A sárkány hívó szava: Gyűrűk ura F.F

Első fejezet

...
Valami más, valami új,

Valami az ismeretlenbe húz.

Valami emlék, valami múlt,

Valami, fájdalmasan és némán zengi a mélabút.
...

Nyugati szellő járt körtáncot, az ágakon madarak fütyültek. A nap lassan felhágott az égre, szikrázó dárdái áttörtek a fák lombjain, aranypettyekkel szórva a mezőt. Már nyár vége felé járt az idő, a szél még meleg volt, és az eső üdítő. Azonban mégis csak egy dologra tudtam koncentrálni, a látomást amit éjjel láttam.

- Állj nagyobb terpeszbe! Védekezz, gyerünk! Sose fordíts hátat az ellenségnek! Ne tétovázz! Aurora, figyelsz te rám? - kérdezte Aragorn, amikor már harmadjára kerekedett felül rajtam, miközben én sorozatban követtem el, ugyanazokat a hibákat. Órák óta vívtunk, s eddig nem teljesítettem túl jól. Alig érezhetően, de a szél iránya megfordult. Keletről érkezett a következő fuvallat.

- Hogyne - eszméltem fel egyből.
- Csak elmerengtem, ne haragudj.

- Már megint egy újabb látomás?
- kérdezte, és hangja elkomorult, arcán árnyék suhant át. Válaszként lesütöttem a szemem, majd némán bólintottam.

- Mit láttál? - kérdezte, szemeit szorosan lehunyva.

- Halált és sötétséget. Hajókat távoldni, s úgy éreztem elnyel az árnyék, egyedül voltam - hangom elcsuklott, ahogy felidéztem a szörnyű, látomást.

Pár órával később már a palotába lovagoltunk vissza, az egész utat csendben tettük meg. Míg nem egyszer csak Aragorn megszólalt, bár ne tette volna.

- Elmondod, Elrondnak?

- Semmi jelentősége nincs annak, hogy elmondjam neki. Úgyis kiolvassa belőlem szóval felesleges még ezzel is terhelnem - zártam le ennyivel a témát.

- Aurora, én csak jó akartam, nem akartalak megbántani - mondta lehangoltan Aragorn. Talán igaza is volt. Az előbbire visszagondolva tényleg, lekezelően beszéltem vele.

- Ne haragudj! Én csak nagyon feszült vagyok pár hónapja. Rossz előérzetem van úgy érzem, hogy valami történni fog. Valami rossz. Erről egy szót se senkinek rendben? - néztem rá könyörgő tekintettel.

- Rendben. Nem szólok senkinek
- válaszolt halkan.

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy Aragorn tartja a szavát. A kapuhoz érve Árwen, és apám vártak minket. Leszálltunk a lóról, és erőltetett mosollyal, az arcomon indultam el feléjük.

- Végre, hogy visszaértetek! Már kezdtem aggódni - szólt gyanakvó hangon apám.

- Mire gondolsz? Mitől kéne tartatnunk? - vette át a szót Aragorn.

- Sötét idők járnak, Aragorn! Az orkok a mi határunkat is elérték.

- Ez biztos? De mégis mikor ? - vágtam apám szavába, amit nem nézett jó szemmel.

- Két katona látta őket. És hallották, ahogy mordori nyelven beszélnek
- mondta feszülten.

Nem mutattam jelét félelemnek, de belül rettegtem. A korábbi látomásaim kezdenek beteljesülni. Apám látta rajtam, hogy nincs valami rendben ezért összeráncolta szemöldökét, majd megszólított.

- Aurora, majd beszélni szeretnék veled! - mondta titokzatosan, majd távozott tőlünk. Árwen és Aragorn elvonultak kettesben míg én egyedül maradtam, hogy nyugodtan gondolkozzak.

Apámnak igaza volt, sötét idők járnak. Más lett a világ érzem a vízben, érzem a földben, érzem, a levegőben. Sok minden, mi valaha létezett, eltűnt. Az erdő szépsége kezd elhalványulni, a patakok, folyók vize már nem ragyog, és nem tükröződik. Az állatok megbújva élnek az erdő mélyében nem merészkednek, az emberek közelébe. És ami a legrosszabb, hogy a fák öregszenek. Gondolataim félre téve, erőt véve magamon felálltam és a hátsó kertbe indultam, ahol már apám a padon ülve várt rám.

- Beszélni akartál velem. Halljam miről? - ültem le mellé.

- Minden látomásodról tudok, Aurora - mondta szemrebbenés nélkül.

Egy pillanatra megfagyott bennem a vér. A döbbenettől nem tudtam megszólalni.

- Mégis hogy merészelted titkolni előlem! Ha én nem olvasok benned akkor még most sem tudnám! Ezzel a népet, és talán egész középföldét veszélyeztetted volna! - kiabált velem mély, buzgó hangon.

- Én elakartam mondani! De féltem... féltem, hogy nem fogol hinni nekem
- ráztam meg csalódottan a fejem.

- Csalódtam benned, Aurora. Fel sem fogod, hogy milyen bajba kevertél volna minket.

- Igaz neked csak a nép számít! Én egy közönséges, ember mit is számítanék egy tünde királynak! - emeltem fel énis a hangom.

- Ezt azonnal fejezd be! - állt fel mire ösztönösen, összébb húztam magam.
- A lányom vagy én neveltelek fel és ezen senki, és semmi nem változtathat! - mondandója végére hangja elcsuklott, majd rá emeltem fátyolos tekintetem. Magához rántott és szorosan megölelt.

Fogalam sincs, hogy mióta vágyok erre az ölelésre, de most végre megtörtént.

- Miért vannak ezek a látomások?
- kérdeztem nyugodtabban.

- Ezek a látomások nem jót jelentenek lányom - nézett gondterhelten.

- Megteszed, hogy nem rébuszokban beszélsz! - förmedtem rá.

- A gonosz vissza tért, hogy vissza szerezze mind azt, ami régen az övé volt. A tündék ideje lejárt.

Itt az első rész remélem tetszeni fog 💜