𝗗𝗢𝗡'𝗧 𝗟𝗘𝗧 𝗜𝗧 𝗕𝗥𝗘𝗔𝗞 𝗬𝗢𝗨𝗥 𝗛𝗘𝗔𝗥𝗧 | 𝗼𝗻𝗲𝘀𝗵𝗼𝘁; 𝗹𝘄𝘁

𝗗𝗢𝗡'𝗧 𝗟𝗘𝗧 𝗜𝗧 𝗕𝗥𝗘𝗔𝗞 𝗬𝗢𝗨𝗥 𝗛𝗘𝗔𝗥𝗧

 ,,– Lou, ne már! – sikoltott nevetve és kiszabadulva karjaim közül elszaladt, a sapkámmal a kezében

  – Na álljon csak meg a menet, kisasszony! – iramodtam utána azonnal. Mikor utolértem, ismét köré fontam karjaim, a magasba emeltem, s ahogy visszaszereztem a fekete gyapjúruhát, fejembe nyomva azt, suttogtam a fülébe. – Ki engedte ezt meg neked, hékás?

  – Ááá, ne, csikiz a lehelleted, ne szuszogj már a nyakamba! – tolta arrébb a fejem, hangosan kacagva.

  – Hát, talán nem kellett volna elvenni tőlem, ami az enyém – dörmögtem, s most rajtam volt a sor, hogy lekapjam fejéről a bordó darabot. – Hé, ne már Louu!

  – Aki másnak sapkáját lopja...

  – Ez nem is így van, te hülye!

  – Tudom, de a fejemben valamiért olyan jól hangzott – nevettem fel, mire testvérem is követte a példámat.

  – Te nem vagy normális!

  – De így szeretsz – villantottam egy hatalmas vigyort.

  – Szeretlek, Lou – karolta át a nyakam, én pedig erősen magamhoz szorítottam.

  – Én is szeretlek, Fizzy."

    Lassan nyitottam ki kék íriszeim, melyből rögtön ömleni kezdtek a könnycseppek. Órák óta mást sem csináltam, csak itt ültem, a húgom sírja mellett és azon agyaltam, vajon hogyan történhetett. Több, mint fél éve már mindennek, mégis, mintha most kaptam volna azt a bizonyos telefonhívást, hogy soha többé nem láthatom azt a gyönyörű mosolyát, mi megannyiszor megmelengette szívemet. Azt ahogy a haját igazgatva áll a tükör előtt, majd idegesen összeborzolja "ez borzalmas" címszóval, kétszer átöltözik, majd kezdődik minden elölől. Hogy sosem hallhatom csilingelő kacagását, vagy azt, ahogyan a fürdőszobában énekel a tükör előtt álldogállva – igaz, kissé hamiskásan. Hogy sosem zárhatom többé karjaimba, nem óvhatom meg semmitől.

  Fél kicseszett év után sem tudtam felfogni azt, ami történt, ahogyan egyikünk sem. Az az üresség, amit maga után hagyott bennünk, miután elment, az a csend, szinte már fojtogató. Anya halála után megfogadtam, hogy soha többet nem hagyok magára senkit. De rohadtul nem így lett. Kész csődtömeg vagyok, még a saját családomra sem vagyok képes vigyázni.

  ,,– Hahó! Hé, hugi, ez nem vicces, gyere elő! – kiabáltam, de úgy tűnt, teljesen hiába.

  – Tényleg ne csináld ezt, Fizzy, mit mondunk majd anyáéknak, ha téged nem találnak otthon? – segített be a kis Lotts is.

  Hosszú percekig választ sem kaptunk, Lottie már vissza akart fordulni, amikor egy eszméletlen halk, magas hangocska ütötte meg a fülemet.

   – Fizzy! Fizzy, merre vagy? – kiabáltam a semmibe, azon gyermeki fejemmel, mely azt remélte, hogy majd pontos helyadatot kap az alig hároméves testvérétől, ami alapján meg tudja találni. Azonban a kislány "itt" válasza nem vitt előrébb a dologban, így, rászólva idősebbik kistestvéremre, miszerint el sem mozdulhat onnan, csak rohantam, amerről a sírást hallottam.

  – L-louu, merre vagy? – szipogott behunyt szemekkel, mikor ráleltem, Isten se tudja, hol.

  – Itt vagyok, Fiz, itt vagyok – öleltem át szorosan testvéremet. – Nem megmondtam, hogy nem kóborolunk el egyedül sehová?

  – Bocsánat – sírt a vállamra hajtott fejjel a kislány, mit sem sejtve arról, hogy valójában én sem gondoltam ezt olyan komolyan, mint ahogy hangzott.