Fáradt lélek

4

Öt napot tervezgettünk és végül egy kész tervvel a kezünkben álltunk a gépen. A napok folyamán egyre jobban megismertem Natashát. Egy szobában aludtunk, hiszen nem akartunk új szobák belakásával foglalkozni. Őszintén motoszkált bennem egy felől érzés néha, mikor Nattel először elcsattant egy csók. Csupán egyszer feküdtünk le, ami tegnap este történt, de ahogy viselkedett még jobban felerősítette bennem a félő érzést. Úgy viselkedett, mintha az életéből elvesztegetett dolgokat akarta volna kiélni, mintha az utolsó napjait akarta volna felhasználni, hogy lezárhassa az életét. Én Clinttel és Nattel voltam egy csapatban és a lélekkőért mentünk.-Sok sikert!-indult el Stark szavára a gép és mind egy egy csőben találtuk magunkat, de mielőtt észhez tértünk volna, már a Vormirra tartottunk egy repülőben.

-Megszerezzük a követ és hazamegyünk. Sima liba!-mondja Clint, de én csak bólintok, míg Natasha lehajtja fejét. Valamit tud, amit én nem. Lassan elérjük a bolygót, de azon semmi nincs.

-Mi ez a hely?-vonja fel a szemöldökét Clint, miközben lerakom a gépet.

-A Vormir, hölgyeim és uraim!-nyitom ki az ajtókat. Kiszállunk, majd egy nehéz hegymászás után fent találjuk magunkat a hegy tetején.

-Gyorsan! Keressétek a köveket!-mondja ki Clint, de ahogy megindulnék egy alak lebeg felénk.

-A kőért jöttek?-kérdezi meg, miközben láthatóvá válik a Hydra alapítója.

-Te!-mordulok fel, majd iramodnék felé, de Nat elkapja a kezem, így csak összepréselve ajkaimat állok meg.

-Nos, ha igen a válsz remélem felkészültek!-mondja.-Mégis mire?-értetlenkedig Clint.

-A lélekkőnek nagyon nagy ára van.

-Mi?-vágok közbe.

-Lelket lélekért. Ez az ára. Ha meg akarod kapni el kell veszítened, amit a legjobban szeretsz. Egy lelket.-mondja az arcunkba.

-Ügye most csak szórakozol?-horkant fel Clint.

-Nem.-hallom meg Nat hangját. Tehát ez volt az, amit titkolt, Ő tudta-Thanos a lánya nélkül volt, tehát feláldozta.-motyogva, maga elé meredve.

-Te tudtad!-fordulok vele szemben, mire lehajtja a fejét-Hát ezért voltál ilyen lelkes, hogy te gyere ide.-ülök le egy sziklára és húzom magammal, hogy az ölembe üljön.

-Vissza kell hoznunk a többieket, bármi is az ára.-motyogja.

-Hát ez elég vicces, nem gondolod?-vág közbe Clint, de a szúrós tekintetemet látva elhallgat.

-Nat ezt nem gondoltad át. Mindenkinek szüksége van rád! Nem teheted!-húzom magamhoz és a nyakába temetem az arcom-Kérlek mond, hogy nem arra gondolsz, amire én!-sírok fel.

-Sajnálom!-hallom meg hangját és észreveszem, hogy amíg nem figyeltem elővette a pisztolyát.

-Mert nem is ő fog meghalni!-mondja Clint, de késő, mert Nat meglő és azonnal kiszáll az ölemből, majd Clintre dob egy elektrosokkoló korongot.

-Szeretlek!-guggol le mellém és hint egy gyors csókot a számra, de mielőtt tehetnék bármit is feláll és elkezd futni. A testem teljesen lezsibbad és meg sem tudok mozdulni. Nagyon beletrafált. Szerencsére még látom, hogy Clint letépi a korongot és Nat után lő egy robbanó nyilat. Nat eldől, de mikor Clint levetné magát utána fut és valamit kilő, majd Clintre akasztja. A testem kezd gyengülni és már majdnem elájulok a vérveszteségtől és lehunyom a szememet, amikor meghallok egy nyomott kiáltást, de ez nem Nathez tartozik.

-Neee!-majd egy könny elhagyja szemem és végleg elájulok.

Egy nagyobb pocsolyában találom magam és, kinyitom a szemem és meglátom Clintet térdelve sírva szorongatni valamit. A testem nem zsibbad és nem is fáj. "Akkor ez az egész nem is történt meg! De akkor miért sír Barton?"

-Clint!-nyöszörgöm, mire rám kapja fejét. Lenézek és meglátom, hogy a víz fénylik körülöttem. Tehát igaz a Vormiri tavak gyógyító ereje. Lassan felülök, mire Clint rám borul és sírni kezd. "De...Igaz."

-Meghalt?-kérdezem, mire nehézkesen bólint. Könnyek százai kezdik el szántani az arcom. Bartonnal még egy ideig nyugtattuk egymást, de ez nem járt sikerrel, így összezsugorítottuk a gépet és megnyomtuk a ruha gombját, hogy visszatérjünk a Földre 2024-be. A csapat többi tagja is megjelent az időgép lapján, de mikor boldogan körülnéztek feltűnt nekik Natasha hiánya.

-Clint, hol van Nat?-teszi fel a kérdést Steve, de látszott rajta, hogy még maga is fél a választól. Clint összerogyna, de megtartom és az ölelésembe vonom, de így már nem figyelve, hogy ne sírjak. Összeszorítom a szemem, de tisztán hallom, hogy néhányan meghökkennek és van, aki összerogy és beleüt az üvegbe.