Utolsóból az első

4.rész

Nyertem. Győztem. Lemostam mindenkit mint a szélvédőt. Mindenki mögöttem végzett az első "versenyemen", és ez az érzés egyszerűen leírhatatlanul fantasztikus volt, annak ellenére, hogy semmi jelentősége nem volt a világon. Illetve csak nekem, és egy másik embernek.

Természetesen én voltam a rajtrácson a leghátul, mert hát ki más mehetne oda, mint a halk vesztes. Bryan persze legelőről indult, mögötte kettővel meg Kevin, tudjátok, az a csávó, aki mesélte, hogy milyen tré a fürdős meló, és aki az én riválisnak nem nevezhető szerelmi riválisom volt. Ő történetesen ennél a klubnál versenyzett pár éve, és nem tagadom, elég jól vezetett. Le akartam nyomni. Le kellett győznöm. Itt. Most.

Amikor pár másodpercnyi állás után elindították a mi kis versenyünket, körülöttem meg abban a pillanatban megszűnt a világ körülöttem, megszűntek az almafák a határban, a szivárvány az eső után, és csak egy pedál létezett, ami nem a fék volt. Nem volt túl sok időm, hogy utolérjem az elsőket, de mivel én voltam a legnagyobb nerd, és betéve tudom mikor meddig szabad feszíteni a húrt egy járgánynál, hamar el tudtam szlalomozni a sok óvatoskodó mellett, így csak Kevin, én, és mögöttünk valamelyik nagyzoló tag, de gyorsan elvesztettük, mert kisodródott egy kanyarban, és a gumifalban kényelmesen leparkolt. 

Amikor ráfordultunk az utolsó körre, láttam, és szerintem Kevinnek is feltűnt, hogy Mr. Sullivan megy ki a kapun, mellette Lisával, és itt még jobban fellángolt bennem a győzni akarás. Tudtam, hogy ezzel nem bizonyítok senkinek semmit, mégis, úgy éreztem, hogy mindenkinek látnia kell, ahogy az itteni csapat sztárja, Kevin egy random kisgyerek szélárnyékát élvezi. Így tehát ha még a teljesnél is jobban le lehet nyomni a gázpedált, én megtettem. 

Ennek lehet meg is volt a hangbeli eredménye, a Sullivan család két tagja ugyanis egy pillanatra visszafordult. Aztán még egyre, egy harmadikra, és végül az apa elkezdte a pályát fixírozni, és ex-tesztpilóta révén gyorsan rájöhetett mi folyik itt. Látta, hogy egy kisgyerek fel akar vágni, hogy meg tudja előzni a pilótáját. És azt is látta ahogy megelőzi, és őt intik le elsőként. Megdörzsölte a szemét, hogy nem álmodik-e, és a kisgyerek is lehet ezt tette volna örömkönnyeivel küszködvén a kormány mögött, de a sisak meggátolta eme tettében. 

Gurultunk még egy kört, aztán egymás mellé beálltunk, és Kevin nem kicsit volt ideges, hogy mind a barátnője, mind a mentora előtt lealázta egy ilyen kis senkiházi, és lehet nekem is ugrik, ha 1v1, face to face helyzetben vagyunk, de nem volt így, ott volt ugyanis pár szülő, és az előbb említett fontosabb emberek, így csak "gratulációképp" jó erősen megszorongatta, de inkább megropogtatta a kezeimet, majd elindult a többiek felé, hogy leadják a cuccaikat, én pedig szokás szerint pár méterrel hátrébb követtem volna őket, de egy ismeretlen hang megszólított a hátam mögül:

-James Edward Roden -hallatta lassan, és komolyan- te vagy az, ugye? -kérdezte, és már láttam is a hang gazdáját, valami Mr. Sullivan volt az. Távolról magasabbnak tűnt, de ezt mégsem mondhattam meg neki.

-Igen, én.

-Melyik csapatnál versenyzel? Óriási volt amit itt alakítottál, az utolsó körben végig azt hittem elveszted az autót, de tévedtem, és profin oldottad meg a helyzeteket. Hány éve vezetsz, és hol?

-Őőő...-igazság szerint szóhoz sem jutottam. itt állt előttem London környékének egyik legnagyobb autóvezetője, és az én megoldásaimat nevezi profinak.

-Bocsánat, még csak be sem mutatkoztam, és így nekedrontok a semmiből...Rafael Sullivan vagyok -tényleg? Én kis buta azt hittem Martin Luther King- ennek a helynek a tulaja lényegében, és érdekel hol szereztél ilyen tapasztalatot. 

-Se...sehol, vagyis pár éve a forzákkal versenyzem, de most játszottam versenyen előszö...akarom mondani vettem részt elősz...

-Te most viccelsz velem, ugye? -hitetlenkedett. 

-Nem Mr Sullivan. 

-Hihetetlen...-motyogta- és szeretnél többet vezetni? Mármint itt, rendszeresen. 

-Őőő...-miért mindig csak ez jön ki a számon? Miért nem tudok egy értelmes mondatot összerakni?

-Mert most megkapod ezt a lehetőséget. 

Most megkapom. Eddig is pontosan tudtam, hogy van itt egy pálya, és hogy párszáz fontért vezethetek itt, de nem én mondtam nemet rá, és én nem tudom ezt fizetni, ahogy anya se. 

-Köszönöm, de nem lehet. 

-Miért? Lenyűgöző voltál, és látszott rajtad, hogy élvezed. Hatalmas tehetség vagy James, és ezt nem szeretném elpocsékolni. 

-Én nagyon szeretnék jönni, de...-hogy mondjam el, hogy csóró vagyok?

-Értem, nem kell elmondanod, teljesen megértem a helyzeted. Nos...nem szeretek soha senkivel sem kivételezni. Te viszont roppant különleges vagy, amihez szeretnék asszisztálni, úgyhogy fél évet vezethetsz nálunk, amit én fizetek ki, és utána meglátjuk hogyan tovább. 

Nyertem, megnyertem életem nagy lehetőségét. Győztem, győzedelmeskedtem számomra az egyik legellenszenvesebb ember felett. Lemostam mindenkit mint a szélvédőt, és biztos voltam benne, hogy ezt a győzelmet örökre megjegyzem, és nem az rá az egyetlen okom, hogy ez volt az első. Itt kezdődött el az, amit nevezhetek a karrieremnek.