Utolsóból az első

1.rész

James vagyok, és soha nem gondoltam, hogy egyszer oda jutok, hogy könyvet fogok írni magamról, és arról, hogy egy kis dolog hogyan forgathatja fel az egész életedet, minden szempontból. Pláne nem gondoltam volna rá pár évvel korábban, de inkább az elején kezdem...

Anyukámmal éltem London külvárosában, egy kis családi házban. Apámat nem ismertem, vagy legalábbis soha nem emlékeztem az öregre. Egy középszerű gimnázium középszerű tanulója voltam, és ennek a tanévnek is vége lett. Bryannel, az egyetlen emberrel, akivel többnyire beszéltem, az évzárón ültünk. Nagyon hosszú év volt, de szerencsére vége, és nem kell látnom pár hónapig senkit.

-Nagyon elfoglalt vagy a nyáron, vagy tudsz szakítani néha időt a barátaidra? -nem tudom miért, de összerezzentem Bryan hangjára amikor kizökkentett a gondolataimból- csak mert ha ráérsz, akkor jövő héten lesz a szülinapom, és elmegyünk páran gokartozni, és tudom mennyire odavagy a kocsikért, szóval ha jönnél, akkor gyere. 

Húha...ez most fura lesz, de még nem voltam egy ilyen buliban, vagy nem tudom micsodában sem. Tudom, nagyon gáz, pláne így 15 évesen, amikor pont ilyen helyekre kéne járkálnom, de nem nagyon érdekelnek. mi a jó abban, hogy elmész péntek, vagy szombat este egy ilyen helyre, leiszod magad és nem emlékszel semmire utána, vagy józan maradsz, és csak az marad meg, hogy egész este a részeg barátaidra vigyáztál, vagy pátyolgattad a depressziós lelküket. Nem, ez egyszerűen nekem sosem hiányzott, pláne hogy túl nagy társaságom nincs is. Ezt pedig Bryan is jól tudja, és pár alkalom után már nem is próbálkozott nálam ilyenekkel, mert tudta, hogy én inkább hazamegyek forma-1-et nézni. De egy ilyen kis baráti társaságos vezetgetésből nem lesz semmi olyan ami miatt ellenérzéseim vannak, szóval...

-Persze, elmegyek, de kik lesznek ott?-igazából nem is annyira érdekelt, csak valamit kellett kérdeznem. 

-Csak páran az osztályból, nem lenne túl jó ha ott nyomorognánk.

Utána még beszéltünk pár dologról, aztán vége lett az igazgató kellemes és rohadtul unalmas beszédeinek, és mehettünk végre haza. Amikor hazaértem, anya az udvaron napozott. Nem volt valami nagy a ház, az udvar meg pláne, de erre pont megfelelt. 

-Megjöttem.

-Oo szia James, nem is hallottalak, na mesélj, mi volt?

-Anya, ez egy évzáró volt, mi történt volna? 

-Jó, hát azt gondoltam volt valami érdekes.

-Nem, nem történt semmi. Vagyis...jövő héten Bryanékkel elmennénk gokartozni-egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogyan kéne felvezetnem ezt az egészet. Csak mert tudni kell rólam, hogy legegyszerűbb sporttól mint például a futás, a focin keresztül egészen a kajakig minden sportot kipróbáltam amit ebben a városban lehet, de sosem ülhettem kormány mögé, mert a családi tárca nem engedte, és amúgy anya is féltett, mert nem egy életbiztosítás, így csak a tv-n keresztül csodálhattam hogy hogyan kell vezetni, és hogyan kell a vasnak a határait feszegetni. 

-James...tudod, hogy mennyire szeretlek, és már annyiszor megbeszéltük...

-De nem, anya, ez most más. Meghívtak mert most lesz a szülinapja.

-De James, én akkor is féltelek!

-Vigyázok magamra. 

-Persze, ezt mondtad azelőtt is, hogy beborultál a kajakkal a folyóba.

-De...nem, ez most más! Ígérem hogy nem lesz semmi. 

-De ha összetöröd magad én kitekerem a nyakad!-mosolygott anya- rendben, elmehetsz, de tényleg óvatosan.

-Oké...basszuus, mindjárt kezdődik a futam!

-James hogy beszélsz? És esetleg köszönöm, vagy valami?