad. 

Már nagyon jól tudta a járást a házban, hiszen számtalanszor volt már itt. A konyhában egyből a hűtő felé vette az irányt, amit csak megmosolyogtam magamban. Ő Luna-val ellentétben nekem is vett elő egy tányért, hogy én is egyek, ne csak ő. Szokásunk nem az asztalnál enni, inkább vagyunk a nappaliban. Mikor megmelegedett az étel, be is mentünk. Szorosan mellé ültem, mintha a díványon nem lett volna elég hely. Tényleg röhejes volt, hogy én ott vagyok mellette a szélén, a másik oldalamon pedig egy hadsereg elfért volna. 

- Jó étvágyat!- mondtam.

- Remélem lesz valami desszert is!- kacsintott szórakozottan.

- Szeretnéd, mi?- kuncogtam, és az említett visszafojtott igazi reakció helyzete állt ismételten elő. Sokszor olyan érzésem van, mintha tényleg flörtölne velem, de biztosan nem vonzódik úgy hozzám. Mindenesetre jó egy kicsit hinni benne.

Evés közben valami hülye műsort néztünk, de pont odaillő volt. Egyébként is a legtöbb időt beszélgetéssel töltöttük. Apa üzent, hogy csak későn ér haza, ezért Harry-t képtelen voltam meggyőzni arról, hogy menjen nyugodtan, mindképpen velem akart maradni. A vicc pedig az, hogy az anyukája nem is aggódik ilyenkor, mert minden egyes alkalommal tudja, hogy Harry nálunk ragadt le. 
A kanapén ülve ismételtük át nagyjából amit a kémiára tudnunk kell, de utána hamar elterelődött a téma. Már tíz óra fele járt az idő, a tévé halkan szólt a háttérben, mi pedig már kissé laposakat pislogva helyezkedtünk össze-vissza a kanapén. Nem tudom mennyi idő múlva, de mindketten kidőltünk. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor biztos vagyok benne, hogy teljesen egymáson feküdve aludtunk el. Ha apa hazaért, vajon félreérti? 
Vajon én félreértem?